Van még egy fél napunk Varanasiban, viszont egy éjszakai vonattal már megyünk tovább Khajurajoba. Ma szerencsére nem kellett korán kelni, a napfelkeltét már tegnap kipipáltuk, úgyhogy lustálkodással kezdtük a napot. Reggelizni a tegnapi vacsis helyünkre indultunk, ahova mikor betoppantunk, kiderült, hogy ott van az osztrák nőcink. Azaz csak Tibi toppant be, mert én közben összefutottam Amandával és Garyvel az utcán... kicsi ez a Varanasi, mindig ugyanazokkal az emberekkel találkozik az ember :-) Ők épp egy jó kis német pékségből jöttek, amit nagyon ajánlottak, így inkább átzúztunk oda reggelizni. A reggeli finom volt, de azért akadt itt is vicces dolog, amilyet eddig még nem láttunk: az étlap egy tartalomjegyzékkel kezdődött.
Reggeli után éreztük magunkban az erőt egy kisebb sétához, gondoltuk lenézünk még egyszer a ghatokhoz. Nem kellett sokáig mennünk, hogy újabb élményekbe botoljunk, az egyik sarkon ott csücsült egy sadhu, előtte meg ágaskodott a kobrája. Tibi titkon remélte, hogy még ha nagyon turista hülyítésként is, de talán látunk majd kígyóbűvölőt. Hát tessék, nem kellett sokáig várni rá. Sőt mi több, ez nem is a turistáknak szólt, a helyi nénik, bácsik megálltak előtte, elmondtak egy imát, majd 1-2 rupit bedobtak a kígyó mellé. A kígyóbűvölő csókának azért persze felcsillant a szeme amikor meglátott minket, hogy tőlünk 2 rupinál többet is ki fog csikarni egy jó kis fényképért, de teljesen meglepő módon kicsit sem volt erőszakos. Bepróbálkozott a 100 rupival, de mikor a tizes landolt előtte nem pampogott, sőt, az előtte fekvő szatyorból elkezdte elővenni többi pajtását... hát a fene se gondolta volna, hogy a bevásárló szatyor még tele van kígyókkal.
A Gangesz most harmadszorra is tudott újat mutatni, annyi féle ember jön ide, hogy hetekig el lehetne nézni őket. Az a látvány, meg egyelőre még sokkolt minket, hogy a földön készítik a kajáikat, mármint konkrétan a betonon gurigatják a gombócokat, meg van aki a földre kiszóródott lencse szemeket szedi vissza bödönjébe. Ez már önmagában is soknak tűnik egy európai gyomornak, de hozzávéve a már ismertetett "tisztasági" szintet, egyenesen érthetetlen. No de inkább jöjjön pár kép miket láttunk.
Visszafele most másik utcán mentünk mint eddig, és egy piacba csöppentünk. Teljesen meglepő módon a káoszban itt több helyen rendezettséget találtunk. Azt se tudtuk hova tenni, hogy a legnépszerűbb hely közelében 5 rupiért, azaz 20 forintért 5 lime-ot tudtam venni és a vizet ugyanannyiért adták, mint máshol.
Közben persze száguldoznak a tömeg között a motorosok, meg az autoriksák és egyedül a tehén tudja lefékezni őket. Az egyik motoros majdnem el is csapta az egyik tehént, de még időben lefékezett, majd egy hatalmasat mosolygott magában, szépen megvárta míg a jószág odébbált, aztán ment tovább. Mintha valami csudijó dolog történt volna vele, vagy lehet, hogy csak a rossz karmát kerülte el, nem tudom.
Elég volt a délelőtti sétából, vissza a szállásra. Kicsekkoltunk és ültünk a négy fal között kizárva a külvilágot. Lassan betoppantak Amandáék is. Ők is Khajurajoba tartanak ugyanazzal a vonattal mint mi. Valahogy nagyon egyre jár a gondolatunk :-) El is mentünk közösen egy lassis helyre, amit ők már tegnap kipróbáltak. Tele volt turistával, a Lonely ajánlása. Nem volt rossz a lassijuk, de nekem valahogy a sima lassi jobban bejön. Itt telepakolták mindenféle cuccal, gyümölccsel, csokival, stb.
