A reggelt madárfigyeléssel kezdtük. Elég jó volt a vezető srácunk, meg voltunk vele elégedve, mesélt sokmindent és mutatott is sok mindent. A legjobb a hornbill volt, amit bár láttunk első nap is, de most elég jó szögből és távolságból tudtuk megfigyelni. Lett is róla kép:
De azért láttunk még gyönyörű jégmadarakat (kingfisher) is, nem is tudtam, hogy ennyi féle van, mi most 3 félét gyűjtöttünk be. A többi madárnak sajnos nem tudtam megjegyezni a nevét, de volt még egy érdekes kismadár, ami a folyó partjába ás lyukat, mint a parti fecske, és abban fészkel. Cik-cakkosra ássa az alagútját, minimum 2 méter hosszan, és két bejáratot is csinál hozzá. Ezek az óvintézkedések a kígyók miatt kellenek.
A madarak után megreggeliztünk, összepakoltunk, és indultunk a buszhoz. Ez majdnem ilyen simán is ment, annyi zökkenővel, hogy tüsszentettem egyet a készülődés közben, és azzal be is állt a derekam. Akinek már volt ilyen problémája a derekával, az el tudja képzelni, hogy mennyire nem hiányzott ehhez a hepehupás 6 órás buszút. Már ahogy vittek ki minket a buszhoz eléggé küzdöttem, hogy tompítsam a bukkanókat, aztán mikor felszálltunk a buszra, közölték velünk, hogy nem ülhetünk előre, hátul van a helyünk. A hátfájásom se hatotta meg a buszos csókát. Aztán megfejtettük, hogy valószínűleg az van, hogy most Diwalikor mindenki utazik, és a magasabb kasztúak utaznak az ilyen turista buszokkal, ők meg jó előre lefoglalják a tuti helyeket. A buszos csóka meg valószínűleg nem mer ujjat húzni velük. Ezt az elmélet alátámasztotta, hogy Tibi kifigyelte, hogy egy csóka le akarta fizetni még odafele úton a buszos srácot, hogy jobb helyet kapjon, de az nem fogadta el, a csóka meg hátra ült egy rossz helyre. Otthonról ez nem tűnik valószínűleg olyan nagy ügynek, hogy ki hova ül, de az itteni utakon higgyétek el, hogy nem mindegy. Odafele az utolsó ülésen akkorákat huppantunk, hogy a fejünk a plafont érte. No de végül szerencsére most nem a legutolsó sor jutott, két sorral előrébb befészkeltük magunkat, és igyekeztem minél jobban kitámasztani magam, hogy ne zökkenjek akkorákat. Ezzel sikerült ávészelnem a buszutat.
A buszút igencsak izgalmas volt több tekintetben is. Az elejét inkább csak érdekesnek nevezném. A diwali miatt mindenhol nagy volt a nyüzsi, készülődött mindenki az ünnepre, színes virágfüzéreket és színes porokat árultak, ami a dekorációhoz kell.
Már láttuk, hogy forgalom az lesz bőven.
Hamarosan elhagytuk a várost és jött a rémálom. Eleve nem volt megnyugtató, hogy a buszunk fékje iszonyatosan csikorgott, pláne, hogy kezdődött a szerpentin lefele. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ez a buszút volt egész utazásunk legveszélyesebb manővere. Az egy dolog, hogy rettenetesen rosszak az utak tele gödörrel, sóderes résszel, mindez meredek kanyargós szakaszokon végig, de ami a legdurvább, hogy ezen borzalmasan rossz állapotban lévő buszok és teherautók közlekednek. Ehhez jön hozzá az, hogy folyamatosan előzgetnek.
Idefele úton Tibi már írta, hogy felborult egy kisbusz. No most visszafelé ennél durvább volt az eset. Kb egy órája voltunk úton, amikor azt látjuk, hogy a velünk szembe jövő kisteherautó mintha kanyarodna, befordul előttünk, és megindult lefele a tőlünk balra levő vagy 100 méter mély folyóvölgybe. Mintegy 10 méter után felborult, és az oldalán csúszott tovább. Elég kemény volt végignézni, de ami még keményebb, hogy a buszsofőrünk mikor látta, hogy megcsúszik a kocsi megállt, elengedte a "kanyarodó" kisteherautót, majd továbbhajtott annak ellenére, hogy a buszon az összes turista kiabált és dörömbölt, hogy álljon meg, és nyissa ki az ajtót, hogy segíteni tudjunk. De nem, ő tovább hajtott. Egyszerűen döbbenetes volt. De a helyi utasok magatartása se volt jobb, azok nem is nagyon voltak felháborodva, hogy nem állt meg a sofőr, hanem csak gyorsan lenyomtak egy kör imát felváltva érintve az ablakot és a homlokukat, és ezzel lezártnak is tekintették az ügyet.
