Volt kiskoromban egy könyvem amiben olvastam Borobuduról és nagyon tetszettek a képek. Vágytam oda, és hát nagyon örültem, hogy úgy alakult, hogy Indonézia felkerült az útitervre. Két dolgot szerettem volna mindenképp látni ebből az országból Borobudurt és vadon lévő orangutánokat. Nagyon remélem, hogy összejön a másik is, majd meglátjuk. Borobudurral kapcsolatban viszont le kell szögeznem valamit rögtön az elején. Kicsi volt, és igazából csalódtam. Az a legdurvább az egészben, hogy ahogy a saját képeimet nézem, az a véleményem, hogy hát ez rettenetesen jól néz ki. De élőben... arra gondoltam, a parlament sokkal nagyobb. Hát ez van. Nem akarok a legsznobabb hülye lenni, hogy nekem már a Borobudur sem elég jó, de ha szerintem kicsi, hát kicsi. Erről nem is szeretnék többet írni, most ezt leírtam, innentől majd lelkendezem, hogy mennyire jó. Mert jónak jó, csak ne képzeltem volna nagyobbnak...
A mai nap programja, hogy megnézzük Borobudurt, Prambanant és elbúcsúztatjuk Zitát. Az volt a terv, hogy ha nem tudjuk Borobudurt bejárni, Zita egyedül megy Prambananra. Mivel egy nagyon in medias res-szel nyitottam ezt a bejegyzést, nagy meglepetés nincs abban, hogy a reptéren integettük el. Ha nem tudjátok mi az a Prambanan, dont worry, én sem tudtam még az országba érkezés előtt sem. Nagyon poratkára egyszerűsítve, Borobudur egy buddhista templom, Prambanan meg egy hindu. Nem kérek kritikákat, hogy Borobudur nem templom, meg ilyesmi, tudom, de ha ennyit megjegyzünk az elég. Nem fogjátok elhinni, de az indonézek szerint Borobudurt napfelkeltében kell megnézni. Én ezt már teljesen rezignáltam tűrtem. Megjegyzem valószínűleg minden szebb napfelkeltében, bár én a Lánc-hidat például sosem láttam napfelkeltében, vagy ha láttam, nem emlékszem, mert épp a Koppány, koppány, koppány című dalt üvöltöttem a budapesti hajnalba; az agyam pedig két orgiát nem volt képes egyszerre tárolni.
Szóval megint sötétben indultunk az új sofőrünkkel, és egy olyan helyre vitt minket, ahonnan nagyon szép lesz a napfelkelte. Mivel nekünk a vérünk még un dos tres ütemre lüktetett a tegnap este miatt, nem tudtunk lelkesedni a dombra való felmászásért. Azért pláne nem, hogy a szemek alapján Matolcsy zabigyereke vezetett minket, aki fontosnak tartotta megmutatni, hogy ez a banánfa, ez meg a kókusz. A csúcs az volt, amikor felfelé menet megmutatta a mobilján, hogy milyen a napfelkelte.. Szerintünk papolás helyett igazán megcsiszolhatta volna azt a fát... (bocs). Zsuzsi annyira álmos volt, hogy nekem kellett megmutatni, hogy ott az Borobudur a ködben és kb 10 perccel később vett észre egy vulkánt, minthogy láthatóvá vált. Én itt még borzasztó lelkes voltam, és magyaráztam, hogy az ott a sztupa.
Kuszaszem közben hozott egy kávét tejjel és cukorral. Én odamentem, ahol keverték, hogy kérjek egy feketét. Az indonéz kultúrát nagyon jól leírja, hogy erre az volt a válasz, hogy elfogyott a víz. Az igazság az, hogy három az egyben Nescafe-juk volt, de azt meg nem akarták mondani, így inkább a hirtelen előrántott hazugság.
Kigyönyörködtük magunkat a látványban és tényleg nagyon szép volt. A túloldalt is kiválóak voltak a rizsföldek.
