A mai programunk Angkor Wattal indul. 7-es indulást terveztünk, mert nem akartunk a tömegben menni, meg hátha jobbak a reggeli fények. Azért a napfelkeltébe nem neveztünk be. Mint utólag kiderült pont jól sikerült időpontot választani, mert a napfelkeltés csoportok ekkor mentek vissza a szállodákba reggelizni, a többiek meg még nem lepték el a templomot. Kiváló, jól indul a nap :-)
A templom felépítéséről és történetéről Tibi elég részletesen beszámolt, így ezekbe nem mennék most bele. A lényeg, hogy az Angkor Watot a 12. század végén II. Szurjavarmant építtette, és mivel ő ezt sírhelyének is szánta - annak reményében, hogy ezen keresztül halála után Visnu istenhez tér meg - minden erőt bevetett, hogy mire meghal elkészüljön. Sikerült is, kb 30 év alatt felhúzták ezt a hatalmas templomot. Arról nem is beszélve, hogy egy mocsárra építették a komplexumot, ami szintén nem egy egyszerű építészeti megoldás volt, erről is mesélt már Tibi. A templom egyértelműen hindu templomnak épült, de a 14. századtól már buddhista szentélyként működik, így a hindu istenek mellett buddha szobrok is találhatók.
Ahhoz, hogy eljussunk a templomhoz, először az azt körülvevő ősóceánt szimbolizáló csatornán kellett átmennünk nyugati irányból - ugyanis a többi templomtól eltérően Angkor Wat nem keleti tájolású, hanem nyugati - majd az első kapun, és utána egy korlátnak kinéző, de valójában 7 fejű kígyókkal (naga) határolt úton jutottunk el a következő szint bejáratához.
Kihasználva azt, hogy kevesen vannak, felmentünk a legbelső és egyben legfelső szintre, a főtemplomhoz (ami a Mehru-hegyet szimbolizálja), és onnan haladtunk kifelé.
Fent találkoztunk szép hindu domborművekkel, de Buddha szobrokkal is, no meg függöny nélküli ablakokkal :-)
Mielőtt a lejjebbi szintek domborműveinek nekiestünk volna, a hátsó kijáraton keresztül kimentünk, és onnan is megcsodáltuk az épületet.
És akkor nekiálltunk bogarászni a falakat. A külsőbb szinteket folyosó veszi körbe, amiken a khmer nép történelméből, illetve hindu istenekről láthatók jelenetek. Nekem a legjobban a Tenger köpülése névre hallgató epizód tetszett a legjobban. A story arról szól, hogy az istenek befűzik a démonokat, hogy együttes erővel préseljék ki az ősóceánból a hallhatatlanság italát. Ezt a műveletet úgy hajtják végre, hogy van egy hegy az óceánban, ami köré csavarnak egy kígyót, az istenek a kígyó egyik végét, a démonok meg a másik végét húzzák. De nem olyan egyszerű ám a történet, a hegy elkezd süllyedni. Szerencsére ekkor Visnu közbelép és teknős alakjában a hegy alá megy, hogy megtámassza. Bár a végkifejlet a domborművön már nem látszik, de azért a történet szerint trükkösek voltak az istenek, és végül nem osztoztak a démonokkal a hallhatatlanság italán, hanem megszerezték maguknak.
A domborművekből csak némi ízelítő:
Angkor Wat hatalmas és lenyűgöző, de nekem az az igazság, hogy nem ez a kedvencem itt. A kisebb, rejtettebb helyek, mint például tegnap a folyóban lévő domborművek, vagy az arcot ábrázoló (probiscus buddhás) kapu valahogy jobban bejöttek. De kétségtelenül Angkor Wat fantasztikus.
Mára már nem is terveztünk nagyobb templomokat bejárni, hanem kisebbeket céloztunk meg, amik az előző napokból kimaradtak. Útközben Tibinek sikerült begyűjtenie egy állatos táblát... sose tudhatod épp mire számíts :-)
Aztán egy kis templomnál landoltunk, Baksei Chamrongnál. Itt nem is volt rajtunk kívül senki. Tibi fülébe elültettem a bogarat, hogy milyen jó kép lenne, ha felmenne a tetejére, én meg innen lentről lefényképezném, úgyhogy neki is vágott. Nekem valahogy a párás hőségben semmi kedvem nem volt felmászni. De legalább így lett kép.
Újabb tuktukozás után 2 templomnál kötöttünk ki, amik egymással szemben voltak. Ezek - Thommanon és Chau Say Tedova - kisebb és egyszerűbb fajták, így könnyű volt feltérképezni őket.
Útban a következő templomunk, Ta Keo felé egy nagyon szép kis híd mellett mentünk el, amit benőttek a fák.
Ta Keo ismét egy piramis elrendezésű templom, így itt újra mászni kellett meredek lépcsőket többször is, de most én voltam a soros az utolsó szakasznál.
