Ahogy Zsuzsika mondja, ma nagy
nap van, megyünk az orángutánhoz. Amikor a Káplár utcából megterveztük az
utunkat, nagyon kevés dolog volt, amit mindenképp látni szerettem volna, de a
borneoi orángutánnézés egyértelműen rajta volt. Zsuzsi nagyon izgult, hogy
sikerül-e, de én is abszolút izgultam, pedig nem vagyok egy nagy izgulós típus.
Az éjszaka nem alakult a
legjobban, zajongott a dzsungel, de azért nem volt vészes. A reggeli 7:30-as
indulás helyett 8:15-kor indultunk el. Mentünk szépen a kis sárban a vezetőnk,
Udin után, és nem sokkal az indulás után egy fahídon kellett átkelni. Ahogy
mentünk át, a patakvölgyben megijesztettünk egy kb egy-másfél méteres gyíkot,
ami úgy, ahogy tudott elszelelt. Olyan gyorsan történt, hogy még a kamerát sem
sikerült előrántani. Udin letért az útról, mi utána. Kiértünk egy tisztásra, de
nem láttunk semmit, így visszamentünk az úthoz, majd rövid idő alatt
megtaláltuk Jamest, az angol kutatót, és még egy másik helyit. Ők már kora
reggel óta itt táboroznak, és várják, hogy felébredjen a hím, aki ott volt
elöttünk a fészkében.
Mi nagyon megöröltünk, hogy
legalább megvan egy orángután, ha még nem is
láthatjuk teljesen. Időnként azt vettük észre, hogy egy kéz felnyúl és
megkapaszkodik. Kb egy óra várakozás után átjött James, a phd kutató, és elkezdtünk
beszélgetni. Hát iszonyat jó volt, kiderült, hogy megint egy kutatásba
csöppentünk bele. A hím orángutánoknak van egy nagyon erős, 100 decibeles
üvöltő hangja, és James azt kutatja, hogy vajon mire lehet jó. Ehhez lejátsza
mp3-ról a másik nemzeti parkban felvett, kisebb vagy nagyobb hím hangját, és
megnézni hogyan reagál a megfigyelt hím vagy nőstény itt. Az érdekes az, hogy
az intelligencia és a csoport nagyság általában korelál egymással, ugyanis annál
több szociális kapcsolatot kell az állatnak megjegyeznie. Ez az elmélet szépen
is működik, kívéve mondjuk az orángutánoknál, amelyek viszont magányosak
ellenben nagyon intelligensek. James révén nagyon kikupálódtunk orángutánokból,
így mielött folytatjuk a mi orángután vadászatunkat kicsit összefoglalom, hogy
mit lehet róluk tudni.
Mint ahogy említettem magányosan
élnek, a nőstények relatíve egy helyben, míg a hímek, sokkal nagyobb
területeket vándorolnak be. Viselkedésük nagyon sokban arrra alapul, hogy egy
kis orángutánnak kb öt, hat évre van szüksége, hogy megtanulja, hogyan legyen
orángután. Ehhez hozzátartozik, hogy mit lehet megenni és mit nem, vagy hogy
hogyan készítsen magának fészket, stb. A fészket az orángutánok minden este
naplementekkor elkészítik, aza minden nap egy újat. Kb 10-15 perc alatt megvan és alulról
nagyon otthonosan néz ki.
Ott tartottam tehát, hogy hat év kell, mire a gyerekorángután felnő, és le tud válni az anyjáról. Ez alatt az időszak alatt a nőstény nem tud új gyereket a világra hozni. Az elmélet szerint, ha jön egy hím orángután és látja a nőstényt egy kisebb gyerekkel, simán megölhetné a kicsit, hogy tudjon párosodni a nősténnyel. Emiatt a terhes vagy éppen gyerek nélküli nőstények annyi hím orángutánnal párosodnak amennyivel csak tudnak, hogy a hímek azt higgyék, hogy ők az apák. Mondjuk az elmélet hadilábakon áll, mert még nem sikerült senkinek megfigyelnie, hogy egy hím kinyír egy gyereket.
Az orángután egyébként azt jelenti szó szerint, hogy ember az erdőből. Az orang az embert jelent és abszolút használom én is mondjuk alkudáskor, a satu orang duapuluh, az egy főre 20.000-t jelent. Azt gondolom viszont tudtátok, hogy a gorillák, a csimpánzok az orángutánok és a bonobók minősülnek főemlősnek, mert nagyobb az agyuk, nincs farkuk és tudnak malomkörzést csinálni a karjukkal. Ha már adatoknál vagyunk, akkor kb 50-60 évig élnek, 35-50 kilósak, és kb 40.000 van Borneón és 12.000 Szumátrán.
Ott tartottam tehát, hogy hat év kell, mire a gyerekorángután felnő, és le tud válni az anyjáról. Ez alatt az időszak alatt a nőstény nem tud új gyereket a világra hozni. Az elmélet szerint, ha jön egy hím orángután és látja a nőstényt egy kisebb gyerekkel, simán megölhetné a kicsit, hogy tudjon párosodni a nősténnyel. Emiatt a terhes vagy éppen gyerek nélküli nőstények annyi hím orángutánnal párosodnak amennyivel csak tudnak, hogy a hímek azt higgyék, hogy ők az apák. Mondjuk az elmélet hadilábakon áll, mert még nem sikerült senkinek megfigyelnie, hogy egy hím kinyír egy gyereket.
Az orángután egyébként azt jelenti szó szerint, hogy ember az erdőből. Az orang az embert jelent és abszolút használom én is mondjuk alkudáskor, a satu orang duapuluh, az egy főre 20.000-t jelent. Azt gondolom viszont tudtátok, hogy a gorillák, a csimpánzok az orángutánok és a bonobók minősülnek főemlősnek, mert nagyobb az agyuk, nincs farkuk és tudnak malomkörzést csinálni a karjukkal. Ha már adatoknál vagyunk, akkor kb 50-60 évig élnek, 35-50 kilósak, és kb 40.000 van Borneón és 12.000 Szumátrán.
