Most, hogy épp nincs intézni valónk, újra turistáskodhatunk egyet. Azért nem kapkodtuk el a reggelt, elsőként jól bereggeliztünk, aztán kitaláltuk, hogy elmegyünk hajókázni. Ezt még az angol pár ajánlotta, akikkel az orangutánlesen találkoztunk, és gondoltuk kipróbáljuk. Bangkokban a folyón és csatornákon való hajós közlekedés a tömegközlekedés egyik formája. Nem is értem, hogy a Dunát mi miért nem használjuk ilyenre. Szóval vannak ezek az úgynevezett hosszú hajók, amik menetrendszerűen közlekednek. Ilyennel mentünk be múltkor is a kis csatornán a turista városrészbe, és most is ilyet céloztunk meg, csak ezennel a Chao-Praya-folyón. Ez a turista uticélokat jól megközelíti, ezért sokan ezzel mennek a palotához pl, de nekünk most nem ez volt a célunk, hanem hogy végigmenjünk a hajóúton, túl a turista célpontokon. Ehhez először függővasúttal mentünk el a kezdő állomásig. Ott persze elhalmoztak minket mindenféle turista ajánlattal, de végül csak felpattantunk az épp indulásra kész hajóra. Ezeknek mindenféle zászlójuk van, kék meg narancssárga, meg még valami, aminek jelentése is van, de mi ezt nem tudtuk kibogarászni, úgy döntöttünk, hogy jó lesz nekünk az amelyik épp jött, úgysincs konkrét uticélunk, max nem állunk meg minden megállóban.
A hajón fejenként 15 bathot, azaz 100 Ft-ot fizettünk a teljes útra, és aztán csak élveztük a kb 3/4 órás hajókázást. Pár megálló után leszálltak a turista tömegek, és néhányunkon kívül már csak a helyiek utaztak. Ez már önmagában jó móka volt figyelni a helyieket hétköznapjaikban, de azért a kilátás se volt rossz.
Közben valami iskolai rendezvény mellett mehettünk el, mert különböző színű egyenruhás gyerekek eveztek.
Aztán elérkezett a végállomás. Mielőtt visszaindultunk volna ebédeltünk egy utcai kajásnál, meg sétáltunk a környéken.
Hihetetlen, hogy itt mennyire sokoldalú a gasztronómia. Ahogy végigsétálsz az utcán különbnél különb ételekkel találkozol, alig látsz két egyformát.
Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kipróbáljuk a Jackfruitot, ami kinézetre hasonlít a durianra, nagy zöld tüskés hosszúkás gyümölcs, csak ez sokkal nagyobb mint a durian. Több mint 1 méteresre is meg tud nőni. Persze a piacon nem egy egész gyümölcsöt vesz az ember, hanem azt szorgos kezek szétbontják kis darabokra - mint ahogy a narancsot is cikkekre lehet bontani, csak ezek a cikkek kivi nagyságúak - és azokat árulják. No ilyenből vettünk néhány darabot, és kimondottan ízlett. Aztán Tibi még tavaszi tekercsből is bevásárolt, és azt jóízűen felfalta a hajóállomáson.
Visszafelé nem mentünk végig a hajóval, hanem kiszálltunk az úgynevezett backpacker negyedben, gondoltuk megnézzük milyen. Hát tele volt pupákkal és a rájuk épülő iparágak sokaságával. Ebbe beleértve a kocsmákat is, és mivel megszomjaztunk, egy ilyenbe be is vetettük magunkat, és onnan nézelődtünk tovább.
Tegnapi napnál már említettem a hamisítás gyöngyszemeit, de most kicsit visszatérnék a témára, ugyanis az igazolványgyáros kép ebből a körzetből származott. Ezek az utcák tele vannak ilyenekkel, de nem is ez volt már a végén a meglepő, hanem az, amikor a kocsmában ahol ültünk pánik tört ki, hogy az útra kipakolt asztalokat és székeket mihamarabb beszedjék, mert jön a rendőr. Ugyanúgy, mint nálunk a Józsefvárosin amikor egyszercsak elkezdik sorra lehúzni a rolót. Aztán jött is a rendőr, és meg is büntette a tulajt. De a legnagyobb vicc az egészben az, hogy rendőrök ide vagy oda, az út túloldalán az igazolványhamisítós vígan mosolygott, ő ott senkit nem zavart a kis businessével.
Valahogy csúszott a sör :-), így elég hosszan elidőztünk és moziztunk. Kicsit elbeszélgettünk egy jó fej NY-i párral, akik sziklát mászni jöttek Thaiföldre, aztán közben arra járt egy rovarokat áruló kocsi. Tibi rá is kapott, hogy itt az ideje kipróbálni. Azon azért jót röhögtünk, hogy ez a rovarevés olyan, amit helyiektől még sose láttunk, de kitalálták, hogy ezt jó lesz eladni turistáknak, úgyhogy összeszednek pár bogarat, oszt jó pénzért eladják. De hát csak ki kell próbálni ha már itt van karnyújtásnyira :-)
Be is vásároltam a legjobbakból, aztán kezdődött a kóstoló.
Megittuk utolsó söreinket, aztán uccu haza. Taxival mentünk, ami nagyon olcsó, kb 500 Ft-ért vitt haza minket, és nem is közelre.
Egy jó kis Subwayt még lefekvés előtt betoltunk, majd mielőtt a szállásunkhoz értünk volna jöttek a felhajtók, hogy ping-pong showra invitáljanak minket. Nagyon vicces volt, mert amikor visszakérdeztünk, hogy mennyi, a csávó teljesen meglepődött, és elkezdte magyarázni, hogy ez ping-pong show, tudjuk mi az? Mondtuk, hogy igen, azt kérdeztük mennyi. Aztán futott még pár kört azzal, hogy biztos tudjuk-e stb, már tényleg nagyon vicces volt a szitu, de végre kibökött egy magas árat, már sajnos nem emlékszem mennyit, csak arra, hogy sok volt, aztán mondtuk neki, hogy jó éjszakát. Ezzel véget is ért a mai szórakozásunk.
