Na gyerekek, aki utazási élményekre, kalandokra és izgalomra vágyik, az
mostantól nagyvonalakban olvassa a blogot egészen Malájziáig, ugyanis azt már
most előre tudom vetíteni, hogy Szingapúrból alig láttunk valamit, mert az
ittlétünk nagy részté az Acer szervíz, Myanmari nagykövetség és Far East Asia
Center bermudai háromszögében töltöttük. Azért nem kell megijedni, ígérhetek
ide is állatokat, kórházat, érdekes kúltúrát és hopp, társaságot. Ez utóbbira
rég volt példa.
Kezdem akkor rögtön egy tegnapi élményemmmel. Szingapúrban a folyamatnak is
van folyamata, és épp egy SIM kártya vásárlás folyamatában voltam, amit egy
piros pontos indiai nőci vezényelt a helyi éjjel-nappaliban, amikor is bejött
két kínai férfi. Írásban nehéz bármilyen akcentust leírni, de képzeljetek
nagyon erős indiai és kínai akcentust. Azt mondja a csóka egy doboz Ferrero
Rocherora mutatva:
-How much?
-$11,50
-How much?
-11,50
-Chinese?
-No, no Chinese, here .... errre leírja neki, a csóka elolvassa, majd fejcsóválva
kimegy.
Én nem tudom miből gondolhatta a kínaink, hogy egy száriban lévő indiai
beszélni fog kínaiul, meg ugye az is egy szép történet, hogy annyira nem tudsz
angolul, hogy a 11,50-et nem érted, de megkérdezed, hogy how much. Én teljesen
elhülve hallgattam az egészet, és azt hiszem ez a kis színjáték sokat
megmutatott Szingapúr sokszínűségéből. A lakosság nagy része egyébként kínai,
de jelentős a maláj és az indiai náció is. Pár helyen ennek megfelelően négy
nyelven (az angol hivatalos) is ki van írva minden.
Egy másik élményünk, az folyamatos szabályozás, illetve a minden baleseti veszélyre való felhívás. A metró
Ez egyszerűen azért van mert Ázsia dzsumbujában úgy tudtak itt rendet vágni,
hogy mindent ezerrel büntetnek, illetve szabályoznak. Híres az elköpött rágógumiért
járó szabadségvesztéses büntetés története, de szerintem „csak” egy nagyobb
pénzbírság jár érte. A harmadik, ami szembetűnő, az a jómód. Igen, a várost
simán lehet NY-hoz vagy Londonhoz hasonlítani, tele van bevásárló központokkal,
jól öltözött nőkkel és férfiakkal, menő kocsikkal és persze felhőkarcolókkal.
Én úgy írnám le Szingapúrt, hogy egy kultúrálisan vegyes, élhető, de túl steril
metrropolisz... huh, most megmondtam a frankót :)
Azt ígértem, hogy nem lesz sok izgalom, erre tessék, írtam egy csomó érdekeset. Gyorsan visszakanyarodok, ahhoz mit csináltunk itt, itt a to do listánk:
-
Fényképező
tisztítása
-
Laptop
javítása
-
Myanmari
vízum
-
Indiai
vízum
-
Interneten
egy csomó minden (NZ posta, repjegy vásárlás, Dél-Kelet Ázsiából való
felkészülés, levelekre válaszolni, blogot feltölteni, repülőpontok elszámolás,
stb.)
-
Gatyát
szerezni nekem
-
Nem
ázsiai méretű alsóneműt szerezni
-
Jót
kajálni
-
Moziba
menni
-
Állatkert
-
Marina
Bay
Elsőként a fényképezőt szerettük volna megjavítatni, mert a vulkáni hamu
óta elég rosszul húzza be a lencsét. Az indiai negyeden kellett átmenni hozzá,
érdekes volt, de szerintem ilyen van bármelyik nagyvárosban, itt mondjuk
nagyképűen Little Indiának hívják, az is igaz, hogy NY-ban meg Little Italynek
gyakorlatilag két utcát hívnak.
