Délelőtt jelenésünk volt a kórházban. Kicsit tekeregtünk, és így a kórházhoz tartozó szállodán át közelítettük meg, de hát maga a kórház se különbözött attól nagyon. A 10. emeleten kellett regisztrálni, ahol a Starbucks és egy utazási iroda ügynöksége után egy fotelekkel berendezett aula következett.
Tényleg olyan volt, mintha egy szállodába csekkoltunk volna be. Az egyes asztaloknál ki volt írva, hogy milyen nyelven beszélnek az ügyintézők, az angol alap volt, ezen kívül pedig a leggyakoribb az arab volt, de a francia se hiányzott a listából.
Egy regisztrációs lap kitöltése után Tibi kapott egy kórház látogatói plasztik kártyát, és már mehettünk is fel a rendelő várójához. Itt azért nem volt olyan pöpec a folyamat, mint Szingapúrban, inkább a dizájnra mentek rá. De itt is volt egy kör vérnyomásmérés, aztán hamarosan szólították is Tibit a dokihoz.
A doki teljesen jól tudott angolul, és jókedvében is volt. Még azt is megérdeklődte, hogy mi mindent láttunk a dzsungelben a piócán kívül. A szingapúri kórlapból felvette a fonalat, majd megállapította, hogy hát ez nem néz ki túl jól, kéne még ennek a kukacnak valami gyógyszer. A kiskönyvéből kikereste amit Tibi előzőleg kapott, majd kiválasztott egy másik fajta gyógyszert a listából, amik erre a típusú parazitákra vannak. És ezzel meg is voltunk. Eddig egész jól ment a dolog, de a következő fázisban Bangkok jócskán lemaradt a szingapúri mintától. Pár emelettel lejjebb kellett mennünk fizetni. Itt először leadtuk a dokitól kapott papírt, amin volt egy sorszám, de itt most kaptunk egy újabb sorszámot. Aztán leültünk várni. Komolyan mondom ez volt a leghosszabb szakasz az egészben. Aztán végre sorra kerültünk, és fizethettünk. Hurrá. Most jött a sorbaállás a gyógyszerkiadáshoz. Itt egy idióta patikusnőhöz kerültünk, aki se azt nem tudta, hogy hogy kell szedni a gyógyszert, se pedig a doki írását nem tudta elolvasni. Attól meg félt, hogy felhívja a dokit, hogy akkor most hogy van, de mivel teljesen mást írt rá a gyógyszerre, mint amire mi emlékeztünk, hogy a doki mondta, ezért felhívattuk vele a mumusát.
No de végül ezzel is sikeresen végeztünk. Szülőknek leadtuk a drótot, hogy minden rendben aztán az utcán meg is álltunk kajálni. Egy nőnél kért egy csaj éppen valamit elvitelre (itt nem hülyéskednek dobozokkal, csak, zacskóba beleborítják, oszt már lehet is vinni), ami Tibinek megtetszett (mármint a kaja, nem a zacskózás). Most már azt is tudjuk, hogy papaya saláta volt, ami egy nagyon fűszeres thai étel, és úgy készül, hogy egy nagy mozsárban összenyomkodnak minden alkatrészt. Tibi mondta is, hogy akkor ő egy ugyanilyet szeretne, mire a csajszi aki rendelte aggódóan kérdezte, hogy biztos-e benne Tibi, mert hogy ez nagyon csípős lesz. Tibi mondta, hogy semmi gond, ő ezt szeretné. De azért a csajszi biztos ami biztos megmondta a nőnek, hogy ne csinálja olyan csípősre, mint ahogy azt a helyieknek szokta :-)
Most, hogy így végeztünk a fontos dolgokkal, jött a kérdés, hogy akkor mit csináljunk. Nekem nem volt kedvem benn dögleni a szobában, mert elég büdös volt odabenn, és még ablak se volt igazán, így meggyőztem Tibit, hogy nekünk az lesz a legjobb, ha most elmegyünk megnézni a palotát... nem volt egyszerű, de belement.
Az utcánk végében volt egy csatorna, ahol járnak folyamatosan hajók. No egy ilyenre pattantunk fel, és mentünk be vele a turista központba.
Onnan tuktukkal (motorra szerelt 4 személyes pótkocsi) jutottunk el a palotáig. Sietnünk kellett, mert nem sok idő volt a zárásig. Tibi állt be a ruhakölcsönzőbe (sarongot adnak), én meg mentem jegyért. Huh, bejutottunk.
A palota egyrészt érdekes volt, voltak olyan részei, amik nagyon tetszettek, pl a szobrok és az épületeke tetői, de nekem összességében zsúfoltnak tűnt. Nekem sok volt az arany, főleg, hogy nagyon közel voltak egymáshoz az épületek. A fő látványosság egy zöld, jádekőből készített buddha szobor volt (erről pont nincs kép, mert nem lehetett fotózni), de nekem ez annyira nem jött be.
