Napló, 2012. augusztus 31.

Ahogy a tegnapi napnál igértem, sok minden nem történt. Én reggeltől estig a Tetovált lányt olvastam, Zsuzsi blogot írt, strandoltunk. Iszonyat jó volt, délután annyira elkapott az érzés: de istentelen jó semmit sem csinálni. comments

Napló, 2012. augusztus 30.

Sihanoukville, ez a hely neve, de én még most is csak segítséggel tudom leírni. Ide érkeztünk rendkívül kipihenten.Nem gond, már mondtam, hogy amikor rettentő fáradt vagyok, akkor nagyon jól alkudok,  segít a mindenki tehet egy szivességet attitűd, ami ilyenkor előjön. Itt is ez történt, már mint amint megérkeztünk megrohamoztak minket a tuktukosok, mi már tudtuk előre, hogy kb hat dollárnak kell lennie a tuktuknak, így az asszimetrikus információ problémája sem jött elő. Megy az alkudás, aztán jött két motoros csóka, mutatták előre kinyomtatott lapon, hogy a hátizsákot elviszik a motor elején, mi meg hátul fogunk ülni, mármint, hogy ketten két mocin. Egyszerűen hihetetlen, hogy mindent megtesznek egy businessért, és előre kinyomtatják, hogy fog kinézni a dolog. Egy gyors wc, amiben egy nagyon aranyos plakátot láttunk, egy képregény volt, ami azt mesélte el, hogy miért ne a Victory Beachre menj, hiába azt mondja a Lonely, mert hogy pont ezért az tele lesz, inkább az Otres. Mi már amúgy is ezt a beachet néztük ki magunknak, és az volt a szándékunk, hogy itt maradunk egy két napot pihenni.

A motorosokkal el is száguldottunk a beachre közben egy hegyet is megmásztunk, meg a beach homokjában is mentünk, szóval elég motocross volt. A már kinézett szállás előre megírta, hogy ők tele vannak, de velük  szemben is van egy bungalow, ami jó,így kerültünk az Otres Orchidba. Sihanoukville Kambodzsa majdnem hogy egyetlen kiépült üdülőhelye. Az üdülőhelyen viszont több strand van. Mi már kinztük, hogy az Otres beach az ami kicsit kívülebb van, és elviekben nem annyira nyüzsis. Ez eléggé be is jött, a várostól 5 kmre volt kb. A hátizsákos szubkultúrában valamiért van egy mágikus felhangja azoknak a strandoknak, amelyeken marhák flangálnak (már mint,  hogy szarvasmarhák), mert hogy az az igazán titkos strand :) Én sosem voltam erre rákattanva, de most ezt is sikerült kipipálni. Ráadásul nem gumiabroncsok között kellett fürödni, hanem szép fehér homokos, tiszta tengerpartra kerültünk.

Ahogy látjátok az infrastruktúrával sincs baj, vannak parti kis kocsmák, ahol kajálni is lehet, meg azt mesélték nekem, hogy piálni is. Sőt,  még az árak is nagyon rendben voltak. Kettőnkre szállás 10 dodó, egy sör 75 cent. Az a helyzet minden adott volt ahhoz, hogy letáborozzunk egy hosszabb időre és hát ezt is tettük. Amikor kicsekkoltunk kiderült, hogy tizenkéz éjsazkát maradtunk. Közel nem ennyire számítottunk. Amikor ma megérkeztünk még nagyon húztuk a fogunkat, hogy hajaj holnap kéne vietnámi vízumot intézni, mert utána hétvége jön, és mi lesz, ha még sokat maradunk. Aztán minden nap azt mondtuk, hogy maradnánk még egy napot, aztán majd megyünk.

Nehéz ezt elmesélni, hogy kipurcantunk, de tényleg ez a helyzet. Nekem most herótom van attól, hogy kinyissak egy utikönyvet és megnézzem, hogy hol van szállás a köv városban, de látnivalót sem akarok látni. Idejét sem tudom mikor olvastam normál könyvet, olyat meg hogy semmit sem csináltam, olyat tudok, de az majdnem mindig valamiért egy városban volt nem túl olcsón, egy ablaktalan szobában. Zsuzsi ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha így nyomjuk év végéig, akkor az lesz a vége, hogy hazamegyünk és akkor majd pont egy ilyen strandra fogunk vágyni. 

