A mai nap úgy indult, amilyen India. Nem lehet elégszer elmondani, hogy ez a hely a kontrasztok országa, egyszer fent a mennyben, egyszer meg lent a pokolban és a legérdekesebb, hogy az átmenet általában 10 perc alatt szokott bekövetkezni. A terv az volt, hogy ma lemegyünk a szent tóhoz, ami Pushkar közepén van. Zsuzsi még nem írta, de Pushkar egy szent hely, ráadásul egy olyan szent hely, ami Brahmának, van felajánlva, aki pedig a teremtés istene. A Brahma, Vishnu és Shiva hármas közül Brahmát alig tisztelik, és míg ötszáz évvel ezelőtt a Vishnu hívők voltak többségben, most talán a Shiva hívők vannak előtérben. A lényeg, hogy nagy számú Vishnu és Shiva hívő van, de Brama, a világ teremtője nem igazán dúskál hívekben. A monda szerint Brahma hozzá akart menni a folyó istenéhez (lényegtelen, hogy hívják), és mint ahogy az indiaiak a mai napig, horoszkóp alapján választották ki a napot és a percet, amikor az esküvőnek meg kell történnie. Hogy, hogy nem a csajszi persze nem jelent meg időben, és Brahma az egyetlen szabad csajszit, egy pásztor lányát vette el. Amikor megérkezett a folyó istennője, természetesen nem bocsánatot kért, ahogy azt mi srácok gondolnánk, hanem megátkozta Brahmát, hogy csak itt Pushkarban fogják imádni. Amikor telihold van novemberben jönnek is a zarándokok az egész országból és kis áldozati csomagot tesznek a pushkari tó vizére.
Most, hogy ez megvan, visszatérek az indiai lelki hulllámvasútra. Az történt, hogy mentünk a tó felé, amikor az egyik templomból elkezdtek integetni, ahol épp kaját osztottak. Odamentünk, és kaptunk is egy kis csészényi kaját. Az indiai kultúrában ajándékot adni jobb, mint kapni (lsd karma), és gondolom itt is ilyesmiről lehetett szó. Nagyon aranyosak voltak. A következő sarkon kaptunk egy kis virágot, és mondták, hogy majd ezt dobjuk be a tóba. Lassan elértünk a tóhoz, ahol már jött is az egyik önkéntes okoska, hogy ő elmondja nekünk mit kell csinálni. Mondtuk neki, hogy pucoljon odébb, de nagyon nem akart. Szó szót követett és az lett a vége, hogy elkezdett kiabálni, én meg mondtam neki, hogy ne kiabáljon velem, és ha kiabál velem, akkor ő nem jó brahman (pap), mire ő mondta, hogy ne kiabáljak vele. Ami azért volt nagyon vicces mert én direkt nagyon nyugodtan mondtam. Közben taszigáltak minket odább, mint a két hetes romlott húst, hogy ide álljunk, nem dobhatom be az ajándékba kapott virágomat, hanem vennem kell egyet, hogy tanuljak tiszteletet, meg hogy ide álljanak a fiúk, oda meg a lányok. A legeslegszomorúbb az volt az egészben, hogy közben két nagyon kedves angolul nem beszélő indiai is oda akart jönni hozzánk, hogy kedves legyen, segítsen, mit csináljunk és őket elzavarták ezek a köcsögök. Az lett a vége, hogy én lementem a tó partjára, eleresztettem egy kis áldozatot, majd a felajánlási dobozba bedobtem egy szerintem reális összeget. Mire felmentem Zsuzsi könnyek között volt, hogy hogyan lehettek vele ilyen köcsögök, aztán mikor meglátták, hogy sír, otthagyták és nem is kerültek a szemünk elé. Felmentünk a tetőteraszos étterembe kicsit átbeszélni az egész esetet.
Nagyon nagyon nagyon nehéz ez az India. Ha az embernek van türelme és humora nagyon vicces és élvezhető. Ha az ember elfárad nagyon pokol tud lenni.
A tetőteraszon mind a ketten kicsit lehiggadtunk és a reggeli után és úgy hogy az ember az égben van, sokkal könnyebb elgyönyörködni a lenti vallási forgatagban, ahogy egyre több zarándok megjelent.