Miközben a templomban bóklásztunk, egy kislány jött, hogy vegyünk tőle képeslapot. Angkor tele van gyerekekkel, akik képeslapot, vizet, üdítőt, gyümölcsöt, karkötőt, stb próbálnak eladni. Elég jól beszélnek angolul, és a turisták nyomában járnak, miközben folyamatosan mondják a mondókájukat. Általában minden "one dollar", és a turisták meg mondják persze, hogy "no, thank you". Olyannyira, hogy néha már a gyerekek csak ránk néznek és maguktól válaszolnak maguknak, hogy no thank you. Aranyosak, meg sokuk kis cserfes, de azért kemény, hogy 6-7 évesen nem játszanak, hanem dolgoznak egész nap, és annak ellenére, hogy nem fizikai meló, azért elég kemény... bár az is igaz, hogy még mindig sokkal szerencsésebbek mint azok a társaik, akik ezalatt a rizsföldeken dolgoznak... minden viszonyítás kérdése.
Szóval egy ilyen kislány jött itt is képeslapot árulni, és most sikerrel is járt, mert vettünk tőle. Aztán újra várta a következő turistákat a kapuban.
Mai napunk utolsó állomása egy nagyobb falat volt, a Ta Phrom. Ez egy sokat fényképezett templom, így biztos mindenkinek ismerősek lesznek a képek, amik a fákkal benőtt falakról készültek. A bejáratnál nekiálltunk az olvasásnak, miközben fölöttünk a felhők már gyülekeztek. Elég egyértelmű volt, hogy ezt a zuhét nem ússzuk meg.
Ez egy vízszintes elrendezésű templom, azaz nem kell lépcsőket mászni, ellenben így nehezebb is elkülöníteni a szinteket. Azért megbirkóztunk a feladattal, és amellett, hogy bejártuk a templomot és megcsodáltuk a gyökerekkel behálózott falakat be is azonosítottuk mi micsoda és épp hol járunk. Persze közben kaptunk egy frissítő zuhét.
Ennyi volt mára, irány haza. Mielőtt elbúcsúztunk volna Kattől mára, megkérdeztük, hogy van-e valami javaslata, ahol jó helyi kaját tudnánk enni. Javasolt is egy éttermet, mi meg kipróbáltuk és nem bántuk meg. Nagy habzsi-dőzsi volt, még bort is ittunk.
Ta Keo ismét egy piramis elrendezésű templom, így itt újra mászni kellett meredek lépcsőket többször is, de most én voltam a soros az utolsó szakasznál.
Miközben a templomban bóklásztunk, egy kislány jött, hogy vegyünk tőle képeslapot. Angkor tele van gyerekekkel, akik képeslapot, vizet, üdítőt, gyümölcsöt, karkötőt, stb próbálnak eladni. Elég jól beszélnek angolul, és a turisták nyomában járnak, miközben folyamatosan mondják a mondókájukat. Általában minden "one dollar", és a turisták meg mondják persze, hogy "no, thank you". Olyannyira, hogy néha már a gyerekek csak ránk néznek és maguktól válaszolnak maguknak, hogy no thank you. Aranyosak, meg sokuk kis cserfes, de azért kemény, hogy 6-7 évesen nem játszanak, hanem dolgoznak egész nap, és annak ellenére, hogy nem fizikai meló, azért elég kemény... bár az is igaz, hogy még mindig sokkal szerencsésebbek mint azok a társaik, akik ezalatt a rizsföldeken dolgoznak... minden viszonyítás kérdése.
Szóval egy ilyen kislány jött itt is képeslapot árulni, és most sikerrel is járt, mert vettünk tőle. Aztán újra várta a következő turistákat a kapuban.
Mai napunk utolsó állomása egy nagyobb falat volt, a Ta Phrom. Ez egy sokat fényképezett templom, így biztos mindenkinek ismerősek lesznek a képek, amik a fákkal benőtt falakról készültek. A bejáratnál nekiálltunk az olvasásnak, miközben fölöttünk a felhők már gyülekeztek. Elég egyértelmű volt, hogy ezt a zuhét nem ússzuk meg.
Ez egy vízszintes elrendezésű templom, azaz nem kell lépcsőket mászni, ellenben így nehezebb is elkülöníteni a szinteket. Azért megbirkóztunk a feladattal, és amellett, hogy bejártuk a templomot és megcsodáltuk a gyökerekkel behálózott falakat be is azonosítottuk mi micsoda és épp hol járunk. Persze közben kaptunk egy frissítő zuhét.
Ennyi volt mára, irány haza. Mielőtt elbúcsúztunk volna Kattől mára, megkérdeztük, hogy van-e valami javaslata, ahol jó helyi kaját tudnánk enni. Javasolt is egy éttermet, mi meg kipróbáltuk és nem bántuk meg. Nagy habzsi-dőzsi volt, még bort is ittunk.