Nem panaszkodni akarok, de elvégre ez egy napló, amihez hozzátartozik az is, hogy az érzéseinket osztjuk meg, és most kivagyunk. Persze az nem volt ennyire teljesen egyértelmű, hogy ennyit maradunk, pont azért, mert az ember tudja, hogy basszus minden egyes nap amit itt töltök az Vietnámból vagy Laoszból vesz el napokat.  De iszonyatosan jó volt itt lenni, hogy úgy mondjam nyaralni. Elolvastam két köynvet vagy olyan dolgokat csináltam, hogy megnéztem mik voltak a nyári slágerek otthon, simán napoztam. Álltalában a mehetnénk mindkettőnkre rájön valamikor, de az Otres strandon mindketten úgy voltunk, hogy még csak a városba sem akarunk bemenni. Egy  szó,  mint száz a következő napoktól ne várjátok, hogy nagyon érdekesek lesznek, de mi iszonyatosan nagyon jól éreztük magunkat!

A becsekk után egyébként bezúgtunk az ágyba és aludtunk egy adagot, délután meg átmentünk a parton lévő Bamboo Shackbe ebédelni, kifeküdtünk a tengerpartra. Vacsira meg az Everything is Everything nevű kocsmába mentünk ahol könyvcserébe beszereztem a Tetovált lányt

comments

Napló, 2012. augusztus 29.

Utolsó napunk Angkornál. Estére már meg is vettük a buszjegyünket, amivel Katus ajánlására Sihanoukvillebe megyünk a tengerpartra. Reggel ki kellett csekkolnunk, így pakolással indítottuk a napot. 

Kat ma is 7-re jött értünk, és már zúztunk is az Angkor Thomhoz. Ez nem egy templom, hanem egy fallal körülvett főváros a 12. századból, ahol a mintegy 1 milló lakost ellátó hivatalok, templomok és az ezekben ügyködő magas rangú emberek lakóépületei foglaltak helyet. Ehhez először egy városkapun kell átmenni, mi a déli oldalról közelítettünk. A kapuhoz vezető utat szobrok szegélyezik két oldalról, egyik oldalon istenek, a másikon pedig démonok tartanak egy-egy nagát, azaz hét fejű kígyót. Az Angkor Watban is ábrázolt facsarós jelenetről van most is szó. 

A kapun négy fej néz négy irányba, alatta meg háromfejű elefántok. Az arcok az építtető királyt ábrázolják, aki már buddhista szellemben építkezett, és saját magát Lokeshvara bódhiszattva reinkarnációjának nevezte. Bódhiszattvának az olyan megvilágosult embereket nevezik a buddhisták, akiknek már csak egy lépés, hogy buddhává váljanak. A kapu jelentősége abban rejlik, hogy a falak nem csak fizikailag funkcionáltak védelmi bástyaként, hanem spirituális értelemben is. A király minden irányban figyel, és az istenekkel együtt szemmel tartja a vásrost.

Már a kapunál elég nyilvánvalóvá válik, hogy a főváros építészetében a hindu elemek keverednek a buddhistákkal, lásd facsarós jelenet és bódhiszattva. Ez jellemző a benti épületekre is.

A kapun belül első utunk a Bayon nevű templomhoz vezetett. Ez igencsak hasonlít a kapura, azzal a különbséggel, hogy itt sokkal több arc van, természetesen itt is mind a bódhiszattva királyt ábrázolja. Eredetileg 54 kis templomból állt az épület 4-4 arccal a tetejükön. Ebből már nincs minden meg, de így is hatalmas arcok sokasága fogadja a látogatót. Ez kicsit zsúfolt hatást kelt, de egyben fantasztikus látványt is. Tibi szakkifejezéseivel élve, gondolom azt kitalltátok, hogy ez a templom a bonyolult stílusba tartozik és piramis felépítésű középen a Mehru heggyel. Pihenő nap ide vagy oda, én ekkorra már eléggé telítődtem az infókkal, így nem volt kedvem bogarászni a domborműveket, csak sétálgattam és nézelődtem. Tibi továbbra sem adta fel, és lépésről lépésre végigjárta.

Következett a Baufon nevű templom, ami építészeti kvalitás ide vagy oda, összeomlott. Túl nagyot akartak építeni, de nem sikerült. Azért így is meg lehet nézni, bizonyos részei jól talpon maradtak.

Aztán továbbsétáltunk a Phimeanakas nevű templomhoz. Én ezt csak alulról vizslattam míg Tibi fentről is szemügyre vette.

Sétánkat az Elefántterasznál folytattuk, ami a király dísztribünjeként funkcionált. A terasz fala sok-sok elefánttal, garudával (ember-sas kombó), oroszlánnal és táncosokkal van díszítve.

