Ma új emberként keltem, mind külsőileg, mind belsőleg, mert majdnem hogy éhes voltam, aminek nagyon örültem. Be is vertem egy reggelit, sőt még kávét is, ami lehet, hogy elhamarkodott volt, de biztonságban hazaértünk :) A tegnapi tervezgetésen felmerült, hogy hogyan megyünk tovább innen. Ebben több változó is volt, most nem írom le az összeset, de az egyik, hogy milyen nemzeti parkba menjünk innen, a másik, hogy mit csináljunk Indiában. Az elsőben több lehetőség volt, az egyik a túl látogatott Chitwan, a másik a messze lévő Bardia. Mind a kettőben lehet elviekben tigrist és orszarvút is látni, gyakorlatban viszont tigrist max az egyikben, orszarvút max a másikban. Aztán ott volt még, hogy Indiában is van nemzeti park, szóval kicsit sem egyszerű a tervezés. Ezt még el is tudtuk volna valahogy dönteni, de mivel már több, mint 10 hónapja rohangálunk úgy, hogy kb egy hétre látunk előre, most nagyon erősen azon voltunk, hogy előre kitaláljuk, mit fogunk csinálni, pláne, hogy az egy hatalmas ország rengeteg látnivalóval. Egy szó, mint száz ebből az agyalásból egy olyan döntési pont kristályosult ki, hogy elmenjünk-e Varanasiba, vagy ne. Varanasi az egy olyan "fürdőváros", ahol a Gangeszben pancsiznak az újjászületni vágyó hinduk, illetve ide égetik a halottaikat és ugyanabba folyóba bedobják. Foggalmunk sem volt, hogy ezt látni szeretnénk-e, ellenben jött egy kiváló ötlet, hogy itt Kathmanduban is van egy hasonló hely. Mivel az elmúlt egy hétben blogot írtunk már kicsit untuk magunkat a gép előtt, így nagyon örültünk, hogy el tudtunk jutni viszonylag gyorsan valami érdekes helyre. Kiderült, hogy egy másik hájlájt is a közelben van, szóval már ültünk is be a taxiba, hogy irány Boudha. Hopp ez nem is igaz, mert úgy gondoltuk, hogy kimegyünk a pupáknegyedből, hogy tudjunk még egy két élelmesebb fotót készíteni Kathmandu valóságáról, illetve, hogy itt olcsóbban fogjunk taxit.
Megunhatatlan, csak "kicsit" fárasztó. Szóval ott tartottam, hogy megyünk Boudhához, ami nem más, mint a legfontosabb tibeti stupa Nepálban. Azt már említettem, hogy Nepál egy kereskedelmi útvonal volt India és Tibet között, de azt még nem regéltem, hogy a dél-nepáli részen csak télen lehetett átmenni a malária miatt, a hegyekn meg persze csak nyáron. Ennek megfelelően itt Kathmanduban várakoztak a tibeti kereskedők és imádkoztak bőven, hogy átérjenek a Himaláján. Az 1959-es nepáli felkelés leverése után meg persze egy csomó tibeti menekült jött Nepálba, hogy itt próbáljon szerencsét. Maga a stupa tökre érdekes, elég hasonló a majom templomhoz, itt van egy olyan extra érdekesség, hogy sáfrányos vízzel locsolják meg a templom fehér részét, de azt se az utikönyvünk, se a google kersésünk nem mondta meg miért. Na mutatok pár képet.
A hely maga tele van tibetivel, vagy sherpával, nem igazán tudjuk őket megkülönböztetni, és egészen biztos nem véletlenül népszerű a tibeti buddhizus a nyugati világban, mert igen csak komolyan veszik a spiritualitást, valamint egy nagyon komoly szimbolikát társítanak a vallásukhoz. Mi nagyon jól éreztük magunkat, külön érdekes volt, a négyütemű fekvőtámasz szerű imádkozás, ahol teljesen hasra csúsznak a leborulás közben. Volt egy nagyon aranyos szerzetesbácsi, aki mutatta az idősebb néninek, hogy is kell, szabályosan hasracsúszni.
