Ma megyünk tovább, mégpedig a Ranthambore Nemzeti Parkba, hogy szerencsét próbáljunk tigrislesben. Mint kiderült, Amanda és Gary is ezt nézte ki következő állomásként, így egyszerűbbnek tartottuk felosztani a munkálatokat, én szállást szereztem, ők meg a vonatjegyet intézték.
Az agrai szállásunkon volt egy idióta recepciós, aki már az első naptól kezdve csak azt tudta kérdezni tőlünk is és Amandáéktól is, hogy "when do you check out?" De olyannyira, hogy pl megkérdeztük tőle mennyi a taxi vagy riksa ide vagy oda, első kérdése "when do you check out?" No most örülhetett, mert kicsekkoltunk.
Délelőtt kiriksáztunk a vasútállomásra, ahol az a hír fogadott minket, hogy 2 órát késik a vonat. Kényelembe is helyeztük magunkat az egyik váróban, amit nagyon jól tettünk, mert az idő előrehaladtával mindig egyre nagyobb késést írtak ki. A végén már fogadást kötöttünk, hogy mikor fogunk indulni, amit Tibi nyert meg a végülis optimista megközelítésével, így csak 4 órát kellett várakoznunk. Ez a 4 óra azért nem telt unalmasan, jól elbeszélgettünk, meg a fiúk jóvoltából meg is ebédeltünk közben.
Hálókocsis vagonba vettünk jegyet most is, annak ellenére, hogy nappal utazunk. Ennek oka, hogy ez a legolcsóbb jegy, ahol jól el is lehet lenni. Ennél van egy olcsóbb, a sima másodosztályú jegy, ami viszont nem fehér embernek való, ott már szinte egymás ölében ülnek az emberek. Erre nem vágytunk. A magasabb kategóriás jegyek abszolut jók lennének, de lényegesen drágábbak, bár azért volt, hogy azokat is kipróbáltuk.
Szóval a hálókocsiban befészkeltük magunkat.
Mikor megérkeztünk a vasútállomáson várt minket a szállás riksása egy nem túl nagy riksával, de hát már elég rutinosan préseljük be magunkat a kiskocsiba csomagostul. Elvileg szabálytalan is 4 embert vinni a riksában, így hátsó utakon surrantunk a szállásig. Ott egy jó kis vacsi közben hallottuk, hogy valami agy hacacáré van az út túloldalán. Gyorsan fel is világosított minket a pincér srác, hogy esküvő, és menjünk át nyugodtan, örülni fognak nekünk.
Naná, hogy kiváncsiak voltunk milyen is egy indidai esküvő, úgyhogy nem kellett sokáig biztatni minket. Ez az első napja volt a mulatságnak, amikor is a vendégsereg egy színpad előtt ült szépen sorokban, az ifjú pár meg produkálta magát a színpadon. Voltak azért más előadók is, mint pl egy kissrác, aki énekelt. De nem volt annyira kötött a program, úgy nézett ki az egész mint egy fesztivál, a nagy füves placcot kajás pultok szegélyezték. Volt vagy 30-40 féle kaja, amit lelkesen kinálgattak nekünk is, hogy vegyünk, együnk. Bár már tele voltunk, azért egy-egy dolgot kipróbáltunk. Finom is volt.
Nem maradtunk sokat, mert nem volt annyira érdekfeszítő a program, meg kicsit fáztunk is, de majd holnap is visszanézünk, akkor elvileg nagyobb hepaj lesz, akkor lesz az esküvő napja.
Ráadásul holnap megyünk tigrislesre, amihez még jegyet kell szerezni. Ez úgy működik, hogy hajnal 4-kor kell megjelenni a jegyirodánál (ami persze nem a szomszédban van) és sorbanállni jegyért. Ha szerencséje van az embernek, akkor kap jegyet az aznap reggel 7-kor induló jeepek, vagy platós kocsik egyikére. Délután 3-kor is van egy turnus, amihez délután 1-től kell sorba állni, de mi úgy gondoltuk reggel nagyobb lehet az esély, hogy látunk valamit, ráadásul ha nem jön össze, még mindig benevezhetünk a délutániba is.
Hogy ne kelljen mindannyiunknak hajnalban kelni és sorbaállni, Tibi nagyon jó fej módon bevállalta egyedül. Ekkor még nem tudta mit vállal :-)