A turisták között volt a buszon egy két gyerekes belga család, akik úgy döntöttek az eset után, hogy leszállnak, ilyen sofőrrel nem utaznak tovább. Nyilván a sofőrre semmi hatással nem volt, a helyi utasok csak röhögtek rajtuk mikor leszálltak, de a gyerekek felé azért nagyon példamutató viselkedés volt a szülőktől. Nagyon drukkoltunk nekik, hogy valami jobbfajta buszt sikerüljön fogniuk. Később láttuk is őket egy buszon mikor Kathmanduba megérkeztünk.
Az eddigi út se volt a legnyugodtabb, de a történtek után pláne nem éreztem magam biztonságban. Pláne, amikor jöttek szembe a nagy teherautók a kanyarban, és csikorgó fékekkel lassítottunk. No meg mikor előzésbe fogtunk két kanyar között.
Azért volt mókásabb része is az utazásnak, pl mikor az egyik faluban a ház előtt épp nyírták az egyik kis srácot.
Végül szerencsésen megérkeztünk Kathmanduba, az utolsó szerpentinen is feljutottunk, fellélegezhettünk.
A buszmegállóban már várakoztak a taxisok, és jöttek a kérdésükkel, hogy taxi? taxi? Tibi meg erre egy zseniális húzással állt elő, megfordította a dolgot és elkiáltotta magát, hogy Thamel (a turista negyed, ahol a szállásunk van) 100 rupiért? A taxisok teljesen meglepődtek a fordulaton, az elején habogtak, hogy 100-ért neem, 200-ért, 300-ért vinnének. Aztán volt aki észbe kapott, és jött, hogy ok a 100. Aztán már jött volna más is, de az első nyert. A többi turistának is nagyon megtetszett Tibi módszere, ők is meg voltak lepődve rendesen. Jó volt, hogy így gyorsan eljutottunk szállásra, és én végre vízszintesbe tudtam tenni magam egy kis időre.
A derekam miatt nekem a holnapi rafting egyértelműen ugrott sajnos, de Tibi azért még elment az irodába megérdeklődni, hogy akkor van-e még másik 5 ember. Sajnos nem volt. Aztán bejárt még jónéhány céget, de nagy bánatára sehol sem indítottak csoportot holnapra. Nyilván a diwali elég erősen belejátszott.
Este még összeszedtem magam és elmentünk sétálni, mert diwali lévén nagy móka volt minden fele. Minden üzlet és ház előtt rajzokat készítettek, amiket színes porokkal díszítettek. Eddig nem tudtuk, hogy mik ezek a porok, amiket árulnak, de hát itt a válasz.
A rajzokból egy vonal vezet a házba, és van ahol - pl a szállásunknál - a vonalra még kis lábnyomokat is festenek. Ez azért van, hogy az egyik isten (akinek sorry, de elfelejtettem a nevét) betaláljon a házba.
Nem csak rajzok voltak, hanem hangzavar is, mert a gyerekek házról házra járnak ilyenkor és énekelnek, kántálnak, táncolnak, ki mit tud. Egy az egyben betlehemezés betlehem nélkül.
De mi is a diwali? Ez egy öt napos hindu ünnep, a hindu új év kezdete, a jó győzedelmeskedik a rossz felett, a fény a sötétség felett. Lényegében Rama győzelmének ünnepe, amikor visszaszerzi feleségét a gonosz Ravanatól.
A harmadik nap, azaz ma nagy buli van, mindenki kifesti a háza előtt az utat, összegyűlnek az emberek és isznak-esznek. Az üzletekben sem akar most senki eladni, mindenki csak jól érzi magát. Az utcák kivilágítva, egy-egy helyen meg nagy rajzokat készítenek.
Holnap után, az ötödik napon meg állítólag az lesz, hogy a lány testvérek színes pontokat tesznek a fiú testvéreik homlokára. Erre kíváncsi leszek.
