Nagyon hajnalban keltünk, annyira, hogy hajnal ötkor már kint voltunk az után, mert hogy akkor van puja. Mielőtt belefognák a részletekbe, hogy mi az a puja, meg miért bérlünk hajót, rugózok egy kicsit az első élményeken Indiában.
Azt kell, hogy mondjam, hogy a közel egy hónapja Zsuzsi hátán mászó csótány egy az egyben azt mutatta meg ebből az országból, ami annak a negatív része. Én ekkora mucsát, mint ami itt van még soha sehol nem láttam. Nincsenek szavak arra, ahogy ez a Varanasi kinéz. Szűk sikátorokban emberek tömege olyan koszban, ami legalább háromezer éve gyűlik és mindenki csak a szomszédba söpri. Ha Nepál putri volt, ez itt egy kupleráj. Most tudom, hogy az megy a fejetekben, hogy miért, miért, miért; de iszonyatosan nehéz leírni azt, hogy olyan tehénszar van az utcán, hogy nem arra figyelsz, hogy ne lépj bele, hanem hogy olyanba lépj, ahol nem süllyedsz bokáig. Bármelyik, ismétlem bármelyik pályaudvari koldusunk itt simán egy járókelőnek minősülne. Emberek vizelnek az utcán, a személyes teredbe nem belemennek, hanem neked mennek. Nem mondanám, hogy iszonyat erőszakosak, de aki árus az legnagyobb valószínűséggel megpróbál átverni.
Ehhez jön hozzá ez a Varanasi őrület, vagy más néven Benares. A Gangesban való fürdésről már írt tegnap Zsuzsi, így most egyelőre csak azt írom, hogy mi a napfelkeltét szerettük volna megnézni és a hajnali várost. Lementünk a hajnali partra és ott akkor is tömeg volt. No jó, nem tumultus, de többen voltak a lépcsőnél, akik most jöttek áldozatot bemutatni, illetve megmártózni vagy megmosdani.
Mi itt szerettünk volna egy evezőst bérelni és elég kemény alkudás után 1500-ról 600-ra lealkudtuk az árat, de még mindig nem voltunk biztosak benne, hogy jó árat szerkóztunk, de mindegy. Nekivágtunk a víznek, az evezősünk lapátolt is rendesen, és ahogy elindultunk folyásirányban felfele a legnépesebb fürdőlépcsőtől eltávolodva kiderült, hogy a város, ha nem is teljes fordulatszámon, de már most is pörög.
Nem is tudom, volt-e már ilyen ebben a blogban, amikor nem tudom rendesen leírni az érzéseimet az egész jelenséggel kapcsolatban, de azt hiszem az a legjobb, ha azt mondom, hogy folyamatosan azt ismételgettük Zsuzsival, hogy annnyyyyááááám, ezt nem hiszem el. Tökéletesen érthetetlen, hogy nem látják a vallási hitük mellett, hogy a folyó olyan szinten koszos, hogy az simán lehetne szennyvízcsatorna is. Emellett tudott, hogy nem csak a látható kosz van benne, hanem egész egyszerűen a város feletti gyárak is ipari szennyvizet engednek bele, az emberek meg fürdenek benne. Ha most csak hümm-hümmmöztök, akkor fokozom a dolgokat. A fürdőlépcsők közül kettő úgynevezett égető ghat, azaz itt ugyanúgy elégetik a holttesteket és a hamut a vízbe öntik, mint Pashupatinathnál, csak itt ipari méretekben, de erről majd később. Ha még ezek után is úgy gondoljátok, hogy ok, de azért nem olyan gáz, hogy megmártóznak hozzáteszem, hogy a gyerekeket nem kell elégetni, így amikor egy csecsemő meghal, azt csak simán dobják bele a vízbe. Mi nem, de Geriék láttak egy halott tehenet úszni a vízben. Na és ebben a vízben a csónakunk mellett úszik úgy egy indiai, hogy a fejét is a víz alá teszi... azt hiszem kezdem jól összefoglalni, hogy mit is éltünk át :)
Mindehhez azt tudnánk hozzátenni, hogy eléggé fáztunk, különösen én, mert balga fejjel csak egy polót hoztam. Amit a pozitív oldalra tudok felsorolni, amellett, hogy láttam ezt a kócerájt az az épületek. Mivel ez szent hely és az is volt az indiai szubkontinens minden pontjáról építettek a raják és maharaják palotákat a parton.
Nekem borzasztóan tetszenek ezek az épületek, egyszerűen gyönyörűek. Zsuzsi nem nagyon volt oda azért, hogy az első esetleg második emelet teljesen zárt az áradások miatt, de nekem nagyon bejött. Persze szomorú látni, hogy milyen állapotban vannak, és most nem csak a romosságról beszélek, hanem arról is, hogy az egyik előtt a kábelen egy oszlásnak indult galamb függött a lábánál fogva. Az ellentétek országa, ezt szokták mondani Indiára, klisésebb nem is lehetne ez a megállapítás, de nagyon igaz.
Komoly látványosságot okoznak Varanasiban a saddhuk, a mi fogalmaink szerint jógik. Tulajdonképpen nem jógik, mert azok meditálnak és mindenfélét kitalálnak hogy megvilágosodjanak. Az egyik ha jól tudom, több évtizede nem tette le a kezét, a másikkal tartja és már teljesen el van sorvadva az égben lévő kéz. A sadhuk, akik viszont nem feltétlenül jógik olyan idős emberek, akik elhagyták a családjukat, hogy most már a saját lelki üdvükkel foglalkozzanak. Belőlük előre ígérhetek tömérdek érdekes fotót, most annyit mondok, hogy van olyan, aki emberi hamuval festi be a testét fehérre, illetve tudok mutatni egy fekvőtámaszozó saddhut a Ganges parjáról.