Kicsit közelebbről is meg akartuk nézni mi van a falon, de azt a tényezőt kihagytuk számításaink közül, hogy ez egy mocsárra épült, és most bizony monszun van. Hát ez lett az eredménye:

Az elefánt terasz mellett van a leprás király terasza, ami nevét a rajta levő szoborról kapta. Falait szintén domborművek díszitik. Itt Tibi nagyon kereste az öt fejű lovat, de végül szerencsére sikerült megtaláni.

Volt még a közelben egy kis tó, ami fürdőként funkcionált, így azon is vannak domborművek, meg egy kis templom. Egy kis frissítő jegeskávé és egy ebéd után újra éreztünk erőt magunkban, hogy elbattyogjunk ezekhez. És nem is bántuk meg, mert erre alig járt valaki és így nagyon hangulatos volt.

Le is heveredtünk a templom mellett egy kőre, és onnan élveztük a látványt meg a nyugalmat.

Visszafele egy kis vallási jelenetnek is szemtanui lehettünk:

meg annak, hogy hogy is készülnek a festmények itt:

Visszamentünk Kathez és ő vitt minket következő templomunkhoz, a Preah Khanhoz.  Ekkorra a meleg már kezdett nagyon elviselhetetlen lenni, de Tibi továbbra is kitartóan nyelte az infókat.

És amiket láttunk:

Vissza Kathez, és irány tovább Ta Somhoz. Itt már csak sétálgattunk és nézelődtünk.

Aztán következett az utolsó állomás Angkoros kalandozásunkban, a Phnom Bakheng. Ez minden nap rajta volt a programlistánkon, ugynis állítólag innen gyönyörű a naplemente. Biztos így van, de sajnos minden délután fekete volt az ég, így meg nem jönnek át annyira a naplemente szépségei. Ma se volt jobb idő ekkorra, de legalább felmentünk és körbenéztünk. Igen, ez egy hegyen van. Lehet elefánttal is menni, de mi a gyalogos módot választottuk. Maga a templom nem volt nagy szám, de legalább látszott fentről az Angkor Wat a távolban. Elképzeltük milyen lehet tiszta időben.

Elbúcsúztunk Angkortól. Sokat láttunk, sokat tanultunk és sokat izzadtunk ebben az öt napban, így azt hiszem ez csak úgy összegezhető, hogy fárasztó, de fantasztikus volt.

Katat megkértük hogy vigyen el minket egy étteremhez, amit neten néztünk ki, és elbúcsúztunk tőle. Nagyon örültünk, hogy ő vitt minket végig, jó volt, hogy tudtunk vele beszélgetni, abból is sokat tanultunk.

Az étterem, ahol kitetettük magunkat egy nonprofit étterem, ahol árva gyerekeket segítenek, és tanítanak. De nem csak a háttérstory, hanem a kaja is nagyon jó volt, csak azt sajnáltuk miért nem jöttünk ide eddig. Nyers rákot ettünk jégen csili szósszal, kértünk hozzá morning gloryt, ami párolt zöldség osztriga szósszal és kipróbáltuk az angolnát is.

Aztán spuriztunk vissza a szállásra, mert 7 körülre mondták, hogy indul a buszunk, vagy legalábbis akkor vesznek minket fel. Addig meg még le akartunk fürödni, mert hát nyakig sárosak voltunk. Végül fél 8 előtt valamivel jött egy tuktuk értünk, amivel kivittek az állomásra. A buszútról Katus mesélt, hogy nagyon jó, mert van ágy és tök jól lehet aludni végig. No hát mi ezekkel a várakozásokkal szálltunk fel. Az ágy az stimmelt is, egymás felett két sorban voltak matracok úgy, mintha egy napozóágyban feküdnél. Úgy hirdették, hogy long leg, de itt biztosan nem ránk gondoltak, hanem a kis ázsiaiakra :-)

