2012. február 1., szerda

Napló, 2012 február 1.

Mivel a folyó nagyon tetszett nekünk, és nem is volt messze, hajnalban azzal indítottunk ismét. És nem hiába, krokók mellett szirti cápákat (azaz az uszonyukat) is láttuk, ahogy a dagállyal úsztak a folyó felé.




Egy gyors reggeli és összepakolás után elindultunk 18 km-es utunkra vissza Caratéba, a nemzeti park bejáratához. Most nem volt olyan szerencsénk az idővel, mint odafele, ugyanis tűzött a nap, és nagy hőség volt. Így még nehezebben esett a tengerparti, bár Tibinek most már nem kellett a kaját cipelnie, az erdő azért mindig nagy megkönnyebbülést jelentett.
Útközben ismét találkoztunk koatikkal, tukánnal, és szerencsére hangyásszal is ráadásul, kétszer. A fejünk felett a magasban pedig időnként egy-egy arapapagáj szállt el nagy ricsaj közepette. 





A nagy hőségben megkívántuk a kókuszt. Tibi megkísérelte a fára mászást, de végül egy bot segítségével sikerült megszerezni a gyümölcsöt.


Tibi első nap már a banánfán kipróbálta William machetejétét, most itt volt az ideje, hogy a kókusz kinyitását is megpróbálja vele. Nem egy egyszerű feladat, de a sikerélmény nem maradt el, így boldogan ittuk kókuszainkat. William Tibi lelkesedésén felbuzdulva újab módszereket tanított a kókusz kinyitására. Míg Tibi küzdött az enni-innivalónkért, én serényen dokumentáltam.




A nemzeti park kijáratánál elköszöntünk Williamtől, és innen a Caratéba vezető tengerpari utat már magunkban tettük meg.
A három nap alatt sok mindent láttunk és tanultunk. Jó volt egy olyan embertől hallani az infókat hallani, aki az erdőben élt és éveken keresztül vadászott. Több olyan storyt halltunk tőle, amiket ő maga tapasztalt (pl. hogy egy tapír az "ormányával" úgy meg tudja szorítani a kutyát, hogy lenyúzza róla a bőrt, vagy hogy a nem túl nagy testű koati el tud bánni egy jaguárral, mert olyan erősek és élesek a karmai). Valamint külön élményt adott, hogy többször a hangokat követve, illetve azokból következtetve próbáltunk "levadászni" egy-egy állatot.
Így élményekkel tele értünk Caratéba, ahonnan még collectivoval, azaz teherautóval kellett Puerto Jimenezbe visszajutnunk. Collectivora várva két kanadai erdőtűz-oltóval és egy francia (aki Brazíliában él) elsörözgettünk. Azonban a teherautónk csaknem akart jönni, ami további köröket jelentett.  Végül 16 óra helyett 18kor megjelent egy kisbusz, és egy kis platós kocsi, ugyanis a "nagy" teherautó lerobbant (ezen persze nem lepődtünk meg). Mi öten lelkesen vállaltuk a platós kocsit, a többi ember pedig ment a kisbusszal. Az útra azért persze vittünk magunkkal egy-egy sört, nehogy szomjazzunk. A két és fél órás utat nagyon élveztük, de  közben azért jól jött egy technikai szünet. Mivel már sötét volt a sofőr figyelmeztetett minket, hogy vigyázunk a kígyókkal. Szerencsére nem volt semmi para.



By the way kígyók: mi nem láttunk egyet sem, de a francia srác pl találkozott egy boa konstruktorral, illetve a táborhelyen a ház alatt (azt megelőző nap, hogy odaértünk volna) a túravezetők találtak egy kisebb fer-de-lancet. Ez egy mérges kígyó, abból is a nagyon veszélyes fajta. Ha itt megmar két órád van, hogy eljuss San Joséba a kórházba, ahol kezelni tudnak. Ha valakit nappal megmar Corcovadoban egy ilyen kígyó, küldenek érte repülőt. De ha valakit éjszaka mar meg, akkor annak már csak egy papírt meg egy tollat tudnak adni a búcsúlevélhez. Éppen ezért tilos is éjjeli túrákra menni. De szerencsére senkivel nem történt semmi.
comments