Kat ma is 7-re jött értünk, és már zúztunk is az Angkor Thomhoz. Ez nem egy templom, hanem egy fallal körülvett főváros a 12. századból, ahol a mintegy 1 milló lakost ellátó hivatalok, templomok és az ezekben ügyködő magas rangú emberek lakóépületei foglaltak helyet. Ehhez először egy városkapun kell átmenni, mi a déli oldalról közelítettünk. A kapuhoz vezető utat szobrok szegélyezik két oldalról, egyik oldalon istenek, a másikon pedig démonok tartanak egy-egy nagát, azaz hét fejű kígyót. Az Angkor Watban is ábrázolt facsarós jelenetről van most is szó.
A kapun négy fej néz négy irányba, alatta meg háromfejű elefántok. Az arcok az építtető királyt ábrázolják, aki már buddhista szellemben építkezett, és saját magát Lokeshvara bódhiszattva reinkarnációjának nevezte. Bódhiszattvának az olyan megvilágosult embereket nevezik a buddhisták, akiknek már csak egy lépés, hogy buddhává váljanak. A kapu jelentősége abban rejlik, hogy a falak nem csak fizikailag funkcionáltak védelmi bástyaként, hanem spirituális értelemben is. A király minden irányban figyel, és az istenekkel együtt szemmel tartja a vásrost.
Már a kapunál elég nyilvánvalóvá válik, hogy a főváros építészetében a hindu elemek keverednek a buddhistákkal, lásd facsarós jelenet és bódhiszattva. Ez jellemző a benti épületekre is.
A kapun belül első utunk a Bayon nevű templomhoz vezetett. Ez igencsak hasonlít a kapura, azzal a különbséggel, hogy itt sokkal több arc van, természetesen itt is mind a bódhiszattva királyt ábrázolja. Eredetileg 54 kis templomból állt az épület 4-4 arccal a tetejükön. Ebből már nincs minden meg, de így is hatalmas arcok sokasága fogadja a látogatót. Ez kicsit zsúfolt hatást kelt, de egyben fantasztikus látványt is. Tibi szakkifejezéseivel élve, gondolom azt kitalltátok, hogy ez a templom a bonyolult stílusba tartozik és piramis felépítésű középen a Mehru heggyel. Pihenő nap ide vagy oda, én ekkorra már eléggé telítődtem az infókkal, így nem volt kedvem bogarászni a domborműveket, csak sétálgattam és nézelődtem. Tibi továbbra sem adta fel, és lépésről lépésre végigjárta.
Következett a Baufon nevű templom, ami építészeti kvalitás ide vagy oda, összeomlott. Túl nagyot akartak építeni, de nem sikerült. Azért így is meg lehet nézni, bizonyos részei jól talpon maradtak.
Aztán továbbsétáltunk a Phimeanakas nevű templomhoz. Én ezt csak alulról vizslattam míg Tibi fentről is szemügyre vette.
Sétánkat az Elefántterasznál folytattuk, ami a király dísztribünjeként funkcionált. A terasz fala sok-sok elefánttal, garudával (ember-sas kombó), oroszlánnal és táncosokkal van díszítve.
Kicsit közelebbről is meg akartuk nézni mi van a falon, de azt a tényezőt kihagytuk számításaink közül, hogy ez egy mocsárra épült, és most bizony monszun van. Hát ez lett az eredménye:
Az elefánt terasz mellett van a leprás király terasza, ami nevét a rajta levő szoborról kapta. Falait szintén domborművek díszitik. Itt Tibi nagyon kereste az öt fejű lovat, de végül szerencsére sikerült megtaláni.
Volt még a közelben egy kis tó, ami fürdőként funkcionált, így azon is vannak domborművek, meg egy kis templom. Egy kis frissítő jegeskávé és egy ebéd után újra éreztünk erőt magunkban, hogy elbattyogjunk ezekhez. És nem is bántuk meg, mert erre alig járt valaki és így nagyon hangulatos volt.
Le is heveredtünk a templom mellett egy kőre, és onnan élveztük a látványt meg a nyugalmat.
Visszafele egy kis vallási jelenetnek is szemtanui lehettünk:
meg annak, hogy hogy is készülnek a festmények itt:
Visszamentünk Kathez és ő vitt minket következő templomunkhoz, a Preah Khanhoz. Ekkorra a meleg már kezdett nagyon elviselhetetlen lenni, de Tibi továbbra is kitartóan nyelte az infókat.
És amiket láttunk:
Vissza Kathez, és irány tovább Ta Somhoz. Itt már csak sétálgattunk és nézelődtünk.
