Reggeli után mocira pattantunk, és robogtunk be a városba a vasútállomásra, nehogy lekéssük a Kwai-folyó mentén haladó vonatot. Nem volt teljesen világos a menetrend, főleg úgy, hogy a vasútállomáson is két különböző időpont volt kiírva indulásnak és a jegypénztárnál meg nem volt senki akitől kérdezni lehetett volna. Egy turista irodának kinéző bódéban volt egy egyenruhás csóka, de ő semmit nem tudott, egy arra járó csaj meg annyit tudott segíteni, hogy talán 11 körül, de inkább később megy a vonat. Hogy ez miért ekkora talány, azt nem teljesen értem, összesen két vagy három ilyen vonat megy egy nap, nem hiszem, hogy olyan bonyolult lenne ehhez egy menetrendet összeállítani és kifüggeszteni.
Mivel még csak kb fél 10 volt, elmentünk kicsit motorozni, meg beugrottunk netezni. 3/4 11 körül értünk vissza a vasútállomásra, amikor meg azt láttuk, hogy már bent áll a vonat. Futottunk is, nehogy itt hagyjon minket. Felpattantunk, és egy egyenruhás csávó megkérdezte tőlünk, hogy van-e jegyünk. Mondtuk, hogy nincs, mert nincs nyitva a jegypénztár. Mondta sebaj, nála vehetünk. Kicsit gyanús volt, de végülis ment tovább, és nem is kérte a pénzt egyelőre. Tibi azért megkérdezte, hogy mikor indul a vonat, van-e idő leugrani vízért, mire ő mondta, hogy van még kb 10 perc. Tibi gyorsan le is pattant, erre, kb 2 perc múlva minden előzetes jel, sípolás és társai nélkül elkezd gurulni a vonat. Én már gondoltam, hogy ez frankó lesz, megyek egyedül, de ekkor megjelent Tibi az ajtóban, sikerült felugrania még a lassan guruló vonatra. Szóval ennyire nem lehet tudni mikor indul a vonat... én ilyet még nem láttam.
Átmentünk szépen lassan a hídon, majd hamarosan újra felbukkant egyenruhás barátunk. Ekkor már látszott, hogy jegy is van nála, így jobban megjött hozzá a bizalmunk, meg is vettük tőle jegyünket 120 bathért fejenként. Aztán pár perc múlva újra felbukkant, ekkor viszont már egy hangosbemondó is volt a kezében, és elkezdett bőszen szövegelni. Sajnos thaiul mondta így nem értettünk belőle egy mukkot se, de mókásnak így is mókás volt.
A vonatozást már Indonéziában ki szerettük volna próbálni, de ott nem kaptunk jegyet. Most itt volt a nagy lehetőség, ki is használtuk. Nemsokkal az után, hogy felszálltunk, megszületett a megállapítás, hogy valószínűleg ezeket a vonatokat szerte a világban egy nagy tubus vonatszaggal együtt árusítják, mert egy az egyben ugyanaz a szag csapta meg az orrunkat mint a MÁV vonatain. Valószínűleg az egyenletesen eloszlatott kosz is az értékesítési csomag része lehet, mert abban is fellelhetőek voltak a már ismert jegyek. Egy dolog hiányzott, a gusztustalan kis felnyitható kuka a vonat oldaláról, és a wc-ben is volt egy kis eltérés:
Az ülések is hasonlítottak, ennek ellenére azért Tibi meglepődött amikor fél úton kissé megbillent :-)
No de magán a "vonatélményen" kívül is megérte az út, különösen amikor elértünk a folyó menti szakaszhoz.
Kb 2 óra vonatozás után érkeztünk meg a végállomásra, ahonnan egy vízesést lehetett megnézni. Mi biztos ami biztos, először ebédeltünk és csak azután kezdtünk el fuvart szerezni. Odamentünk a parkoló platós kocsikhoz, amiknek a platója ülésekkel volt berendezve. A srácok között teljes lett a tanácstalanság, hogy akkor most ki vigyen el minket. Úgy passzolgattak egymás között, mintha senkinek nem lenne kedve dolgozni. Nem is értettük, mert bár láttunk már ilyet, de nem ezen a tájékon. Erre felé mindig úgy ugranak a lehetőségre, hogy pénzt kereshessenek. De hát most nem ez volt a szitu. Végül a harmadik kocsin kötöttünk ki, ahol a sofőr mondta, hogy 10 percet várunk, és utána megyünk. Hamarosan be is futott egy vonat, de ekkor újra meglepő esemény történt, ahelyett, hogy megvártuk volna, hogy leszálljanak, és szerzett volna még újabb arcokat a sofőrünk, bepattant a kocsiba és indultunk is. Hogy ennek mi értelme volt, azt máig nem tudjuk. De lényeg a lényeg, minket elvitt a vízeséshez.
Ott nem is kellett sokat gyalogolni, ami elég jól jött Tibi lábának, mert már a talpán jár a kukucpajtás. Mint kiderült ez a hely igen népszerű a helyiek körében, családostul jönnek ki piknikezni, és pancsolni. Az úszógumiként árusított gumiabroncs különböző méretekben nagyon virágzó üzletnek tűnt.
