Akkor megint kelés, most már ez ilyen rutin dolog, hogy hajnal háromkor kelünk, mert hogy napfelkelte... Mivel végül a túra mellett döntöttünk, ezért el is indultunk, én kicsit bent rekedtem a mellékesben, így egy 10-15 perces késéssel indultunk meg. Nem volt nagy gond. Egyedül kaptattunk felfelé időnként utolért minket egy egy csóka, aki lóval ment fel, hogy a csúcson majd teát meg kávét árul. Szerencsére telihold volt, így szinte fejlámpa nélkül mehettünk fel. El sem hiszem mekkora szerencsénk volt az idővel. Amikor Kanawán voltunk, akkor új hold volt, ami azért jó, mert akkor kisebb az áramlat, amiben nehéz merülni. Viszont most meg látunk, mert holdtölte.
A felfelé menet nem volt a legegyszerűbb, de azért meg lehetett vele birkózni, egész ki volt építve, plusz a hosteles srác iszonyat jó leírást adott, szóval nem volt para. Közben, már fel felsejlett, hogy nem lesz randa.
Viszont már felfele gyanús volt, hogy egy csomó dzsip zümmög. Gyerekek, ezt nem fogjátok elhinni, a vulkán teteje, az durvább volt, mint az Eiffel torony, annyian voltak. Búcsú a négyzeten, gyakorlatilag nem fértünk fel a hegyre. Ez már akkor gyanús volt, mikor a dzsipek között kellett felfele mennünk.
Teljesen kiakadtunk, hogy ez teljesen élvezhetetlen. Gyorsan jött a mentő ötlet, hogy menjünk kicsit lejjebb, ott majd jobb lesz. A napfelkeltét magát nem fogjuk látni, de a vulkánok gyönyörűek voltak a napfelkeltében. Iszonyat jó volt, hogy szinte egyedül voltunk, illetve pár másik ember volt csak.
Mint látjátok, közben feljött a nap... Hát gyönyörű volt, olyan volt mint egy holdbéli táj. Ez a kifejezés teljesen elhasznált, de sajnos jobbat nem nagyon tudok mondani, mert az, hogy lepusztult, az meg mást jelent. A helyet egyébként Bromo néven tartják számon. Szerintem teljesen zavaró, mert a Bromo, az az a kráter amelyik a képen kicsit balrább van és homokos, nem füves, ráadásul még alacsonyabb is. Az előtte lévő kráter sokkal szebb, az alakja is nagyon király, meg a formája is olyan, mintha rakott szoknya lenne. Zitának volt valami szakszava rá, hogy milyen anyag, de én miután tavaly az esküvő alkalmával megtanultam, hogy mi a szatén és milyen szín az ekrü, úgy döntöttem, hogy minimum három évig nem vagyok hajlandó megjegyezni olyan szavakat, mint hogy düftin. Azt egyébkét még nem is írtam, hogy a táj az ilyen becsapós matematikai feladvány is lehet, hogy hány krátert látsz a képen, mert maga a nagy kör, amiben a kisebb kráterek is vannak, az maga is egy kráter. A legkirályabb az volt egyébként, amikor a háttérben lévő nagy, illetve a Bromo kráter időnként pöfékeltek egyet, azaz egy füstfelhőt lövelltek fel. Itt talán látszik a háttérben lévő vulkán fölött:
Iszonyat jól éreztük magunkat, Zita révén elfogyasztottunk egy kis csúcspálinkát, és nagyjából két órát elücsörögtünk a tájat nézve. Ezután elindultunk lefele, ami nem volt túl eseménnyel teli, leszámítva, Zita Tarzan lengését. Egy nagyon meredek úton mentünk le, ha magunk között lennénk bevallanám, hogy elnéztem a lefelé menő utat, de mivel ez itt nyilvános továbbra is állítom, hogy ilyen meredek volt az út. Zita elvesztette az egyensúlyát és egy gyökérbe kapaszkodva nekicsapódott a falnak. No nem volt semmi veszélyes, egy utcapatkán nagyobbat lehet esni, de ami felejthetetlen volt, hogy miközben lengett közben végig vigyorgott, majd miután becsapódott megjegyezte, hogy ez fájt. Prérifarkas sem csinálhatta volna gyönyörűbben.