Aztán következett az utolsó állomás Angkoros kalandozásunkban, a Phnom Bakheng. Ez minden nap rajta volt a programlistánkon, ugynis állítólag innen gyönyörű a naplemente. Biztos így van, de sajnos minden délután fekete volt az ég, így meg nem jönnek át annyira a naplemente szépségei. Ma se volt jobb idő ekkorra, de legalább felmentünk és körbenéztünk. Igen, ez egy hegyen van. Lehet elefánttal is menni, de mi a gyalogos módot választottuk. Maga a templom nem volt nagy szám, de legalább látszott fentről az Angkor Wat a távolban. Elképzeltük milyen lehet tiszta időben.
Elbúcsúztunk Angkortól. Sokat láttunk, sokat tanultunk és sokat izzadtunk ebben az öt napban, így azt hiszem ez csak úgy összegezhető, hogy fárasztó, de fantasztikus volt.
Katat megkértük hogy vigyen el minket egy étteremhez, amit neten néztünk ki, és elbúcsúztunk tőle. Nagyon örültünk, hogy ő vitt minket végig, jó volt, hogy tudtunk vele beszélgetni, abból is sokat tanultunk.
Az étterem, ahol kitetettük magunkat egy nonprofit étterem, ahol árva gyerekeket segítenek, és tanítanak. De nem csak a háttérstory, hanem a kaja is nagyon jó volt, csak azt sajnáltuk miért nem jöttünk ide eddig. Nyers rákot ettünk jégen csili szósszal, kértünk hozzá morning gloryt, ami párolt zöldség osztriga szósszal és kipróbáltuk az angolnát is.
Aztán spuriztunk vissza a szállásra, mert 7 körülre mondták, hogy indul a buszunk, vagy legalábbis akkor vesznek minket fel. Addig meg még le akartunk fürödni, mert hát nyakig sárosak voltunk. Végül fél 8 előtt valamivel jött egy tuktuk értünk, amivel kivittek az állomásra. A buszútról Katus mesélt, hogy nagyon jó, mert van ágy és tök jól lehet aludni végig. No hát mi ezekkel a várakozásokkal szálltunk fel. Az ágy az stimmelt is, egymás felett két sorban voltak matracok úgy, mintha egy napozóágyban feküdnél. Úgy hirdették, hogy long leg, de itt biztosan nem ránk gondoltak, hanem a kis ázsiaiakra :-)
Fel is pattantunk a buszra, és kényelembe helyeztük magunkat. Eddig minden jónak tűnt, még a lábainkat is elpakoltuk valahogy. Aztán 8-kor el is indultunk. Nem sokáig mentünk, mert a város határában megálltunk, és tömegesen kezdtek felszállni az emberek. Persze nem csak annyian ahány hely volt, hanem sokkal többen (feltételezem ez a pénz a sofőr zsebében landolt), akik végül a folyosón huppantak le. De annyian voltak már, hogy Tibinek, aki a folyosó felőli helyen volt, folyamatosan volt valaki a lábán. Nekem se volt sokkal jobb a helyzetem az ablak mellett, mert a légkondi nem működött, ablak nem volt, bent a levegő se járt, így egy idő után elfogyott a friss levegő, és ráadásul iszonyat meleg lett. No de még mind rendben is volt egészen addig, míg valaki fel nem szállt egy adag duriánnal. Ezt csak azt tudja átérezni, aki találkozott már duriánnal. Korábban már meséltünk róla, hogy ez egy nagy gyümölcs, ami iszonyat büdös. Olyannyira büdös, hogy Szingapúrban külön szabály van rá, hogy tömegközlekedési eszközre tilos duriánt felvinni. No hát sajnos Kambodzsában ezt a szabályt nem fektették le, így lehetett az, hogy durián került a buszra. Persze mikor megéreztük a szagot gondoltuk, hogy sebaj, az orr hamar elfárad, majd jobb lesz ez... no egy frászt. Nem tudom hogy van ez, de duriánban nem tud elfáradni az orrod. Sőt, amikor kinyitják az ajtót, jön be egy kis levegő, akkor a szag új erőkre kap...
Ezt már csak fűszerezte az, hogy mindig volt valaki, még hajnal 3-kor is, aki hangosan bömböltetve hallgatta a zenét, vagy épp a harmadik sorból "beszélgetett" ordítva a sofőrrel... ezt már a jó kis füldugónk sem védte ki.
No ebben a környezetben gondolhatjátok milyen jót aludtunk. :-)