Idefele úton Tibi már írta, hogy felborult egy kisbusz. No most visszafelé ennél durvább volt az eset. Kb egy órája voltunk úton, amikor azt látjuk, hogy a velünk szembe jövő kisteherautó mintha kanyarodna, befordul előttünk, és megindult lefele a tőlünk balra levő vagy 100 méter mély folyóvölgybe. Mintegy 10 méter után felborult, és az oldalán csúszott tovább. Elég kemény volt végignézni, de ami még keményebb, hogy a buszsofőrünk mikor látta, hogy megcsúszik a kocsi megállt, elengedte a "kanyarodó" kisteherautót, majd továbbhajtott annak ellenére, hogy a buszon az összes turista kiabált és dörömbölt, hogy álljon meg, és nyissa ki az ajtót, hogy segíteni tudjunk. De nem, ő tovább hajtott. Egyszerűen döbbenetes volt. De a helyi utasok magatartása se volt jobb, azok nem is nagyon voltak felháborodva, hogy nem állt meg a sofőr, hanem csak gyorsan lenyomtak egy kör imát felváltva érintve az ablakot és a homlokukat, és ezzel lezártnak is tekintették az ügyet.
A turisták között volt a buszon egy két gyerekes belga család, akik úgy döntöttek az eset után, hogy leszállnak, ilyen sofőrrel nem utaznak tovább. Nyilván a sofőrre semmi hatással nem volt, a helyi utasok csak röhögtek rajtuk mikor leszálltak, de a gyerekek felé azért nagyon példamutató viselkedés volt a szülőktől. Nagyon drukkoltunk nekik, hogy valami jobbfajta buszt sikerüljön fogniuk. Később láttuk is őket egy buszon mikor Kathmanduba megérkeztünk.
Az eddigi út se volt a legnyugodtabb, de a történtek után pláne nem éreztem magam biztonságban. Pláne, amikor jöttek szembe a nagy teherautók a kanyarban, és csikorgó fékekkel lassítottunk. No meg mikor előzésbe fogtunk két kanyar között.
Azért volt mókásabb része is az utazásnak, pl mikor az egyik faluban a ház előtt épp nyírták az egyik kis srácot.
Végül szerencsésen megérkeztünk Kathmanduba, az utolsó szerpentinen is feljutottunk, fellélegezhettünk.
A buszmegállóban már várakoztak a taxisok, és jöttek a kérdésükkel, hogy taxi? taxi? Tibi meg erre egy zseniális húzással állt elő, megfordította a dolgot és elkiáltotta magát, hogy Thamel (a turista negyed, ahol a szállásunk van) 100 rupiért? A taxisok teljesen meglepődtek a fordulaton, az elején habogtak, hogy 100-ért neem, 200-ért, 300-ért vinnének. Aztán volt aki észbe kapott, és jött, hogy ok a 100. Aztán már jött volna más is, de az első nyert. A többi turistának is nagyon megtetszett Tibi módszere, ők is meg voltak lepődve rendesen. Jó volt, hogy így gyorsan eljutottunk szállásra, és én végre vízszintesbe tudtam tenni magam egy kis időre.
A derekam miatt nekem a holnapi rafting egyértelműen ugrott sajnos, de Tibi azért még elment az irodába megérdeklődni, hogy akkor van-e még másik 5 ember. Sajnos nem volt. Aztán bejárt még jónéhány céget, de nagy bánatára sehol sem indítottak csoportot holnapra. Nyilván a diwali elég erősen belejátszott.
Este még összeszedtem magam és elmentünk sétálni, mert diwali lévén nagy móka volt minden fele. Minden üzlet és ház előtt rajzokat készítettek, amiket színes porokkal díszítettek. Eddig nem tudtuk, hogy mik ezek a porok, amiket árulnak, de hát itt a válasz.
A rajzokból egy vonal vezet a házba, és van ahol - pl a szállásunknál - a vonalra még kis lábnyomokat is festenek. Ez azért van, hogy az egyik isten (akinek sorry, de elfelejtettem a nevét) betaláljon a házba.
Nem csak rajzok voltak, hanem hangzavar is, mert a gyerekek házról házra járnak ilyenkor és énekelnek, kántálnak, táncolnak, ki mit tud. Egy az egyben betlehemezés betlehem nélkül.
De mi is a diwali? Ez egy öt napos hindu ünnep, a hindu új év kezdete, a jó győzedelmeskedik a rossz felett, a fény a sötétség felett. Lényegében Rama győzelmének ünnepe, amikor visszaszerzi feleségét a gonosz Ravanatól.
A harmadik nap, azaz ma nagy buli van, mindenki kifesti a háza előtt az utat, összegyűlnek az emberek és isznak-esznek. Az üzletekben sem akar most senki eladni, mindenki csak jól érzi magát. Az utcák kivilágítva, egy-egy helyen meg nagy rajzokat készítenek.
Holnap után, az ötödik napon meg állítólag az lesz, hogy a lány testvérek színes pontokat tesznek a fiú testvéreik homlokára. Erre kíváncsi leszek.
