Reggel elbúcsúztunk Vikitől, bár akkor még nem tudtuk, hogy este újra
látjuk egymást. Mi nagyon mérgesek voltunk magunkra, hogy itt voltunk egy
hetet, és egyszer sem néztük meg a tetőn lévő medencét, ma reggel nem akartuk
kihagyni, felmentünk hát úszni egyet. Hát mondanom sem kell, rögtön az volt a
gondolatunk, ezt miért nem csináltuk minden nap? Zsuzsi mosott még egyet, és
megnéztük a Sherlock utolsó részét, nyilván a DVD az utolsó rész utolsó 5
percénél akadt el, netről kellett letölteni a végét...
Elindultunk vissza a Slim Limbe, hogy kiverjük a csókából, hogy jó legyen a
gép. Szerencsére be is vette a gépet, szerintem segíthetett, hogy tegnap elött
még felhívtam, hogy hé apa, ez nem lesz jó így! Azt mondta, hogy újra
instalálja a gépet, én mondtam neki, hogy ezt három napja csinálták, nem sokra
fogunk menni vele. Azt mondta, akkor is újratelepíti, ha akkor sem jó, nézzük
tovább. Mi elmentünk a Dim Sum-os helyre, de most zárva volt, így kaja helyett
beültünk egy internet kávézóba, én elkezdtem intézni a biztosítást, meg ismét
csevegtem egyet az új-zélandi postával a változatosság kedvéért. Zsuzsi közben
elment a szingapúri postára és feladott egy csomagot, reméljük ez oda fog érni.
Nem sokára telefonált a szaki, hogy újra instalálta a gépet, lefutatott
minden tesztet, nem lát semmit. Mondtam király, én most kimegyek oda és addig
nyúzom a gépet míg le nem fagy. Nem tudom, hogy ez miért van, de persze nem
fagyott le, még az is lehet, hogy jó. Egyet mondok: Acert soha!
Közben megvettük az éjszakai buszjegyet Kuala Lumpurba, ami Malájzia. Ez
elviekben egy hat órás út, amit nagyon jó buszon fogunk eltölteni. Mivel a gép
jónak tűnt és volt is még valamennyi időnk gondolkodtunk, hogy elmenjünk-e a
Marina Bayre, ami egy szálloda, aminek a tetőteraszán van egy király medence,
plusz jó a kilátás, de hibásan úgy láttuk, hogy ahhoz már késő van. Helyette
elmentünk a kínai negyedbe. Érdekes volt, főleg a koloniális épületek ázsiai
behatással, de azért ezért senki ne repüljön el Szingapúrig.
Eléggé sajnáltuk, hogy nem néztük meg Marina Bayt, majd októberben,
reméljük az idő kegyes lesz hozzánk. Vikivel beszéltünk telefonon és mondta,
hogy nyugodtan csövezhetünk nála, amíg nem megy a busz, mi éltünk is ezzel a
felelőtlenül felajánlott lehetőséggel. Kicsit még beszélgettünk, aztán lassan
elbúcsúztunk és nagyon burzsúj módon kimentünk taxival a buszállomásra. A
buszok persze közel nem voltak olyan jók, mint amilyenre számítottunk, többek
közöttt nem lehetett vízszintesre tenni
a háttámlát. Ez azért bosszantott különösen, mert vagy egy fél óráig néztem a
netet, hogy melyik busztársaság lesz jó, mégsem sikerült. Felkészültünk egy
nagyon rossz éjszakára. A határátkeléssel nem volt semmi gond, és már
Malájziában is voltunk.
Sajnáljuk, hogy Viki minden fáradozása ellenére Szingapúr nem úgy fog az
élményeink között megmaradni, mint hogy mennyire jó város. Többet érdemel, de
nekünk valamiért kudarcsorozatokat jelent. Jó jó, ez legyen a legnagyobb
bajunk, de hát ez van. Reméljük majd amikor visszatérünk októberben jobban
fogjuk tudni élvezni. Egyébként valahogy Zsuzsinak is meg nekem is ugyanaz volt
Szingapúrral az érzésünk: tudnánk itt élni, mert jó, de vágyni, nem vágyunk rá,
mert kicsit olyan semmilyen. De hát lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen hülyék,
hogy a kalandok kellenek.