Elindultam én is felfedezni a vízesésemet, most Tibi ebből kimaradt a lába miatt. Sajnos hamarosan leparancsoltak engem a kövekről, amit eléggé zokon vettem, mert nagyon belelendültem a mászásba, és nem is csúszott. De nem volt mit tenni, durcogva lemásztam.
Volt még itt a közelben egy barlang. Nem volt már sok időnk a vonat állítólagos indulásáig (nyilván itt is volt egy időpont ami ki volt írva, és egy amit mondtak, és persze ezek nem egyeztek), de azért gondoltuk teszünk egy próbát. Gondoltuk elvitetjük magunkat egy oldalkocsis motorral, de ők előálltak egy olyan javaslattal, hogy mi lenne ha odaadnának nekünk egy motort, és azzal mennénk. Nem is értettük, de tetszett az ötlet... sajnos a motor nem egy kismotor volt, és nem automata, ilyet Tibi még nem vezetett, és mivel nem volt sok időnk, nem ez volt a legjobb alkalom a gyakorlásra. Így vissza kellett utasítanunk a remek lehetőséget. Aztán végül előálltak mégiscsak egy oldalkocsis motorral, és egy másik társasággal együtt elvittek minket is a barlanghoz.
Ott derült ki csak számunkra, hogy most a barlang le van zárva, és a helyiek meg fürödni járnak ide, mert itt kevesen vannak, és tényleg szép tiszta volt a víz. Hát ez most nekünk nem játszott, így egy rövid séta után elindultunk vissza.
Sietünk kellett, nehogy lekéssük a vonatot, de szerencsére időben érkeztünk. Gondolom mondanom se kell, hogy a kiírttól és a mondottaktól eltérően egy harmadik időpontban indult a vonat, de ez már nem számított, rajta voltunk.
És itt egy rendkívül jó élményünk következett: ugyanazok voltak a jegyszedők mint idefele, az egyenruhás csóka, meg egy fiatal srác. Most a fiatal srác jött oda hozzánk, és kérdezte van-e jegyünk. Mondtuk, hogy nincs. Ő mondta a már ismert összeget, hogy 120 bath per fő, mi meg fizettünk is neki ötszázassal. Nem volt nála apró, így ment az egyenruhás csókához. Aztán jön vissza hamarosan az egyenruhás csókával, aki sűrű elnézések közepette visszaadta nekünk az ötszázast, hogy a jegy amit vettünk, az oda-vissza szól, ne haragudjunk, a srác nem tudta, hogy mi már vettünk jegyet. Hát mi se, de ettől a jelenettől teljesen elolvadtunk. Azt már éreztük eddig is, hogy nagyon egyszerű itt Thaiföldön az utazás, mert a korábbi gondolatainkkal ellentétben egyáltalán nem mondanám nagyon erőszakosnak az embereket, de az, hogy a kalauzok ennyire becsületesek és jófejek voltak, újabb meglepetést okozott. Csoda, hogy ezeket az embereket nem kezdte ki a turizmus. Vagy ha kikezdte, akkor már csak az a kérdésem, milyenek lehettek előtte :-)
Visszafele a szép szakaszon pont zuhogott az eső, így egy kicsit más arcáról is megismerhettük a tájat.
Aztán újabb 2 óra vonatozás után begördültünk Kanchanaburiba.
Visszaérve a szállásra élveztük kicsit a kilátást, majd beneveztünk egy masszázsra és egy vacsorára.
Ez utóbbi elég gyilkosnak bizonyult Tibi számára, mert szegény egész éjjel szenvedett vele, az éjszaka nagy részét a fürdőszobában töltötte hasgörcsök közepette. Valami nagyon csilis kaját sikerült rendelnie, amit rizzsel le is tolt, de aztán az elég hamar hátra arcot nyomott. Akit érdekelnek a részletek, Tibihez forduljon, de itt most összefoglalóként annyit a beszámolójából, hogy nem jó csiliset hányni, mert utána nem csak a szád, hanem az egész torkod és nyelőcsöved is ég igencsak hosszan...
Az ülések is hasonlítottak, ennek ellenére azért Tibi meglepődött amikor fél úton kissé megbillent :-)
No de magán a "vonatélményen" kívül is megérte az út, különösen amikor elértünk a folyó menti szakaszhoz.
