Nem maradt már hiányérzet bennünk, láttunk tigrist, meg sok más gyönyörű állatot, mehetünk tovább. A Rajastan államban lévő Pushkar a következő állomás, ami úgy került az útitervünkbe, hogy megtudtuk, pont most van a világ legnagyobb tevevására mintegy 20.000 tevével. Ez egy évente megrendezésre kerülő esemény, amit összekötnek egy vallási ünneppel is. Természetesen ez a teliholdhoz van passzintva.
Az egész egy bő egy hetes felfordulás, ami a vásárral kezdődik, majd a végén az utolsó 2-3 nap a vallási ünnep, amikor mindenfelől érkeznek a zarándokok. Ez nyilván azt jelenti, hogy igen csak megemelkedik ez alatt a hét alatt a teve- és népsűrűség ezen a területen. Sajnos már jó pár napja megy a vásár, de azért reméljük, hogy még találunk tevét.
No de kanyarodjunk vissza az eseményekhez. Reggeli indulást beszéltünk, de nem vettük túl kapkodósra a figurát. Mostmár egyértelmű volt, hogy Amandával és Garyvel együtt utazunk tovább, annál is inkább, mivel egymástól függetlenül Pushkart határoztuk meg következő úticélnak. Reggeli közben viszont olyan jól elbeszélgettünk, hogy mindig a következő vonatot céloztuk meg. Mivel neten most nem tudtunk vonatjegyet venni, mert nem volt hely, nem voltunk időponthoz kötve, így ezt ki is használtuk. A szállásadó csókánk, aki mellesleg nagyon jófej volt, azt javasolta, hogy menjünk ki az állomásra, vegyük meg az alapjegyet, ami a legolcsóbb, másodosztályú ülős vagonba szól - tudjátok, amelyikbe mindenki egymás nyakában ül - aztán menjünk oda Mr Conductorhoz amikor befut a vonat, és állapodjunk meg vele egy összegben, amiért ő fog találni nekünk helyet egy jobb vagonban. Csak egy a fontos, hogy előre állapodjunk meg az összegben.
Nem is paráztuk ezt túl, amikor sikerült összeszednünk magunkat, bepréseltük magunkat a riksába, és a hátsó utakon keresztül megközelítettük a vasútállomást.
Megvettük az alapjegyet, és pár percen belül már be is gördült a vonatunk. Elég gyorsan megtaláltuk Mr Kalauzt, aki átirányított minket egy másik Mr Kalauzhoz, akivel már neki is álltunk tárgyalni. Azt kell mondjam zseniálisan ment, sikerült egy az eredetinél jóval alcsonyabb áron felkerülnünk egy AC-s kocsiba. Azért az elég nagy vicc, hogy ez egy általánosan elfogadott módszer.
AC-s hálókocsiba kerültünk, ahol egy elég furi indiai családdal kerültünk össze. Először úgy tűntek, mint akik nagyon nincenek elragadtatva, hogy minket odapakoltak melléjük, aztán kérdeztek pár kedveset, majd mikor gondoltam akkor beszélgetünk, arra már nem voltak vevők. Aztán mikor leszálltunk a kapunál az egyik kissrác hatalmas mosollyal integetett nekem. Fene se érti.
Ezzel a vonattal csak Jaipurig jutottunk, ahonnan Ajmerbe kellett tovább mennünk busszal, vagy vonattal, aztán onnan még egy másik busszal tovább Pushkarba. Be is pattantunk egy riksába, aki először csúnyán át akart verni minket, de végül kicseleztem, mert megnéztem a hivatalos riksaárakat (vasútállomásnál ilyen is van), és végül egy vállrándítással, hogy ez most nem jött össze belement a hivatalos árba. Félelmetesek.
Viszont nem jutottunk sokáig, mert Jaipurban mi más lenne, mint fesztivál, úgyhogy hatalmas dugó, még lépésben se lehetett haladni. Amíg mi a riksában vártunk a haladásra, Tibi kipattant és az útmenti buszos társaságoknál felmérte a terepet. Egy idő után feladtuk riksánkban a várakozást, és kiszálltunk mindannyian. Már épp arra az elhatározásra jutottun kvolna, hogy visszamegyünk a vaútállomásra és vonattal megyünk, az legalább nem kerül dugóba, mikor egy csóka odaszólt, hogy van taxija, és azzal jó áron el tudunk menni egyenest Pushkarba. A jó át kb 6 ezer forint volt négyünkre. Nem gondolkodtunk sokat, még próbáltunk alkudni, de nem ment, így megállapodtunk a csókával.
Ahogy az indiaiak vezetnek, arra tényleg a legjobb kifejezés a "no mental", ahogy varanasi-i taxisunk megmondta. Az autópályán úgy vezetett a csóka, hogy fék helyett a dudát nyomta, mi meg csak azt láttuk, ahogy közeledünk a teherautóhoz. Szerencsére nem volt semmi para, de néha elég ilyesztően nézett ki a szitu.