Íme egy kis ízelítő a palotából:
Túl sokat nem tudtunk időzni, mert kitessékeltek minket zárás miatt. Nem volt messze a Wat Pho innen, ami egy buddhista templom fekvő buddhával, így arra vettük az irányt. Közben az ég kezdett fekete lenni (az előző napok mintájára most is az volt a szitu, hogy szép idő van napközben és 4 körül hirtelen leszakad az ég), vészesen közeledett a zuhé. Viszont ezzel gyönyörű fények lettek, amik Tibit fotózásra késztették.
Sikeresen elértük a templomot még a zuhé előtt, de csak annyira volt időnk, hogy egy eresz alá befussunk, és már ömlött is az eső. Amikor kicsit alábbhagyott elindultunk felfedezni.
Ülő buddhát már találtunk, többet is, de a hatalmas fekvő nem akart előkerülni.
Viszont az egyik templomban imádkozó szerzetesekre bukkantunk.
A Wat Pho nem csak azt tudja, hogy egy szép templom és egy hatalmas fekvő buddhát rejt, hanem azt is, hogy állítólag nagyon jó masszázs is van kapuin belül. Ha már itt vagyunk, erről magunknak is meg kell győződni, így egy fél órás szeánszra be is fizettünk, mert többre már nem volt idő a zárás miatt. Eléggé tömeggyártás feelingje volt, kb 30 ágy volt sorokban egymás mellett beszuszakolva egy teremebe, és épp hogy jutott nekünk egy-egy szabad ágy, de a masszázs tényleg jó volt, ez a fél óra is nagyon jól esett.
Felfrissülve folytattuk buddha keresését, és meg is találtuk. Ez egy hatalmas, 45 méteres fekvő szobor, és igen jól néz ki. Mindkettőnknek tetszenek ezek a buddha szobrok (kivéve amelyikek pufók buddhát ábrázolnak), és ez a fekvő különösen jó volt. Ezeken egyátalán nem zavaró a sok arany, valahogy olyan nyugalmat sugároznak és fennségesek. Lehet, hogy ehhez hozzájárul az is, hogy buddhizmusból kiműveltük magunkat alapfokon, és sok vonásában nagyon szimpatikus vallásnak találtuk. Buddha tanításai a komoly filozófiai gondolatokon túl lényegében az erkölcsös élethez adnak iránymutatást mindenféle fenyegetés vagy tiltás nélkül. Buddha, azaz Szidhárta halála után kezdett vallássá alakulni a tanítás, és a sok-sok irányzat kialakulni. Számomra igen meglepő volt, hogy a lámaizmus, amivel korábban azonosítottam a buddhizmust, csak egy nagyon kis ága a vallásnak.
Végeztünk a látnivalókkal, tuktukkal és hajóval visszamentünk a szállásra, és néztünk ki a fejünkből.
Sikeresen elértük a templomot még a zuhé előtt, de csak annyira volt időnk, hogy egy eresz alá befussunk, és már ömlött is az eső. Amikor kicsit alábbhagyott elindultunk felfedezni.
Ülő buddhát már találtunk, többet is, de a hatalmas fekvő nem akart előkerülni.
Viszont az egyik templomban imádkozó szerzetesekre bukkantunk.
A Wat Pho nem csak azt tudja, hogy egy szép templom és egy hatalmas fekvő buddhát rejt, hanem azt is, hogy állítólag nagyon jó masszázs is van kapuin belül. Ha már itt vagyunk, erről magunknak is meg kell győződni, így egy fél órás szeánszra be is fizettünk, mert többre már nem volt idő a zárás miatt. Eléggé tömeggyártás feelingje volt, kb 30 ágy volt sorokban egymás mellett beszuszakolva egy teremebe, és épp hogy jutott nekünk egy-egy szabad ágy, de a masszázs tényleg jó volt, ez a fél óra is nagyon jól esett.
Felfrissülve folytattuk buddha keresését, és meg is találtuk. Ez egy hatalmas, 45 méteres fekvő szobor, és igen jól néz ki. Mindkettőnknek tetszenek ezek a buddha szobrok (kivéve amelyikek pufók buddhát ábrázolnak), és ez a fekvő különösen jó volt. Ezeken egyátalán nem zavaró a sok arany, valahogy olyan nyugalmat sugároznak és fennségesek. Lehet, hogy ehhez hozzájárul az is, hogy buddhizmusból kiműveltük magunkat alapfokon, és sok vonásában nagyon szimpatikus vallásnak találtuk. Buddha tanításai a komoly filozófiai gondolatokon túl lényegében az erkölcsös élethez adnak iránymutatást mindenféle fenyegetés vagy tiltás nélkül. Buddha, azaz Szidhárta halála után kezdett vallássá alakulni a tanítás, és a sok-sok irányzat kialakulni. Számomra igen meglepő volt, hogy a lámaizmus, amivel korábban azonosítottam a buddhizmust, csak egy nagyon kis ága a vallásnak.
Végeztünk a látnivalókkal, tuktukkal és hajóval visszamentünk a szállásra, és néztünk ki a fejünkből.