Utunk vissza gyönyörű bevetett vidéken vezetett, szerintem egész Java be van vetve, talpalatnyi föld sincs gazban.
A szálláson kicsit megpihentünk, összepakoltunk, intéztünk buszt Yogyakartába, aztán felmentünk még a Bromo kráterhez. A recis srác elárulta, hogy lehet kikerülni a kráterhez való belépőt és gyakorlatilag bokáig érő hamuban mentünk a kráterhez.
Már többször mondtuk, de ismét leírom, hogy Javán igazából kipróbálhatjuk milyen lehet villalakónak lenni. Mindenki velünk akar fényképezkedni, az hogy a vulkán benne van-e, az tök mellékes. Emellett suttyomban is fotóznak minket, és a legbátrabbak azok megszólítanak minket. Majdnem mind az angolját szeretné fejleszteni, és tényleg kérdeznek olyat, hogy can I interview you? Nekünk nagyon vicces az egész, és több emberrel meg tudtunk ismerkedni, például egy gimis angoltanárnővel, aki az osztályával volt itt, két egyetemista csajjal vagy egy motoros párral, akiből a csaj alig mert velem kezet fogni.
A kráter tetejéhez egy elég komoly lépcső vezetett, és közben a borzasztó finom hamut folyamatosan fújta a szél. Mivel nem szándékoztunk a második kamerát is elhasználni az egy éves út alatt, nagyon óvatosan bántam a kamcsival.
A kráter maga gyönyörű volt, egy bugyogó sárgás zöldes kénes tó volt benne. A kráter egy az egyben Sarlacc, aki valamiért nincs otthon a Csillagok háborúja bestiáriumában, annak elmondom, hogy ez a sivatagi szörny a Jedi visszatérből.
Iszonyat porosok lettünk, de nagyon boldogan meneteltünk le a hegyről Zsuzsiról készült pár olyan kép, amilyen a Vulcanon készült róla 10 évvel ezelőtt. Mozgásában most is dinamikus és kecses, nem fogja az idő vasfoga...
Visszakutyagoltunk a szálláshoz és most már rutinosan benyomtunk egy baksot, esküszöm ez jó, csak ne lássam, hogy a csóka, hogyan mosogatja a tányért, mert gyakorlatilag ha ahelyett a művelet helyett beleköp, tisztább lesz.
Elnyomtunk egy sört, illetve megfürödtünk, mert nagyon ránk fért. A kis külön utas kirándulásom miatt a csúcson én elég szutyokmarci voltam, de a csajokat sem skatulyából húzták ki. A busz eddigre már várt ránk, és bepréseltük magunkat a helyiek közé. Szerintem mi finanszíroztuk az aznapi Bromo volánt, de nem nagy gond, ez sem vert minket földhöz. Az már sokkal kevésbé tetszett, hogy a hegy lábánál, ahol fél órát kellett volna várnunk a csatlakozásra három órát vártunk. Ez azért különösen fájdalmas, mert egész éjszaka fog menni a busz, és reggelre érünk oda. Nem mondom, nem nagy baj, hogy hajnal hatra érünk Yogyába hajnal négy helyett... Zita nagyon ügyes volt, mert elkezdett telefonálgatni, hogy foglaljon szállást, ezúton is köszönjük az egyik nagy amerikai hardware software cégnek, hogy megfinanszírozta a szállásfoglalásunkat. Csak az ötödik szálláson sikerült helyet kapni, de ott legalább volt.
Megvacsiztunk, és helyi feng shui szerint kialakított internet kávézóban rápillantottuk mailjeinkre. Igaz is, minek szék egy netkávézóba.
Végül megjött a busz. Viszérharisnya, nyakpárna, szemfedő, economist audiokönyv fülbe aztán reméljük a legjobbakat... mondjuk, hogy hajnal három óta fent voltunk sokat segített.