A hely érdekessége - bár egy idő után ez inkább hátránya mint előnye - hogy a halottégető ghathoz vezető út mellett van, azaz kb 10-15 percenként jön a kántáló menet, és a vállukon visznek egy hullát. Abban a környezetben és abban a szellemi állapotban nagyon ült Tibi poénja, mikor a lassis helyről elindultunk és kinézett, majd azt mondta: "no body is coming".
Nem voltunk nagyon éhesek, de a vonatútra kellett valami kaja, így én elmentem a reggeli pékségünkbe szendvicset csináltatni, Tibi meg a vacsis helyünkön rendelt egy tandori csirkét, amit tegnap az osztrák nő ajánlott, hogy milyen fincsi. És valóban az volt, nagyon jó, hogy kipróbáltuk.
El kellett indulnunk 4 körül a vasútállomásra, mert ki tudja mennyi idő kijutni ebben a forgalomban. Az első kihívás nekem a szűk utcánkban lévő tehén volt, aki valószínűleg megijedhetett a piros hátizsákomtól, vagy csak épp olyanja volt, de a szarvával meg akart bökni mikor elmentem mellette. Szerencsére sikerült eliszkolnom és nem kellett megküzdenem a szent állattal.
Egy auto riksa nem túl nagy, de sokan el lehet férni benne, még csomagokkal is. A helyiek ezt felsőfokon nyomják, de azért nekünk is sikerült egy produkciót összehoznunk. Mikor 4-en (Amandával és Garyvel együtt) bepaszíroztuk magunkat hátizsákjainkkal együtt egy csóka még plusszban bepattant Gary mellé/ölébe. A srácok elöl kapaszkodtak, hogy ki ne essenek, mi meg Amandával hátul fogtuk a csomagokat, meg persze dokumentáltam az eseményeket. A reptéri sofőrünket most is sokszor emlegettük az út során, ahogy ezek vezetnek, no mental.
Sikeresen megérkeztünk a vasútállomásra annyi bökkenővel, hogy az út túloldalán tett ki minket sofőrünk, úgyhogy még át kellett dzsindzsáznunk a nem túl gyalogos barát forgalmon.
És akkor elénk tárult a vasútállomás:
Mi neten vettünk jegyet, és kaptunk is sms-t, meg e-mailt a sikeres vásárlásról. Nem voltunk biztosak benne, hogy a telefonról fog-e működni a rendszer, így biztos ami biztos ki is nyomtattuk a jegyünket, de teljesen meglepő módon teljesen simán ment minden. Meg is örültünk neki, így nem ment pocsékba az 5 órás szenvedés a regisztrálással. A vonatjegy vásárlási rendszer egyébként elég bonyolult, elegendő helyet biztosítva a korrupciónak. Ha azt mondom, hogy a kb 15 soros, jegytípusokat felsoroló táblázat egyik sora az unreserved reserved tickets, akkor talán el tudjátok képzelni milyen is lehet.
A vonat rengeteg vagonból állt, így a végén már futólépésben mentünk, hogy megtaláljuk a mi kocsinkat. Ez azért is trükkös, mert a különböző osztályok között nincs átjárás a vagonok közt, szóvalnem mindegy hova száll fel az ember.
Hálókocsis jegyet vettünk, de abból az alsó kategóriát. Amanda már volt Indiában korábban, összesen 8 hónapot, ami alatt elég sokat utazott vonattal, és ő javasolta ezt az osztályt. Nem is volt gond vele, azt leszámítva, hogy mellettem az ablak nem záródott rendesen, így süvített be a szél, ami nem volt túl kellemes iccaka. Itt egyébként a hálókocsit nem úgy kell elképzelni mint máshol, hogy fülkék vannak, hanem úgy mintha fülkék lennének fülke nélkül 3-3 ággyal egymással szemben, és a folyosó mentén keresztben még van plussz két ágy egymás fölött.
Még mielőtt elaludtunk volna összeismerkedtünk Jennivel, egy amerikai lánnyal, aki határozatlan ideig utazik, meg volt egy srác, szintén amerikai, aki meg kölcsönkérte a telefonunkat felhívni a couch surfös (ingyen szállást adnak egymásnak az emberek egy internetes felületen keresztül) partnerét. Ez eddig rendben is lett volna, de a partnere aztán 5 percenként hívta a srácot a mi telefonnunkon, ami már kezdett idegesítő lenni.
Az éjszaka nem telt túl jól főleg a hideg miatt, nem mondhatom, hogy nagyon kialaudtuk magunkat, de azért nem volt vészes.