Utunkat néhány érdekesség feldobta, pl mikor megálltunk egy újfajta megoldást találtunk telefonfülkére:
De az is mókás volt, hogy a szembejövő oldalon az autópályán időnként egy csapat tevét láttunk vándorolni. Ők már új gazdára leltek a vásárban, és vitték őket új otthonukba. Meg is ijedtünk, hogy nehogy későn érkezzünk és ne maradjon már teve Pushkarban.
Megérkeztünk Pushkarba, lepakoltunk, majd úgy gondoltunk felmegyünk a tetőteraszra körülnézni, mert innen ellátni a mulatságig.
És most a következő bekezdést csak erős idegzetűek olvassák, és ha lehet ne evés közben.
Épp javában nézelődünk, amikor Gary teljes ledöbbenéssel mutat a mellettünk levő sufni ablakára, hogy ugye az nem az amire ő gondol... Én csak azt láttam, hogy valami piros van egy asztalon, gondoltam főznek, és paradicsomot aprítanak. Tibi megnézi gukkerral - mert ilyenünk is van :-) - és bólogat, hogy márpedig az az... Már csak én nem tudtam, hogy miről van szó, bár ezek után sejtettem, hogy nem paradicsom van ott. Persze hajtott a kíváncsiság és én is belenéztem a gukkerba. Azt hiszem nem kellett volna. Ott, abban a tőlünk kb 10 méterre lévő sufniban egy embert boncoltak gyertya mellett függöny nélkül. A hasát már felnyitották, és pakolták ki belőle a cuccokat (a paradicsom, ugye), és épp a koponyája került sorra, mikor hozzám ért a gukker, de szerencsére Tibi időben elfordított. Nagyon rossz érzés fogott el minket, és főleg azért, mert nem tudtuk, hogy most mi a fittyfene van, hogy itt a szálloda melletti kis sufniban boncolnak valakit. Persze jöttek a gondolatok, hogy mi van, ha eladják a szerveit, stb. Csak hogy érzékeljétek mennyire volt tőlünk a sufni, mutatok egy képet. Ne keressétek a hullát az ablakban, ez másnap készült szintén a szállásunkról, amikor nem volt esemény. A rózsaszín fal mögötti jobboldali kis sufniról van szó.
Másnap a tulajtól kérdeztük, hogy az normális-e, hogy hullát boncolnak a szomszéd sufniban, mire ő "jaja, elképzelhető...de miért bementünk a sufniba?" Hmm... nem pont ilyen válaszra számítottunk. Végül kiderült, hogy a sárga épület a háttérben egy kórház, ami ad némi megnyugtató magyarázatot, de az ettől még mindig nem világos, hogy miért a szálloda melletti kis sufniban és miért függöny nélkül...
Ezek után egyet tudtunk, a szálláson nem szeretnénk vacsorázni, az nem menne, úgyhogy menjünk be a városba mielőbb. Amanda nem volt fent velünk a teraszon, így ő kimaradt az eseményekből, de így is sikerült ledöbbentenünk. Egy ideig még rágtuk a témát, aztán próbáltunk túllépni.
Ezek után egyet tudtunk, a szálláson nem szeretnénk vacsorázni, az nem menne, úgyhogy menjünk be a városba mielőbb. Amanda nem volt fent velünk a teraszon, így ő kimaradt az eseményekből, de így is sikerült ledöbbentenünk. Egy ideig még rágtuk a témát, aztán próbáltunk túllépni.
Ráadásul pár napja volt Thanks giving, és Amanda már tegnap mondta, hogy szeretné megünnepelni, ha van kedvünk, csatlakozhatnánk hozzájuk. Ma estére terveztük, úgyhogy kerestünk is egy jó éttermet. Az étteremnek a legnagyobb előnye az volt, hogy egy tetőteraszon volt a főutca mentén, ahol az ember kicsit el tudja szigetelni magát a lenti forgatagtól.
Vacsoráztunk egy jót, és közben mindannyian elmondtuk, hogy miért adunk hálát az elmúlt egy év eseményeiből. Volt miből szemezgetnünk :-)
Láthatjátok az asztalon, hogy egy fém kancsónk van, míg a poharakban sör. Hát ez a helyi trükk. Rajastanban nem lehet alkoholt árulni, meg elvileg tojást sem, de azért persze ezt kicselezik a turista helyek. Így pl a sört szatyorban hozzák titokban az asztalhoz, majd áttöltik a fém kancsóba. Van ahol még a pohár is fém, hogy ne legyen átlátszó. Jó trükk, mi? Csak azt nem értem, hogy ezzel kit cseleznek ki? Ezt valaki tényleg beveszi, hogy itt nem árulnak sört?
