A mai napra egy olyan programpont jutott, amit már Magyarországon tudtunk mindketten Zsuzsival, hogy igen, erre szeretnénk menni, és ez nem más, mint a thai főzőkurzus. Zsuzsi feltúrta a tripadvisort és talált is egy olyan csajt, aki otthon tanít kisebb csoportokat. Mivel tegnap felhívtam Angsanát, és lebeszéltünk egy ma reggeli főzőkurzust, miután megreggeliztünk elmetróztunk a megbeszélt találkáig és ott Angsanával megindultunk a piacra. Tudom, hogy ez sok embernek nagyon hihetetlen, de Bangkok nagyon is élhető, ha a piacról az a képzeletünk, hogy romlott húsdarab tapad a talpunkra, akkor szavak helyett mutatnám ezt:
Angsana már az elejétől fogva nagyon kedves volt és persze látszott, hogy nem mi vagyunk az első ügyfelei, többek között azt is magyarázta, hogy Európában melyik hozzávalót mivel lehet helyettesíteni. A piac nyilván valóan félelmetesen jó volt, a tengeri herkenytűk zseniálisak, de a csirkének is volt olyan része, amit én még nem láttam, mondjuk ilyen a tisztított, szerintem marinált láb, ami puha és úgy eszik meg ahogy van. A legkeményebb az az ékszerteknősös és a siklós vödrök voltak, már épp ott voltam, hogy ne már, mikor Angsana mondta, hogy ezeket az állatokat szerencsehozóként engedik vissza folyókba, mondjuk amikor valakinek születésnapja van.
Az egzotikumokon kívül sok érdekes infót kaptunk, például a rizses résznél is elmagyarázta, hogy melyik rizst mire használják, hogy megosszak itt egy praktikus tanácsot a rákoknál az a friss, amelyiknek kemény a "halántéka", amelyik puha, az már nem friss. Mélyfagyasztottnál nehéz ezt a módszert használni...
A bevásárlás után mentünk Angsanához taxival, ez is érdekes volt, mármint egy rendes lakónegyedet látni. Ezek után indult a főzés és három kaját csináltunk. Egy hirtelen sültet (én így fordítom a stir fryt), egy curryt valamint phad thait, ami meg egy tészta. Megvannak a receptek, ha valakit érdekel, el tudom küldeni. A következtetéseim az egésszel kapcsolatban, hogy elég kemény előkészületeket igényelt mind a három, de maga a sütés sosem volt több öt percnél. Mindegyik kaja egy rakat alapanyagot tartalmazott, jószerével fűszert, abból viszont frisset, szárítottat, lötyit és daráltat is.
Technikában is tökre érdekes volt, nem daráltam még disznóhúst bárddal, nem készítettem még chilis szószt mozsárban és a wok technikám is hagyott még kívánni valót maga után. Az a csípős szag, amit az éppen sülő chili kiereszt a wokban, az annyira durva, vicces volt, Angsana mikor mondta, hogy mehet, hátrébb lépett kettővel, köhögjenek az európaiak, ha akarnak.
Ha már itt tartok Angsana borzasztó kedves volt, kiderült, hogy két gyereke van a svéd férjével, és nagyi is ott volt, ő kb 6 mondatot beszélt angolul, de az mind nagyon kedves. Az egész olyan volt, mint amikor az ember találkozik a magyar vendégszeretettel. Ez alatt persze nem azt értem, hogyan viselkedik nálunk a pénztáros a magyarul valamiért nem beszélő külföldivel, hanem azt a létező dolgot, amikor a magyar család megmutatja a házában lévő vendégnek, hogy milyen a húsleves, és végigkíséri a Hősök terén. Az lett az egésznek a vége, hogy meghívott minket a hétvégi házukba holnapra, egy estét ott alhatunk, aztán utána majd segít szállást keresni. Mi még nem tudtuk, hogy leesik-e lábam, így hezitáltunk, de abban maradtunk, hogy holnap telefonálunk.
Iszonyat nagy élmény volt az egész főzőkurzus. Egy viszonylagosan drágára fizettünk be, ebből következőleg kicsit csodabogarak voltunk Angsanának, nem sok hátizsákos turista szokott idejönni. Nekünk király volt minden perce.
Miután visszamentünk az Al Jazirába már nem is csináltunk mást, mint pihentünk, ami azt jelenti, hogy TV-ztünk és a lenti netkávézóban neteztünk. Nem is igazán tudom megmondani, hol lehetünk, valahol az arab negyed és az észak afrikai negyednél, ennek zavaró momentuma, hogy amikor az ember netezni akar, akkor úgy üvöltenek mellettük a feketék, hogy szerintem semmi szükségük telóra haza, hallják amúgy is Darfurban.