Fel is pattantunk a buszra, és kényelembe helyeztük magunkat. Eddig minden jónak tűnt, még a lábainkat is elpakoltuk valahogy. Aztán 8-kor el is indultunk. Nem sokáig mentünk, mert a város határában megálltunk, és tömegesen kezdtek felszállni az emberek. Persze nem csak annyian ahány hely volt, hanem sokkal többen (feltételezem ez a pénz a sofőr zsebében landolt), akik végül a folyosón huppantak le. De annyian voltak már, hogy Tibinek, aki a folyosó felőli helyen volt, folyamatosan volt valaki a lábán. Nekem se volt sokkal jobb a helyzetem az ablak mellett, mert a légkondi nem működött, ablak nem volt, bent a levegő se járt, így egy idő után elfogyott a friss levegő, és ráadásul iszonyat meleg lett. No de még mind rendben is volt egészen addig, míg valaki fel nem szállt egy adag duriánnal. Ezt csak azt tudja átérezni, aki találkozott már duriánnal. Korábban már meséltünk róla, hogy ez egy nagy gyümölcs, ami iszonyat büdös. Olyannyira büdös, hogy Szingapúrban külön szabály van rá, hogy tömegközlekedési eszközre tilos duriánt felvinni. No hát sajnos Kambodzsában ezt a szabályt nem fektették le, így lehetett az, hogy durián került a buszra. Persze mikor megéreztük a szagot gondoltuk, hogy sebaj, az orr hamar elfárad, majd jobb lesz ez... no egy frászt. Nem tudom hogy van ez, de duriánban nem tud elfáradni az orrod. Sőt, amikor kinyitják az ajtót, jön be egy kis levegő, akkor a szag új erőkre kap...

Ezt már csak fűszerezte az, hogy mindig volt valaki, még hajnal 3-kor is, aki hangosan bömböltetve hallgatta a zenét, vagy épp a harmadik sorból "beszélgetett" ordítva a sofőrrel... ezt már a jó kis füldugónk sem védte ki.

No ebben a környezetben gondolhatjátok milyen jót aludtunk. :-)

comments

Napló, 2012. augusztus 28.

Ma szünnapot tartunk, mert úgy éreztük kell egy kicsit hagyni ülepedni a tanultakat meg látottakat ahhoz, hogy a negyedik napot is élvezni tudjuk. A légkondis szobából alig mozdultunk ki. Persze a mai nap sem lógott ki a többi közül, délután leszakadt az ég, így a vacsit is a szálláson ettük. Utána azért kicsit elállt és ki tudtunk menni sétálni a városba. Ennyi volt mára.

comments

Napló, 2012. augusztus 27.

A mai programunk Angkor Wattal indul. 7-es indulást terveztünk, mert nem akartunk a tömegben menni, meg hátha jobbak a reggeli fények. Azért a napfelkeltébe nem neveztünk be. Mint utólag kiderült pont jól sikerült időpontot választani, mert a napfelkeltés csoportok ekkor mentek vissza a szállodákba reggelizni, a többiek meg még nem lepték el a templomot. Kiváló, jól indul a nap :-)

A templom felépítéséről és történetéről Tibi elég részletesen beszámolt, így ezekbe nem mennék most bele. A lényeg, hogy az Angkor Watot a 12. század végén II. Szurjavarmant építtette, és mivel ő ezt sírhelyének is szánta - annak reményében, hogy ezen keresztül halála után Visnu istenhez tér meg - minden erőt bevetett, hogy mire meghal elkészüljön. Sikerült is, kb 30 év alatt felhúzták ezt a hatalmas templomot. Arról nem is beszélve, hogy egy mocsárra építették a komplexumot, ami szintén nem egy egyszerű építészeti megoldás volt, erről is mesélt már Tibi. A templom egyértelműen hindu templomnak épült, de a 14. századtól már buddhista szentélyként működik, így a hindu istenek mellett buddha szobrok is találhatók. 

Ahhoz, hogy eljussunk a templomhoz, először az azt körülvevő ősóceánt szimbolizáló csatornán kellett átmennünk nyugati irányból - ugyanis a többi templomtól eltérően Angkor Wat nem keleti tájolású, hanem nyugati - majd az első kapun, és utána egy korlátnak kinéző, de valójában 7 fejű kígyókkal (naga) határolt úton jutottunk el a következő szint bejáratához.

Kihasználva azt, hogy kevesen vannak, felmentünk a legbelső és egyben legfelső szintre, a főtemplomhoz (ami a Mehru-hegyet szimbolizálja), és onnan haladtunk kifelé. 

Fent találkoztunk szép hindu domborművekkel, de Buddha szobrokkal is, no meg függöny nélküli ablakokkal :-)

Mielőtt a lejjebbi szintek domborműveinek nekiestünk volna, a hátsó kijáraton keresztül kimentünk, és onnan is megcsodáltuk az épületet.

És akkor nekiálltunk bogarászni a falakat. A külsőbb szinteket folyosó veszi körbe, amiken a khmer nép történelméből, illetve hindu istenekről láthatók jelenetek. Nekem a legjobban a Tenger köpülése névre hallgató epizód tetszett a legjobban. A story arról szól, hogy az istenek befűzik a démonokat, hogy együttes erővel préseljék ki az ősóceánból a hallhatatlanság italát. Ezt a műveletet úgy hajtják végre, hogy van egy hegy az óceánban, ami köré csavarnak egy kígyót, az istenek a kígyó egyik végét, a démonok meg a másik végét húzzák. De nem olyan egyszerű ám a történet, a hegy elkezd süllyedni. Szerencsére ekkor Visnu közbelép és teknős alakjában a hegy alá megy, hogy megtámassza. Bár a végkifejlet a domborművön már nem látszik, de azért a történet szerint trükkösek voltak az istenek, és végül nem osztoztak a démonokkal a hallhatatlanság italán, hanem megszerezték maguknak.