Kb 2 óra vonatozás után érkeztünk meg a végállomásra, ahonnan egy vízesést lehetett megnézni. Mi biztos ami biztos, először ebédeltünk és csak azután kezdtünk el fuvart szerezni. Odamentünk a parkoló platós kocsikhoz, amiknek a platója ülésekkel volt berendezve. A srácok között teljes lett a tanácstalanság, hogy akkor most ki vigyen el minket. Úgy passzolgattak egymás között, mintha senkinek nem lenne kedve dolgozni. Nem is értettük, mert bár láttunk már ilyet, de nem ezen a tájékon. Erre felé mindig úgy ugranak a lehetőségre, hogy pénzt kereshessenek. De hát most nem ez volt a szitu. Végül a harmadik kocsin kötöttünk ki, ahol a sofőr mondta, hogy 10 percet várunk, és utána megyünk. Hamarosan be is futott egy vonat, de ekkor újra meglepő esemény történt, ahelyett, hogy megvártuk volna, hogy leszálljanak, és szerzett volna még újabb arcokat a sofőrünk, bepattant a kocsiba és indultunk is. Hogy ennek mi értelme volt, azt máig nem tudjuk. De lényeg a lényeg, minket elvitt a vízeséshez.
Ott nem is kellett sokat gyalogolni, ami elég jól jött Tibi lábának, mert már a talpán jár a kukucpajtás. Mint kiderült ez a hely igen népszerű a helyiek körében, családostul jönnek ki piknikezni, és pancsolni. Az úszógumiként árusított gumiabroncs különböző méretekben nagyon virágzó üzletnek tűnt.
Elindultam én is felfedezni a vízesésemet, most Tibi ebből kimaradt a lába miatt. Sajnos hamarosan leparancsoltak engem a kövekről, amit eléggé zokon vettem, mert nagyon belelendültem a mászásba, és nem is csúszott. De nem volt mit tenni, durcogva lemásztam.
Volt még itt a közelben egy barlang. Nem volt már sok időnk a vonat állítólagos indulásáig (nyilván itt is volt egy időpont ami ki volt írva, és egy amit mondtak, és persze ezek nem egyeztek), de azért gondoltuk teszünk egy próbát. Gondoltuk elvitetjük magunkat egy oldalkocsis motorral, de ők előálltak egy olyan javaslattal, hogy mi lenne ha odaadnának nekünk egy motort, és azzal mennénk. Nem is értettük, de tetszett az ötlet... sajnos a motor nem egy kismotor volt, és nem automata, ilyet Tibi még nem vezetett, és mivel nem volt sok időnk, nem ez volt a legjobb alkalom a gyakorlásra. Így vissza kellett utasítanunk a remek lehetőséget. Aztán végül előálltak mégiscsak egy oldalkocsis motorral, és egy másik társasággal együtt elvittek minket is a barlanghoz.
Ott derült ki csak számunkra, hogy most a barlang le van zárva, és a helyiek meg fürödni járnak ide, mert itt kevesen vannak, és tényleg szép tiszta volt a víz. Hát ez most nekünk nem játszott, így egy rövid séta után elindultunk vissza.
Sietünk kellett, nehogy lekéssük a vonatot, de szerencsére időben érkeztünk. Gondolom mondanom se kell, hogy a kiírttól és a mondottaktól eltérően egy harmadik időpontban indult a vonat, de ez már nem számított, rajta voltunk.
És itt egy rendkívül jó élményünk következett: ugyanazok voltak a jegyszedők mint idefele, az egyenruhás csóka, meg egy fiatal srác. Most a fiatal srác jött oda hozzánk, és kérdezte van-e jegyünk. Mondtuk, hogy nincs. Ő mondta a már ismert összeget, hogy 120 bath per fő, mi meg fizettünk is neki ötszázassal. Nem volt nála apró, így ment az egyenruhás csókához. Aztán jön vissza hamarosan az egyenruhás csókával, aki sűrű elnézések közepette visszaadta nekünk az ötszázast, hogy a jegy amit vettünk, az oda-vissza szól, ne haragudjunk, a srác nem tudta, hogy mi már vettünk jegyet. Hát mi se, de ettől a jelenettől teljesen elolvadtunk. Azt már éreztük eddig is, hogy nagyon egyszerű itt Thaiföldön az utazás, mert a korábbi gondolatainkkal ellentétben egyáltalán nem mondanám nagyon erőszakosnak az embereket, de az, hogy a kalauzok ennyire becsületesek és jófejek voltak, újabb meglepetést okozott. Csoda, hogy ezeket az embereket nem kezdte ki a turizmus. Vagy ha kikezdte, akkor már csak az a kérdésem, milyenek lehettek előtte :-)
Visszafele a szép szakaszon pont zuhogott az eső, így egy kicsit más arcáról is megismerhettük a tájat.
Aztán újabb 2 óra vonatozás után begördültünk Kanchanaburiba.
Visszaérve a szállásra élveztük kicsit a kilátást, majd beneveztünk egy masszázsra és egy vacsorára.
Ez utóbbi elég gyilkosnak bizonyult Tibi számára, mert szegény egész éjjel szenvedett vele, az éjszaka nagy részét a fürdőszobában töltötte hasgörcsök közepette. Valami nagyon csilis kaját sikerült rendelnie, amit rizzsel le is tolt, de aztán az elég hamar hátra arcot nyomott. Akit érdekelnek a részletek, Tibihez forduljon, de itt most összefoglalóként annyit a beszámolójából, hogy nem jó csiliset hányni, mert utána nem csak a szád, hanem az egész torkod és nyelőcsöved is ég igencsak hosszan...
