"De hát ma van a tánc, menjünk be...." így indult a reggel Zsuzsival. Én még most is úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha semmit sem csinálnák, de ráragadhatott valami Zitából Zsuzsira, mert pörgött nekem, mint egy búgócsiga, hogy ma délelőtt a szultán palotájában van ingyen bábkoncert meg táncolnak, nézzük meg, és holnap is pihenhetünk. Logika volt benne, és ez tetszett a legkevésbé, mert így nehéz volt vitatkozni vele. Ha már itt tartunk elmondom, hogy itt a helyi polgármester csókát hívják szultánnak. A mi fogalmaink szerint ez mondjuk pasa lenne, de lehet hogy az csak török megnevezés, nem vagyok most biztos a dolgomban. A lényeg, hogy bár nem szuverén, tisztelt irányítója Yogyakarta (ejtsd: dzsogdszakarta) belső városának, a Kratonnak. A palota minden nap kettőig van nyitva, kivéve pénteken, amikor délig. Mondjuk ennél Vatikán is jobban nyitva van, de ők tudják... Zsuzsi meggyőzött. hogy nagyon kell nekem ma egy kis hagyományos marionettbaba-tánc, így egy bringó hintóssal be is vitettük magunkat. Na ki nézte még meg ma Kratont? Vaclav Klaus, hogy fene a pofáját, mert miatta be is volt zárva a szultáni palota. Mondjuk kaptam puszit Zsuzsitól, hogy boccs.
Mindegy ha már itt voltunk, akkor be akartunk menni a múzeumba. Mi azt hittük, hogy van A múzeum, de kiderült, hogy amibe bementünk, az egy lovaskocsi múzeum volt. Lebilincselő volt....
Gyorsan elmentünk onnan is, majd elmentünk a Vizikertbe, amit a szultán talán a feleségeinek építettet, engem az inotai hőerőmű uszodájára emlékeztetett mind pazar betonhasználatban, mind tisztaságban.
Kezdett a nap katasztrófára hajazni, és szívesebben csináltam volna ezt:
A helyzetet végül is a megtalált A múzeum mentette meg, ugyanis ott tényleg több érdekes kincset lehetett találni. Yogya Java kulturális fővárosa, és ez mondjuk több, mint az, hogy Tulsa az Oklahoma Párizsa. Nagyon megy az árnyjáték, a marionett babákkal való játék, az ének és a balett is. Témákban viszont nincs nagy választék, gyakorlatilag a Ramayanát (hindu eposz) adják elő. Én értem, hogy mondjuk nehéz eltáncolni a Harcosok Klubbját, de mondjuk Finnországban sem csak Kalevalát adnak a színházban. Nem gond, majd megnézzük. A múzeumba az egyik ottani dolgozó magyarázott a helyi árnyjáték figurákról. Tényleg szépek, bivalybőrből csinálják.
A múzeum másik király része az a batik festészet bemutatása. Zsuzsi értelmezése szerint ez tojásfestés ruhán. Viasszal vonják be a ruhát, majd befestik egy színre, majd utána leszedik a viaszt... ötletes szerintem. A múzeum egyik sztárja számomra f@szjancsi volt, a másik az áldozati kések, íme:
Reggel feltúrtam a Yogya Estet, és kinéztem egy jó kis helyi sültrizsest. Na a múzeum után azt kerestük, mint a veszett kutya, és a végén nem lett meg. Helyette ismét egy kiváló baksoba neveztünk be:
A baksos a helyi piac mellett volt és mivel tegnap a virágsziromos rész mellett hozott minket a kocsis, gondoltuk benézünk. A másik dolog, amire kíváncsiak voltunk, az a fűszeres. Azt hiszem még nem írtuk, vagy ha igen, akkor nem részletesen, de Flores mellett vannak a fűszer szigetek, vagy Fűszer-szigetek. Tulajdonképpen az a lényeg, hogy a XIX. századig csak és kizárólag ezen a szigeten lehetett szerecsendiót termeszteni (meg ne kérdezzétek, honnan jön a magyar neve, gondolom szerecsen kereskedők...). A lényeg, hogy a hollandok nagyon sokáig a kezüket a szigeten/szigeteken tartották, aminek olyan következményei voltak, hogy kiirtották a fél melanéz őslakosságot, meg hogy Amszterdamban direkte szerecsendiót égettek, hogy az árakat magasan tudják tartani. A vége az lett, hogy a napóleoni háborúk alatt az angolok kiloptak egy két cserjét, és onnantól Zanzibár mellett ők is elkezdték termeszteni. Hogy miért kellett annyira szerecsendió az araboknak, kínaiaknak, indiaiaknak és európaiaknak azt nem tudom, én tudnék teljes értékű életet élni nélküle, de hát a divat az úgy néz ki divat.
A piacon a fűszeres részt nem sikerült megtalálni, de helyette volt jó kis szárított halas, hüvelyes, virágszirmos.
Érdemes volt bemenni, bár a hentes résznél elég komoly sokkom volt. Amúgy is a húsok fele zöld, a szag nagyon nehezen elviselhető, egy gyakorlatilag rohadt húscafat pedig beesett a pacskerom és a talpam közé. A gyomrom sokat kibír, láttam én már rothadó disznófület, de elég gusztustalan volt, amikor féllábon próbáltam levakarni magamról... valamit
Piac után visszajöttünk a szállsunkra. Netezés ezerrel, majd elmentünk a szomszéd utca puccos éttermébe és LASAGNÉT ettem. Nagyon jó volt már valami nyugati kaját enni.
