A mai napot búcsúzkodással indítottuk. Zsuzsi ma este repül haza, mi pedig reggel 8:45-kor repülünk Surabayába, Java szigetére. Zsuzsit elláttuk jótanácsokkal, hogy miként alkudjon taxissal, és merre érdemes mennie, elhalmoztuk puszikkal, amik egy részét hazaküldtük szüleimnek, aztán nagy ölelések közepette búcsút vettünk egymástól újabb fél évre.
Pikpak kiértünk a reptérre, nem volt semmi forgalom, így még egy Starbucksos sajttorta és egy kávé is belefért az időbe. Mint kiderült sokminden más is belefért volna, mert késett a gép. Felszálláskor viszont örömmel vettük, hogy az első sorba kaptunk helyet, ahol több hely van a lábnak. Tibi pedig különösen élvezte a szitut, mert a stewardess pont előtte balettozott.
A jó kis helyünknek köszönhetően csak felállva tűnt fel, hogy ezt a gépet kisméretű ázsiaiakra méretezték:
Surabayába megérkezve Zita megrohamozta az info pultot, mert kiderült, hogy Csilla barátnője, akivel találkozott volna lebetegedett, és nem biztos, hogy tud menni Sumatrara. Így Zitus felmérte a helyzetet, hogy át lehet-e rakni a repjegyet későbbre. Ez azt a könnyebséget adta volna, hogy lazábbra tudjuk venni a feszes programot. Mint kiderült a lehetőség megvan, már csak Csilláról vártuk a hírt, hogy meggyógyul-e.
Egy ebéd után elindultunk sofőrt vadászni, aki elvisz minket a Bromo nevű vulkánhoz, amihez holnap hajnalban szeretnénk felmászni. Most időnk se volt egyéb utat választani, meg amúgy is elég jól járunk még 3-an is a kocsival, így nem is gondolkodtunk más alternatívákban. Már rövid reptéri sétánk során is feltűnt, hogy mennyire mások itt az emberek, mint az előző két szigeten. Az egy dolog, hogy Java muzulmán sziget, míg Bali hindu, Flores meg főként keresztény, de egyenesen olyan, mintha egy új országba pottyantunk volna. Többször fel is tettük egymás között azt a kérdést, hogy vajon mi tarthatja össze ezt az országot... a vallás, a kultúra, a nyelv mind különbözik az egyes területeken, ráadásul még nem is egy területről, hanem külön szigetekről van szó...
No de ott tartottunk, hogy sofőrkeresés. Próbáltunk alkudozni, de nem volt egyszerű. Végül Tibi egy új módszerrel állt elő, felírta egy papírra, hogy Bromo, 350e Rp, és ezzel mentünk körbe. Elég jól bevált, és hamar meg is tudtunk állapodni egy csókával, aki két lépés után átpasszolt minket egy másik csókának. No sebaj, ő is jó lesz nekünk. Arra ekkor még nem gondoltunk, hogy fél óra múlva újabb sofőrcserén leszünk túl.
De végülis ment a szekér, mi meg jót beszélgettünk és nézelődtünk a kocsiban. Hihetetlen ez a Java, itt minden talpalatnyi földet felhasználnak. Egymásba érnek a városok és a falvak, 2 méternyi szünet sincs köztük. Mindenfelé be van vetve a föld, még a legmeredekebb lejtő is, amiről azt is nehéz elképzelni, hogy hogy tudnak megállni rajta, nemhogy még kapáljanak.
Ahogy közeledtünk Bromohoz a falvakban nagy zenebonát hallottunk. Nem derült ki, hogy mi az apropó, de láthatóan nagy búcsú volt. Végül megérkeztünk a Bromohoz legközelebb lévő faluba, Ceramat Lawanba, ahol végül a másodikként lecsekkolt szállásnál telepedtünk le. Itt nagyon kedves volt a recepciós srác (még egy magyar köszönömmel is meglepett minket), minden infóval ellátott minket, ami a holnap hajnali napfelkeltés Bromo nézésünkhöz szükséges lehet. Volt itt több lehetőség is: lehet menni gyalog magára a Bromo vulkánra, oda 1 óra az út, lehet menni egy kilátópontra gyalog, oda 2 óra az út, de ennek van egy alsóbb kilátó pontja is, ahova 1 óra alatt oda lehet érni, és mindemellett lehet menni kilátóra jeeppel is. A Lonelyra nagyon mérgesek voltunk, mert nem nyújtott túl sok segítséget a választáshoz, konkrétan igencsak hiányos volt a leírt információhalmaz.
Ezután elérkezettnek láttuk az időt, hogy kipróbáljuk a baksot, ami egy helyi kaja. Egy leves, telepakolva tésztával, tofuval, meg egyéb dolgokkal, amiről nem teljesen tudom, hogy mik. Egy utcai árusnál neveztünk be erre a körre. Kicsit féltünk, hogy szaladós lesz ez a Bromo holnap, de szerencsére semmi ilyen gondunk nem volt, és azt kell mondjam, hogy finom is volt.
De azért éhesek maradtunk még, így egy kajáldába is betértünk, ahol elvileg wifi is van. Itt elég hamar egy tipikus indonéz beszélgetésbe csöppentünk, amikor is ha nem tudják a választ, akkor is válaszolnak, és legfőképp igennel:
Tibi: Szükséges kód az internethez?
Pincér: Nem nem szükséges.
Tibi: Akkor simán tudunk kapcsolódni a netre?
Poncér: Nem, mert most nincs internet.
Tibi: Hogyhogy nincs internet?
Pincér: A felhők miatt.A vulkán körül most felhők vannak, így nincs net.
Tibi: Ahhhha. A vulkánból jön az internet?
Pincér: Igen
:-)