Egy úgynevezett Sim Lim toronynál (ez még késöbb helyszín lesz) sikerült
találni egy csókát, aki elmondta, hogy kompakt kamerát nem lehet tisztítatni,
szóval használjuk, amíg el nem romlik... király. Közben a tegnapi SIM kártya
segítségével kapcsolatba léptünk Mátéékkal, ez teljesen új élmény volt hét
hónap után, hogy figyelni kell, hogy mikor jön SMS, mikor csörög a telefon, nem
is sikerült hibátlanul abszolválni a feladatot. Végül egy Bugis nevű bevásárló
területen sikerült felszállni a remek metróra, és össze is futottunk egy ebédre
Mátéval és Nórival. Food Courtban kajáltunk, ezt már Zsuzsi említette, a csajok
kajáját pár perc alatt főzték meg, úgy, hogy elötte ők választották ki, hogy mi
legyen a levesben, ez az itteni leves-Subway. Az enyém egy forró edényben sült
az orrom elött, Máté meg thait evett. Amúgy borzasztó vicces, hogy itt olyan
pultok vannak, hogy thai, koreai, vietnami, leveses 1, leveses 2, kínai 1,
indiai, kínai 2 3 4. Nálunk ez kb. mind kínai kaja néven futna, és bár nem
tartom magam a leghülyébbnak kajából, de az itteniek 90%ról még nem is
hallottam. Ja, és minden full tiszta, és persze baromi finom MSG ide, MSG oda.
Ezek után Mátéék megmutatták az INSEAD-ot. Ez gyakorlatilag egy
posztgraduális egyetem, aminek a képzését MBA-nek hívják. Nem érdemes
megjegyezni, hogy minek a rövídítése az MBA, mert nem azt jelenti, amit a szó
mond, elég annyi róla, hogy ez a közgáz Phd azoknak akik, nem akarnak kutatni.
Ez egy egy éves képzés, és több BCG-snek (ez a cégem) fizeti a cég (feltételezve,
hogy tök jó vagy, meg hogy még ott maradsz azt hiszem két évig), ami király,
mert méregdrága egy ilyen képzés. Ezt
csinálja most Máté, és szeptemberben érkezik Hermán Péter is, vele majd
októberben fogunk találkozni, ha minden jól megy. Ja, azt nem mondtam még, de
kitalálható, hogy az INSEAD egy nagyon jó egyetem az MBA-k közt, plusz van egy
olyan előnye, hogy egy éves, és nem kettő, mint az amerikaiak többsége.
Számomra iszonyat érdekes volt hallgatni meg látni, hogy milyen az INSEAD, mert nyilván csomószor gondolkodtam azon,
hogy kell-e ez nekem, akarok-e egyáltalán ilyet csinálni. Most úgy vagyok, hogy
azt hiszem nem, de kb 65% kéne, 35% nem kéne-n áll a potméter. Egy két kép:
Mátéék tök jó fejek voltak, mert bevittek a könyvtárba, ami arra jó a
tenyerestalpas utazóknak, hogy nagysebességű internethez juthattunk :)
Közben megjött Viki SMS-e, hogy landolt, így visszamentünk a szállásunkhoz,
hogy felkapjuk a hátizsákot. Közben megbeszéltük Mátéval, hogy holnap este
találkozunk mindeannyian és együtt kajálunk, így megismerhetik egymást. Közben
persze kiderült, hogy Viki édesapja ismeri Máté édesapját, plusz Viki is
találkozott Máté édesapjával, szóval kezdett kialakulni a milyen kicsi a világ
érzés.
Eltaláltunk Vikihez, aki meg nem kispályás lakásban lakik, röviden iszonyat
jól néz ki, ha azt mondom, hogy a tetőteraszon lévő grillterasznál kajáltunk,
míg van medence a másodikon is, és a tetőn is, akkor megadtam az alaphangot.
Viki nagyon aranyosan csinált nekünk kaját, meg mondta, hogy mi alszunk a
franciaágyon, ő meg a kisszobában, úgy, hogy ő most repült Európából. Én nem
fogom a többi napnál is leírni, de vegyétek úgy, hogy igen: Viki nagyon aranyos
volt végig, igazi magyar vendégváró volt: nekünk minden jó legyen, mindig
legyen sör a hűtőben, és ne maradjunk éhesek. Szóval kezdtük magunkat nagyon
gyorsan feszélyezve érezni, mi már egy matracnak is nagyon örültünk volna. De
gondoltuk, majd törlesztünk :)