Meg kell vallani viszont, hogy legalább ekkora élmény volt a reggeli WC és közel sem a minősége miatt, hanem hogy létezett. Most hogy már kicsit felébredtünk sofőrünkről is kiderült, hogy nagyon kedves ember. Előre dörzsölte a markát, hogy a Borobudurnál van ingyen kávé meg tea. No igen, kb 20 dodó a beugró, ami itt ugye nagyon sok. Ezért viszont jár ingyen kávé, tea, víz meg sarongot is adnak, hogy eltakarjuk lábikráinkat. Megnéztük sofőrünk családját a mobilján aztán máris hatalmas cimbik lettünk.
Elindultunk a templomhoz. Ez nem is templom tulajdonképpen, hanem egy zarándokhely. A hely maga tíz szintes, és a nirvánához vezető utat mutatja be; a felső három a megvilágosodásban van már benne és legfelül maga Buddha van, vagy valami ilyesmi. Remélem nincs ortodox buddhista olvasónk, mert nem tartom magam a leghülyébbnek ehhez a témához, de a szóhasználatban biztos nem leszek pontos.
Szóval a lényeg, hogy az épület a nirvanához, azaz a vágy nélküli ürességhez, a megtisztuláshoz vezető utat szimbolizálja. A legalsó szinten olyan domborművek vannak, amik vágyakat mutatnak be, az épület maga négyszögeletes. A legfelső három szint viszont kör alakú, ami végül is már a mennyországot mutatja be. A szinteken mozi van, azaz óramutató járás szerint lehet a domborműveken végignézni a különböző történeteket szintről szintre, nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy Buddháról. Domborműveken kívül Buddha amúgy is megjelenik sokszor szobor formájában, hol ilyen, hol amolyan kéztartással.
Az épület tetején lévő 72 harang, azaz stupa Buddhákat rejt. Hogy a nagy stupában is Buddha van-e azt nem tudom. A hely tele van számunkra nagyon nehezen felfogható szimbólumokkal, például a stupákon lévő lyuk az rombusz vagy négyzet alakú. A négyzet a tökéletesebb, hogy miért, ne kérdezzétek.
Itt is sok embernek mi voltunk a legnagyobb látványosság, nem kevés kép készült rólunk.
Amúgy mi tényleg próbáltunk
mindent megtudni az épületről. Elmentünk a vezető bérelő helyre, és mondtam
hogy egy jó vezetőre lenne szükségünk. Mondták ki a soros, feltettem neki két
kérdést, hogy leteszteljem, nem nagyon tudta őket. Azért mivel hármunkra
abszolút nem volt drága, megkértük, hogy adjon egy órás útbaigazítást. Hát nem
volt borzalmas, csak nehéz volt kiválasztani, hogy mi lehet, ami tényleg úgy
van, és mi amit csak behandabandázott. A templom méretei miatt végül úgy
alakult, hogy három óra alatt megnéztük (magamban korábban egy két napot
szántam rá), így világossá vált, hogy át tudunk menni Prambananra. Megkajáltunk
még a múzeum előtt, megkerestük sofőrünket, és már mentünk is Prambananhoz.
Prambanan egy hindu
templomegyüttes. Mind Borobudur, mind Prambanan a X. ill. XI. század környékén
épült, és ebben az időszakban Java egyik fele hindu, másik fele meg buddhista
volt, sőt ez az az időszak, amikor az arab kereskedők révén kezd betörni az
iszlám. Nagyon röviden úgy lehet összefoglalni a vallási terjedéseket, hogy a
hinduizmus egy indiai vallás, amihez csatlakozni szinte lehetetlen, így maga a
vallás a világtörténelem alatt is nagyon kevés területen terjedt el, az egyik
ilyen kivétel pont Indonézia. A buddhizmus tulajdonképpen a hinduizmus egy
oldalágának indult, majd önnálósódott. Ez a vallás már sokkal jobban épít hívők
aktív szerzésére, de persze ez is kismiska az iszlámhoz képest, aminek a
terjesztése pedig gyakorlatilag feladata a mohamedán vallásúaknak. Mára egész
Java mohamedán és az országban az utóbbi 10 évben megfigyelhető az egyre
erősebb konzervatívizmus. No nem kell Szaud Arábiát elképzelni, városban
például simán lehet látni forrónadrágos spagettipántos Marlboro hostess
csajokat kocsmában, de az is látható, hogy kislányok önszántukból kendőkben
járnak. Szerintem kicsit hajaz Törökországra a dolog (ott is erősödik az iszlám
az elmúlt években), de még nem vagyok biztos ebben a következtetésben.
