Hajnalban Allahnak hála iszonyatosan fáradtan keltünk. Ha valaki nem gyakorló muzulmán, vagy nem volt még muszlim országban ilyenkor, azoknak elmondom, hogy ilyenkor mindenki megkergül. Én már a koncepiót sem értem, mert a ramadán az amiatt van, hogy Mohamednek ekkor diktálta le Allah a Koránt gondolom, hogy azért, mert böjtölt, bár ebben az utóbbiban már nem vagyok biztos. Na most, nem tudom milyen elvárásokkal kéne a muzulmánoknak fordulni afelé, hogy most ők is böjtölnek, hátha lesz még egy Korám? ... Azt a kiskaput meg pláne nem értem, hogy miért lehet enni éjjel. És akkor végül azzal meg semmit nem tudok mit kezdeni, hogy ennek kultórálisan az a vége, hogy a böjt időszakában éjjel hatalmas buli van zabálással. Mi füldugóval aludtunk, hogy milyen fáradtak voltunk, azt Zsuzsi embrió pozíciója jól mutatja.
Reggel nyolckor már várt minket Ulin, és azzal fogadott, hogy láttak delfineket Kota Bangun környékén, ez az a falu, ahonnan a buszunk megy tovább. Hát mi nagyon megöröltünk, de azért nem nagyon akartuk magunkat beleélni, mert kb 60-70 delfin van, és hát nem is horogonyoznak egy helyben. Minden esetre nagyon aranyos volt Ulinunktól, hogy odafigyelt erre. Egy normális vezetőtől nem lenne semmi különös, de tényleg látszik, hogy ő sok turistával még nem találkozott. Elindultunk tehát és a már ismert gyönyörű tavon mentünk végig. A tó végén volt egy kis mellékág és ott Ulin először leállította a motort, majd nézte a vizet, semmi. Kicsivel odébb egyszer csak felkiáltott, de mire odanéztünk, már el is tűnt. Vagy húsz percet vártunk ott, de semmi. Alíg indultunk tovább, egyszer csak megláttam! Aztán leállítottuk a motort majd kicsivel késöbb még egyszer majd még kábé még háromszor láttuk, egyértelműen édesvizi delfin volt, láttuk a farkát is, meg ahogy fújja ki a levegőt. Sajnos nincs fényképünk, próbáltuk figyelni azt a pár pillanatot, nem a kamerával tökölni. Csak hogy tisztázzuk, ez az egyik legveszélyeztetettebb emlősfaj a világon, borzasztó ritka, a wikipedián is egy ilyen silány kép van róla:
Mi nagyon öröltünk, hogy ilyen mázlink volt. Sikerült mindent kipipálni az Kalimantanról, és boldogan hajóztunk vissza Kota Bangunra. Ott fizettünk Ulinnak és írtunk neki egy 20 szavas indonéz-angol szótárt, szerintünk nagyon örült neki.
A busz nagyon hamar elindult. Visszafele nem volt annyira rettenetes az út, bár hely most sem volt, de egy négy órás úttal most megúsztuk az esetet. A samarindai buszmegállóban nagyon büszke voltam magamra, bár a fáradság is segített. Szóval itt voltak megint a durván szemtelen taxisofőr gyerekek. Megint elénk álltak, megfogtak, stb, én meg fogtam és kettőt félre löktem. Úgy nyíltak innen szét, öröm volt nézni. Zsuzsinak is nagyon tetszett :)Kicsivel késöbb már ültünk is a buszon Balikpapan felé, még kajálni sem volt időnk, pedig már nagyon éhesek voltunk. Persze ramadánkor nincs sok kajálda nyitva, csak a kínaiak. A lényeg, hogy sikerült venni pár kekszet, és azt megettük a buzson. Mondjuk ebből is látszik, hogy nem ez a legszigorúbb muzulmán ország, Szaud Arábiában biztos nem ehettünk ihattunk volna nyilvánosan. Mondjuk itt sem láttam senkit enni inni a buszon.
A balikpapani busz nem tartogatott semmi érdekességet, hacsak azt nem, hogy iszonyatosan elfáradtunk. Amikor megérkeztünk beszáltunk egy iránytaxiba, akinek én mutattam meg, hogy hol van a szállásunk. A szálláson volt ramadán akció, azaz, ha befizetsz egy fix összeget, akkor svédasztal van éjszaka. No comment. Mi már rutinosan kérdeztük, hogy melyik szinten lesz a buli, mert mi nem ott szeretnénk lenni. Nagyon ritkán éreztük annyira jól magunkat, mint most, amikor sikerült egy meleg fürdőt venni, és konstatálni, hogy visszaértünk a térképre. Szobaszervízt kértünk és gyorsan ránéztünk a netre, én titokban, mert Zsuzsi születésnapjának a szervezése már javában zajlott, csak én voltam róla lekapcsolva az elmúlt egy hétben. Emellett nagy szállásvadászatban voltunk, mert egy jó szállodába szerettem volna Zsuzit vinni a szülinapján. Végül lett, holnap irány Bali!
A busz nagyon hamar elindult. Visszafele nem volt annyira rettenetes az út, bár hely most sem volt, de egy négy órás úttal most megúsztuk az esetet. A samarindai buszmegállóban nagyon büszke voltam magamra, bár a fáradság is segített. Szóval itt voltak megint a durván szemtelen taxisofőr gyerekek. Megint elénk álltak, megfogtak, stb, én meg fogtam és kettőt félre löktem. Úgy nyíltak innen szét, öröm volt nézni. Zsuzsinak is nagyon tetszett :)Kicsivel késöbb már ültünk is a buszon Balikpapan felé, még kajálni sem volt időnk, pedig már nagyon éhesek voltunk. Persze ramadánkor nincs sok kajálda nyitva, csak a kínaiak. A lényeg, hogy sikerült venni pár kekszet, és azt megettük a buzson. Mondjuk ebből is látszik, hogy nem ez a legszigorúbb muzulmán ország, Szaud Arábiában biztos nem ehettünk ihattunk volna nyilvánosan. Mondjuk itt sem láttam senkit enni inni a buszon.
A balikpapani busz nem tartogatott semmi érdekességet, hacsak azt nem, hogy iszonyatosan elfáradtunk. Amikor megérkeztünk beszáltunk egy iránytaxiba, akinek én mutattam meg, hogy hol van a szállásunk. A szálláson volt ramadán akció, azaz, ha befizetsz egy fix összeget, akkor svédasztal van éjszaka. No comment. Mi már rutinosan kérdeztük, hogy melyik szinten lesz a buli, mert mi nem ott szeretnénk lenni. Nagyon ritkán éreztük annyira jól magunkat, mint most, amikor sikerült egy meleg fürdőt venni, és konstatálni, hogy visszaértünk a térképre. Szobaszervízt kértünk és gyorsan ránéztünk a netre, én titokban, mert Zsuzsi születésnapjának a szervezése már javában zajlott, csak én voltam róla lekapcsolva az elmúlt egy hétben. Emellett nagy szállásvadászatban voltunk, mert egy jó szállodába szerettem volna Zsuzit vinni a szülinapján. Végül lett, holnap irány Bali!
