Intézkedés újra: Egy laza másfél órát voltam ma telefonon, az új-zélandi
postával beszélgetve. Ez nem a kedd reggeli általános időtöltésem, hanem két
csomagot elveszítettek, és azokat próbáltam behajtani. Nem akarok nagyon a
részletekbe belemenni, de ha azt mondom, hogy a panaszosztályról már Vilit, Colleent,
Nasht és Christinet már hangról ismerem, akkor azzal mindent elmondtam. A
lényeg, az egyik csomag megvan, megjárta már Budapestet, de visszaküldték
Aucklandbe, a másik még kering. Mondjuk abban egy üveg argentín bor volt,
szóval elég valószínű, hogy a csomag tartalma egy kispesti postás uzsonájának a
kísérőjeként végezte, rosszabb esetben VBK-ként. Mindegy, fél siker is, siker,
reméljük elér Magyarországra. Plusz, sikerült nemet választani az indai vízum
honlapján, az is megvan.
Kimetróztunk majd kibuszoztunk a halál nemesebb testrészére, jó az Acer
szervíz gondolom nálunk is Piripócson van. Leadtuk, azt mondták hét munkanap,
de mondtuk, hogy nekünk megy a repülőnk szombaton, ugyan már, legyen már kész
péntekig, azt mondták ok.
Irány a myanmari nagykövetség, közben nyomtattunk munkáltatóit, amit nagyon
kedvesen meg is küldött a BCG, ezúton is köszi. Mire én kinyomtattam is
indultam volna, Zsuzsi már írta is az SMS-t, hogy már nem adtak sorszámot, ma
lekéstük :(
Vigasztalódásként beültünk egy hamburgerre, ilyet is régen ettünk már, majd
mivel laptopunk nem volt beültünk egy itteni aranyárban lévő internet kávézóba,
hogy kicsit töltsük a blogot, de nyilván olimpia olvasás lett belőle.
Estére szerettünk volna főzni egyet Vikinek, el is mentünk az „ABC”-be. Azt
kell mondjam volt minden, nálam a benchmark a Barilla tészta, volt. Ami viszont
nagyon durva volt, hogy a zöldség gyümölcsök eleve drágának tűntek, aztán
kiderült, hogy az még csak 100gramm, amit láttunk. Késöbb Viki is megerősítette
azt a gondolatot, hogy itt nem érdemes főzni, olcsóbb Food Courton enni.
Mindegy, a mi bolognaink finom lett, jót vacsiztunk belőle.