Szóval ott tartottam, hogy
Prambanan. Ez már valóban templom, jobban mondva templom együttes és három fő istennek Brahma, Visnu, Siva van egy egy templom párja, egy kicsi és egy nagy. Hogy miért kettő, azt nem tudom. Nagyon impresszív a templom, tiszta India. A domborművek között van pár érdekesebb, prűdnek semmiképp se mondanám, mondjuk ezeket nézzétek:
Itt is nagy sztárok voltunk, lassan ezt már le se írom. Hatalmas hőség volt közben, és már kicsit telítődtünk a kultúrával, így csak mértékkel tudtuk a dolgokat megnézni. Amúgy is iszonyat dús egy ilyen templom, de nincs nagy problémám vele, egy barokk templomot sem nézek végig, hogy melyik kis faragás a Golgota hányadik level-jét ábrázolja. Ahhoz itt sem kell szimbolista mesternek lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy az itteni templomok is három részre vannak osztva. Érdekes módon itt nem a pokol föld mennyország felosztás a menő, hanem a földi élet, szent élet, mennyország. A földi élet a legalsó szint, amit simán látnak a mezítlábas hívők is. A középső rész, ahol egy bejárat is van és belül áldozati oltár, oda már csak a papok mehetnek, és itt mutatják be az áldozatokat. A csúcs meg maga a megvilágosodás, a vágy nélküli élet.
Eddigre bár nem hindu értelemben, de mi is eljutottunk a vágy nélküli élethez, vegetáltunk rendesen, és hát mivel lefáradtunk, magunkat szórakoztattuk, ahogy tudtuk.
Miután úgy éreztük, hogy ezt is kipipáltuk meg akartuk nézni, hogy mi van itt még a környéken. Ahogy sétáltunk jött egy kis vonat, mármint ez az úton gurulós fajta, ami van mindenhol Siófoktól Esztergomig. Én mondtam a csajoknak, hogy erre fel kéne kapaszkodni, de nem voltak rá vevők, így csak én ugrottam fel menet közben. Azt hittem majd jönnek gyalog, de nem jöttek; szerintük messze volt. Én nagyon örültem, hogy elmentem a másik templomig is a kis vonattal, mert bár kisebb volt, de ott senki nem volt, így magam fedezhettem fel a templomot. Pár éve egy földrengés megtépázta az épületeket és még most is restaurálják őket. Mivel nem volt ott senki fel is másztam az egyik állványra, de semmi érdekeset nem láttam a restaurálásból.
Tök jól elbóklásztam, vártam a csajokat, de miután nem jöttek a következő kis vonattal, visszamentem. Nagyon élveztem, Zsuzsi valamiért halálra röhögte magát, hogy mekkora kisfiú vagyok, hogy így tudok élvezni egy vonatozást.
Beültünk egy búcsúsörre Zitával, bár a szervezetünk ezt nem kívánta nagyon, de a búcsúsör az búcsúsör. Kimentünk a reptérre és könnyes búcsút vettünk egymástól. Zita Szumátrára repül, ahol egy barátnőjével fog találkozni.
Mi visszamentünk a szállásra, és ko-ko-ko-konkrétan egy pizza után fellőttük a pizsit. Nagyon jó volt, hogy voltak vendégeink és egy kicsit kizökkentünk a csak egymással levésből. Jó volt édesanyámmal és Zitával beszélgetni, az otthoni hírekről tudomást szerezni. Persze mindketten varázslatos személyiségek vagyunk Zsuzsival és kifogyhatatlan mennyiségű témánk van, de azért jó néha mással is beszélgetni ;). Ugyanakkor az is világossá vált számomra, hogy nagyon kevés emberrel tudnék egy évet együtt utazni :))