A domborművekből csak némi ízelítő:

A nézelődés közben a nap is belehúzott, és nagyon meleg lett... egy kicsit agyunkra is ment :-)

Angkor Wat hatalmas és lenyűgöző, de nekem az az igazság, hogy nem ez a kedvencem itt. A kisebb, rejtettebb helyek, mint például tegnap a folyóban lévő domborművek, vagy az arcot ábrázoló (probiscus buddhás) kapu valahogy jobban bejöttek. De kétségtelenül Angkor Wat fantasztikus.

Mára már nem is terveztünk nagyobb templomokat bejárni, hanem kisebbeket céloztunk meg, amik az előző napokból kimaradtak. Útközben Tibinek sikerült begyűjtenie egy állatos táblát... sose tudhatod épp mire számíts :-)

Aztán egy kis templomnál landoltunk, Baksei Chamrongnál. Itt nem is volt rajtunk kívül senki. Tibi fülébe elültettem a bogarat, hogy milyen jó kép lenne, ha felmenne a tetejére, én meg innen lentről lefényképezném, úgyhogy neki is vágott. Nekem valahogy a párás hőségben semmi kedvem nem volt felmászni. De legalább így lett kép.

Újabb tuktukozás után 2 templomnál kötöttünk ki, amik egymással szemben voltak. Ezek - Thommanon és Chau Say Tedova - kisebb és egyszerűbb fajták, így könnyű volt feltérképezni őket.

Útban a következő templomunk, Ta Keo felé egy nagyon szép kis híd mellett mentünk el, amit benőttek a fák.

Ta Keo ismét egy piramis elrendezésű templom, így itt újra mászni kellett meredek lépcsőket többször is, de most én voltam a soros az utolsó szakasznál.

Miközben a templomban bóklásztunk, egy kislány jött, hogy vegyünk tőle képeslapot. Angkor tele van gyerekekkel, akik képeslapot, vizet, üdítőt, gyümölcsöt, karkötőt, stb próbálnak eladni. Elég jól beszélnek angolul, és a turisták nyomában járnak, miközben folyamatosan mondják a mondókájukat. Általában minden "one dollar", és a turisták meg mondják persze, hogy "no, thank you". Olyannyira, hogy néha már a gyerekek csak ránk néznek és maguktól válaszolnak maguknak, hogy no thank you. Aranyosak, meg sokuk kis cserfes, de azért kemény, hogy 6-7 évesen nem játszanak, hanem dolgoznak egész nap, és annak ellenére, hogy nem fizikai meló, azért elég kemény... bár az is igaz, hogy még mindig sokkal szerencsésebbek mint azok a társaik, akik ezalatt a rizsföldeken dolgoznak... minden viszonyítás kérdése.
Szóval egy ilyen kislány jött itt is képeslapot árulni, és most sikerrel is járt, mert vettünk tőle. Aztán újra várta a következő turistákat a kapuban.

Mai napunk utolsó állomása egy nagyobb falat volt, a Ta Phrom. Ez egy sokat fényképezett templom, így biztos mindenkinek ismerősek lesznek a képek, amik a fákkal benőtt falakról készültek. A bejáratnál nekiálltunk az olvasásnak, miközben fölöttünk a felhők már gyülekeztek. Elég egyértelmű volt, hogy ezt a zuhét nem ússzuk meg.

Ez egy vízszintes elrendezésű templom, azaz nem kell lépcsőket mászni, ellenben így nehezebb is elkülöníteni a szinteket. Azért megbirkóztunk a feladattal, és amellett, hogy bejártuk a templomot és megcsodáltuk a gyökerekkel behálózott falakat be is azonosítottuk mi micsoda és épp hol járunk. Persze közben kaptunk egy frissítő zuhét.

Ennyi volt mára, irány haza. Mielőtt elbúcsúztunk volna Kattől mára, megkérdeztük, hogy van-e valami javaslata, ahol jó helyi kaját tudnánk enni. Javasolt is egy éttermet, mi meg kipróbáltuk és nem bántuk meg. Nagy habzsi-dőzsi volt, még bort is ittunk.

comments