A stupa körül egyébként van egy egész kis tibeti negyed ahol többek között szállás is van. Ha valaki Kathmanduba tervez jönni és nem a pupáknegyedben akar lakni, azoknak tudjuk javasolni. Miután kinézelődtük magunkat Tibetben gyorsan átmentünk Indiába egy 15 perces séta alatt.
Nagyon vicces hely ez a Nepál ilyen szempontból. Ahova mentünk az az itteni Varanasi, amit Pashupatinathnak hívnak. A lényeg, hogy ugyanúgy, ahogy a Ganges, úgy az itteni folyó a Bagmati szent, és ha itt halsz meg, vagy ennek hiányában ha hulládat ide égetik el, akkor szintet léphetsz a Samsarában, azaz az életkörforgásban. Egyre nagyobb problémában leszek, majd amikor a hinduizmusról fogok írni, mert nekem a legfőbb tapasztalatom, hogy itt mindenféle logikát el kell felejteni. Szóval aki szerint a samsara nem ez, vagy nem ezért égetik a halottakat, azokanak azt mondom de, meg valószínűleg az is/azért is amiért te tudod :)
Szóval, hogy már ezt is kicsit tisztáztam világossá válhat, hogy mik azok a füstök az uccsó képen, igen nyilvános hamvasztás. Az első képen lévő fakírok viszont annyira autentikusak, mint a légiós bohócók a Colosseum előtt, de mindegy, viccesnek viccesek.
Amikor odaértünk pont akkor kezdődött egy hamvasztás, hát baromi érdekes volt. Kicsit sokkolóak a képek, szóval óvatosan.
Már hónapok óta azon kuncogunk Zsuzsival, hogy mi lesz, amikor először találkozunk egy magyarral és hallja, hogy beszélünk hangosan mindenkiről. Szerencsére semmi nem történt a nagy találkozáskor és egy nagyon érdekes 60-as Tiborral találkoztunk. Képzeljétek Turks és Caicos szigeteken él, nekem ez nem mondott semmit, de Kubától van keletre és angol gyarmat volt. A 80-as években ment ki Kanadába, majd most már a fenti szigeteken nyugdíjas. Nem rossz...
Vissza a hullákhoz :) Tényleg elég sokkoló volt a dolog, én közelebb is mentem, és most tényleg csak az olvassa, aki akarja, különben bekezdés vége: Voltam már boncoláson, de az azért kemény, amikor a lelógó lábfej pont leesett, mint amikor kettétörik egy fa, és az ottani tüzelő csóka egy mozdulattal belökte a lábat a máglya aljára egy piszkavassal. Fényképezni nyilván nem fényképeztem, sőt fordultam vissza és mentem vissza Zsuzsihoz.
A halottakon kívül volt még pár érdekesség, mutatom képeken.
Furcsa érzésekkel hagytuk el a Pasupatinath-ot és nem csak az égetett holttestek miatt. Valahogy nem volt olyan grandiózus, mint amilyen Varanasi minden képen, másrészt meg nem tudom akarok-e még ilyet látni, mert hogy minek, szóval még nem döntöttünk.
Ami mára még vissza volt, hogy embert varázsoljunk belőlem, mert bár a hasam kezd egyre jobban lenni (elvégre ezt is kibírta), de a szakállam már két hetes és a hajam meg teljesen hippi. Ezt valószínűleg más is észrevette, mert a pupáknegyedben nekem folyamatosan minimum hasist akarnak eladni. Bye the way azt még nem is mondtam, hogy a 70-es években, a hippik nagy része itt dekkolt az elég nehéz Afganisztánon Pakisztánon és Indián való átkelés után és az olcsó drog sem volt egy utolsó szempont. Ez alatt a mi jó kis blokkunkban lehetett menni SZOT-ba, amivel csak annyit akarok mondani, hogy a nyugati kultúrában a hosszú távú utazás már legalább egy generáció óta benne van... No de borbély, ha nem is sevillai, kathmandui:
Ahogy látjátok masszás is járt hozzá, sőt még Zsuzsi is kapott masszást. Persze az annyit adjunk, amennyit gondolunk árképzés nem a legjobb, és a végén persze eljátszották a megsértődöttet, de szerintem ők is jól jártak, meg mi is.