Sok pihenő után ismét kimerészkedtünk az utcára, és persze úgy, hogy az ember kipihent, megint minden tökre érdekes és gyönyörű. Mutatok pár képet
Több embert meg se kell kérni, hogy had csináljunk vele egy képet, hanem boldogan állt Zsuzsi mellé. Amúgy nem is tudom említettük-e de a legújabb DNS kutatások szerint pont innen Rajastan erről a részéről való a cigányság és innen vándoroltak nyugatra. Én sok hasonlóságot nem tudtam felfedezni, ha nagyon akarom vannak színes ruhák, meg sötétebb a bőr, de ezen az alapon Indonéziából is jöhettek volna, szóval nem ment pocsékba az a DNS kutatás. Az mondjuk vicces, hogy az itteni cigányok a nyugatiak által elképzelt gipsy vonalat viszik a turisták felé, azaz odajönnek az emberhez és mondják nekik, hogy tudnak cigánytáncot, meg tenyérből jósolni, meg hennát rajzolni. Nyilván a nyugatiak fejében úgy él a cigányság, mint Brad Pitték a Blöffben és mint valami szabad nép, akik az élet örömeit élvezik, és nem egy olyan kisebbségként aki tanulatlan, szegény és megkülönböztetett. Kíváncsi lennék mi lenne az itteniek turistafogó trükkje, ha zömében kelet-európai turisták jönnének ide.
A mai napi terv még egyébként, hogy a világ legnagyobb tevevására után elmegyünk Udaipurba, ami India legromantikusabb városa. Én az eddig élményeim alapján kicsit tartottam tőle, hogy ez egy ilyen féllábú futóverseny lesz, mert hogy meg nálunk ugye a Mátra Magyarország legsíparadicsomabb hegye, de annyit előre vetíthetek, hogy Udaipur nagyon kellemes meglepetés lett. Az odaút viszont természetesen kalandos volt, mert hogy Pushkarban nincs vonat, és a közeli Ajmerbe busszal kellett elmennünk. A buszjegy kb 50 forint volt, és nem is volt annyira vészes, volt ülőhelyünk is. Az viszont felvonta a szemöldökünket, hogy rögtön az első kikanyarodásnál a busz oldala rákanyarodott egy motorra, rajta két idősebb asszonnyal. Álltak, szóval, nem becsapódás volt, de mi gyakorlatilag ha lassan is, de nekik mentünk, felborítottuk őket a motorral. Nem hiszem, hogy sok elsősegély tanfolyam van Pushkarban, mert az odasiető egyik nő kétszer háromszor megforgatta az egyik elesett néni fejét, hogy biztos minden rendben van-e vele. Azon kívül, hogy elcsaptunk két nénit, nem történt semmi említésre méltó a buszúton :).
A vonaton a múltkori Mr. Kalauzt megkeressük módszerrel operáltunk, de most úgy, hogy a pénztárnál mondta nekünk az eladó, hogy ez a megvesztegetés lesz a módi. Para volt, mert kb. 6-7 kocsit kellett odébb menni, mire meglett Mr. Kalauz, aki először mondott egy magas árat, utána meg a valódi ár alá nem akart menni. Valószínűleg ennek köze lehetett ahhoz, hogy volt a kupéban egy rendőr is. Mindegy, egy elég jó osztályon utaztunk, úgy hogy az olcsó kocsik rogyásig voltak, nyilván nem mi voltunk egyedül a világ legnagyobb tevevásárán.
Udaipurba megérkezve (6 óra) már jött is ki elénk a hotel riksája. Nem is mondtam, hogy most rászánjuk ezt a 25 dollárt és egy jó szálláson leszünk. Erről csak holnap tudok képeket mutatni, de higgyétek el, jó lesz.
Most csak annyit mondok, hogy a tetőteraszon vacsoráztunk, ahol a legnagyobb problémát az okozta, hogy a full chicken tandoori nevű tételt elmagyarázzuk a pincérnek, aki mindenképp four chicken tandorit, vagy whole chiken tandoorit akart érteni, illetve el akarta nekünk magyarázni, hogy a csirke egész, de kicsi. Nem kis kommunikációs bravúr volt, Brazília legszebb pillanatai rémlettek fel.