Lassan meg is fordultunk, ahogy feljött a nap és elindultunk persze sokkal gyorsabban folyásirányba. Egy kicsit alkudtunk pluszban a csókánkkal és elvitt minket még egy fél órára, hogy láthassuk a nagy égetőt, magunk sem tudtuk, hogy ezt akarjuk-e. Eddigre már iszonyat sok turista császkált a különböző hajókon fel alá a folyón. Nagyon örültünk, hogy ennyire hajnalban kimentünk és Varanasit a maga valójában láthattuk. Közben a túlparton a nap is felkelt.
Ha felvonnátok a szemöldökötöket, hogy hö?, dehát ott nincs is semmi, azt kell mondjam, hogy ez is hihetetlen. A túlparton azért nem lakik senki, és azért nincs ott semmi, mert ha ott halsz meg, akkor szamárként születsz újjá...
Nekünk ennyi elég is volt Varanasiból, nagyon fáradtak voltunk nyilván a hajnali keléstől, és a nem kevés vizuális élménytől. Vissza is mentünk a szállásra és bedobtuk a szunyát. Jelentem még csak reggel hétnél tartok a napunkban, azt hiszem ez érezteti, hogy mennyire intenzív ez az India. Mutatok is pár képet:
 |
| Itt kérem szépen demizsonokban összegyűjtik a Gangesz vizét, amit később eladnak |
Na irány aludni. Amikor felkeltünk úgy gondoltuk, hogy kajálunk a szálláson, de kiderült, hogy neki nincs kajája. Átmentünk hát a Yogi Lodge nevű turistafogóba, ahol pénzt is sikerült váltanunk. Amint ezzel megvoltunk elmentünk sétálni, úgy volt, hogy csak egy kicsit. Na róttuk az utcát, hát nem jön szembe kb 10 férfi kántálva, és a vállukon hordágyon egy letakart hulla? Mondom Zsuzsinak kövessük már tisztes távolságból, meglátjuk mi lesz.
Mentünk utánuk, hát persze kiértünk a nagy égető ghathoz. Azt hiszem pusztán az égetéshez használt fa mennyisége mutatja, micsoda forgalom van itt.
Nem illik és mi sem tartottuk illendőnek fényképezgetni, ott ahol égetik a halottakat. Zsuzsi egyébként nagyon jól megfogalmazta, hogy Pasupatinathban halotti szertartást láttunk, itt meg nagyüzemi hullaégetést. Állítólag van itt egy olyan máglya, ami 3000 éve nem aludt ki. Nem nagyon hiszem, mert az épületek falán látszik, hogy a monszun alatt abszolút víz alatt lehet. Ha akartok még sokkolót, akkor azt le tudom íni, hogy a víz totál fekete és majdnem hogy lápos a máglyák mellett a rengeteg hamutól.
Ha már ilyen rózsás témánál tartottunk a kontrasztok országa témán haladva mutatok négy képet, amik szerintem nagyon szépek és jól mutatják a hely romantikáját:
A következő mai programpont az az eltévedés volt. Megpróbáltunk az aranytemplomhoz eljutni, hát nem sikerült. Annyira eltévedtünk, hogy volt amikor baktattunk az ellenkező irányba. Közben, ahogy a kétembernyi sikátorokban ugróiskolázol a tehénszarok között megjelennek kb 40-el menő motorok, nem egyszerű, na. Végül több nagyon kedves ember útba igazított minket és megtaláltuk ezt a Shiva templomot, ami nagyon fontos zarándokhely, de mint építészeti alkotás teljesen felejthető és még csak fényképezni sem volt szabad. Ellenben nagyon komoly biztonsági intézkedések voltak, semmit nem lehetett bevinni. A tiltott tárgyak között van érthető módon, de azért vicces, minden bőrcucc.
Egy programpont volt ma vissza, ez pedig a SIM kártya vásárlás, ami egész egyszerűen ment leszámítva, hogy kellett hozzá fénykép, útlevélmásolat, de itt a feltöltőkártyás csomag is olyan a Vodafonnál, hogy öt perc volt kb 6 forint. Lenne egy két beszélgetni valóm, az otthoni szolgáltatókkal, ugyanis nyilván nem egy munkaerő intenzív iparágról van szó, és azt sem hiszem, hogy az indiaiak sokkal olcsóbban veszik az adótornyokat.... no comment.
Azt a tanácsot kaptuk Coritól és Kristől még Új-Zélandon, hogy minden nap nézzünk ki jó pár órát a fejünkből a hotelszobában, mert különben nem lehet kibírni azt az információs cunamit, amit kapunk. Na hát, azt kell, hogy mondjam, nekem a következő asztalminta túl bonyolult volt ahhoz, hogy 2 percnél tovább nézzem, egyszerűen azt mondta az agyam, huh ez nagyon bonyolult, nem bírom.
Azt hiszem besokalltam. Nagyon kivoltunk négy óra kintlét után. Mivel volt SIM kártyánk megpróbáltam regisztrálni az indiai vasút honlapján, hogy tudjunk online jegyet venni. 5 óra hosszan tartott, és a második legbonyolultabb díjat megkapja a rio de janeiroi biciklibérlés után. Este visszamentünk ugyanabba az étterembe, ahol tegnap voltunk. Nem volt máshol hely, így egy osztrák nőci/néni mellé ültünk. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk. Tök aranyos volt, most már harmadszorra van Indiában, egyedül, mert a férje nem szeret Európából kimenni, és miután Thaiföld túl koszos volt neki, nem gondolta, hogy Indiát élvezné :) Nagyon aranyos volt, egyébként a Schönbrunni kastélynál dolgozik, ahova meghívást is kaptunk.
