Nem ébredtünk korán a kupiban. Az, hogy egy kupiban lakunk az mondjuk úgy, hogy 80-as IQ fölött már levágható. Erre utaló jelek a szoba mennyezetén lévő tükör vagy a reggelinél található 50 és 80 közötti úriemberek sokasága, ekkor már csajok nélkül. Bangkok egyébként híres a szexturizmusról, ennek elég régi hagyománya van, de egy nagyobb lökést kapott a vietnami háború alatt, amikor Thaiföldön állomásoztattak egy nagyobb adag tengerészt. Nem akarok nagyon a kurv*pecérek trubadúrja lenni, de az biztos, hogy számomra nagyon meglepő módon nem csak az egy éjszakás kalandokat keresik itt a szerencsétlenek, hanem nagyon sokszor látni olyat, akik párként viselkednek. Ezeknek a kiszűrése azért is nehéz, mert - lehet, hogy már mondtuk - nagyon sok fehér van Bangkokban és ebből következőleg nagyon sok vegyes házasság is. Lényeg, hogy az biztos, hogy a thai csajok nem csak a külsőjük miatt kelendők, hanem a végtelen kedvességük is vonzó a nyugatiaknak. Ebből következőleg van itt igaz szerelem is, meg olyan is ami már elsőre is hamisan csillog. Ha valakiben még a kérdés motoszkálna, elmondom, igen, jól néznek ki; nem, nem mind :)
Nem tudom miért rántott magával ez a téma, de ott tartottam, hogy mára volt megbeszélve, hogy visszamegyek a dokihoz, ha nem javul a lábam. Szerencsére ez elég jól kezdett alakulni, meg is állapítottuk Zsuzsival, hogy we are back in business, a szerencsecsillagunk kezd ismét ragyogni. Zsuzsi viszont ma végre elfáradt és nem akart templomot nézni, meg csak úgy sétálni, én meg amúgy sem voltam a legkóricálós hangulatomban, szóval abban maradtunk, hogy a napot a kupiban töltjük. Ez így is lett, azt kivéve, hogy este elmentünk ahhoz az kifőzdéhez, amit első este kipróbáltunk. Mindenki azt evett, amit szeret: Zsuzsi phad thait én meg tom yong gong-ot.