Ezt mind nagyon nagy érdeklődéssel
hallgattuk, és közben el is telt legalább két óra. Telt múlt az idő, és Udin
mondta, hogy menjünk oda nézzük meg közelebbről. Nagyon megörültünk, mert a
túloldalról már a válla is látszott Clintonnak, mert mint kiderült, így hívják
hímünket.
Már nagyon izgatottak voltunk,
időnként profilból is láttuk, és képzeljétek, egyszer csak elkezdett lejönni a
fáról.
Mi örültünk, mint nem főemlős
majom a farkának, ezért a viccért külön boccs. Ahogy lejött megcsodálhattuk,
hogy mekkora, meg hogy milyen ügyesen mászik egyik ágról a másikra. Én mindig
is nagyon odavoltam a mozgásáért és élőben sem kellett egy kicsit sem csalódni.
Sajnos nem tudtuk sokáig csodálni, mert secc perc alatt eltűnt a susnyásban.
Állítólag ha akarja gyorsan le tudja rázni az embereket és legfőképpen úgy, ha
a földön van. James el volt kenődve, ez volt az első hím akinek le tudta volna
játszani a másik nemzeti park slágereit. Szerencsére kiszúrtam, hogy egy hátsó
bokor mozog és már mentünk is feléje, elől Udin machetével vágva az utat, utána
mi hárman, cuccot otthagyva ahol van.
Mire odaértünk a bokorhoz már
mászott is fel a fára. Kattintgattam ahogy bírtam, és szerintem lett is pár jó
kép.
Clintonnak viszont nagyon nem
tetszhetett a dolog, mert ordibált is ránk, meg felállt a fán, megkapaszkodott
két kezével és szó szerint lepisilt lekakilt fentről (mármint nem
engem...szerencsére). Fantasztikus volt a nagy aranyeső :), ekkor mondta James
nekünk, hogy „He will throw you stuff, by the way”. A by the way nekünk nagyon
megtetszett, de csak amikor már tisztes távolságba helyeztük magunkat. Clinton
is lenyugodott és jól megfigyelhettük, ahogy egyik fáról a másikra ment. Közben
James is mondta, hogy itt az idő, és le fogja játszani a másik orángután
hangját. Ehhez kb 400 méterrel odébb kellett lejátszania, hogy reális legyen,
különben rájön ám Clinton, hogy ez csak valami trükk. Közben én elindultam
vissza a hátizsákokért. Mikor jöttem vissza James szólt, hogy mi lenne, ha én
játszanám le a hangot, én nagyon örültem, hogy tiszteletbeli társkutató
lehettem, és hát Zsuzsi is az lett, mert neki meg figyelnie kellett, hogy mit
csinál Clinton. Persze elsőre nem sikerült, mert nem volt az iPod hangereje
feltekerve, és utána mialatt a hátizsákokat szedtem össze James lejátszotta a
hangot. Mire visszaértünk Zsuzsi és Udin arról számolt be, hogy amikor Clinton
meghallotta lejött a fáról majd elment. A probléma az volt, hogy egyikőjük se
tudta, hogy merre. Zsuzsi kicsit el is volt kenődve, de aztán gyorsan világossá
vált számára is, hogy talán senki sem tőle várta, hogy megmondja Clinton GPS
koordinátáit :)
Mivel már dél volt, visszamentünk
ebédelni. Nagyon boldogok voltunk az egésztől, persze ott volt, hogy mi lenne,
ha látnánk még nőstényt is esetleg kicsinyével. Az ebéd teljesen okés volt,
aztán délután is megindultunk Udinnal. Ja, majd elfelejtettem közben jött egy
három tagú búvalb*szott ausztrál család. Az apa jófej volt, az anya fintorgott,
de jó fej, a kamasz csaj meg minősíthetetlen volt, úgy vágta a pofákat
mindenre. Szóval ez a bagázs is jött, szerencsére nem velünk.
A másik kutatócsoporthoz
tartottunk, Agneshez, aki egy indonéz csaj, aki a mastersét írja. Meg is lett
pillanatok alatt a nőstény, nem volt túl nehéz. Nem vagyok az a nagyon nagyon
húúúú de aranyos, de ez tényleg überdurva volt. Nincsenek rá szavak, mennyire
aranyos egy kis kócos orángután kölyök, ráadásul teljesen kiváncsi is,
folyamatosan minket lesett, hogy mit csinálunk. Agnes szerint kb két éves
lehetett. Amikor nagyobb távolságot mentek, akkor anyán csimpaszkodott, de
amikor egy fán maradtak, akkor csatangolt balra jobbra. Szavak helyett nézzétek
meg ezt a videót, szerintem mindent elmond.
Azt hiszem kábé négy órán
keresztül néztük őket, és nehezen tudom leírni, hogy milyen volt. Egyszerűem
emberi, talán ez a legjobb kifejezés. Ahogy mondtam, megnéznek minket, de emellett
kismillió egy fantasztikus dolgot tesznek: lengenek csak úgy játszásiból, jobb
kézzel bal fület vakarnak ahogy filmen látod, a kicsi eljátszik egy levéllel,
amivel gyakorlatilag integet, vagy az anya megsimogatja a kicsit, hagyja
játszani, aztán utána megy. Ahogy meg a fák között mennek... többször aggódtam
értük, hogy leesnek, persze teljesen értelmetlenül, meg se imbolyogtak.
Annyira feldobódva jöttünk
vissza. Életünk egyik legjobb napja!
