Azt hiszem mindkettőnk nevében
írhatom, hogy az Epin töltött 2,5 hét volt eddigi utazásaink (for ever) legnagyobb
élménye. Sehol nem tudtunk eddig ennyire részese lenni a helyi életnek egy a
miénktől ennyire különböző kultúrában, mint itt. Az, hogy itt ez sikerült, több
dolognak is köszönhető: Talán legfőképp annak, hogy viszonylag hosszabb időt
töltöttünk egy olyan helyen, ahol nincs túl sok túrista, de azért láttak már
fehér embert. Aztán persze nagyon sokat segített az, hogy mindenki beszél
angolul, így elég egyszerű volt a kommunikáció, és nagyon jókat tudtunk beszélgetni.
És végül, de nem utolsó sorban az emberek végtelen kedvessége és nyitottsága,
az, hogy kiváncsiak és nem irigyek a külföldiekre.
Már az első napokban ránk köszöntek
és mosolyogtak az emberek, nem volt nehéz megszólítani se őket, mert mindenki
nagyon lelkesen és kedvesen szóba elegyedett velünk. A gyerekekben a
kíváncsiság, a pajkosság és a félénkség mind megvolt, így néha utánunk jöttek,
némelyikük beszélgetett is velünk, de volt olyan, aki szégyenlősen mosolyogva
elbújt, majd újra kikukucskált.
És mindez csak a kezdet volt. Az
a lehetőség, hogy egy családnál, ráadásul a törzsfőnök családjánál lakhattunk,
mindent vitt. Belepillanthattunk a napi rutinba, hagytak minket segíteni
főzéskor, vagy amikor kertbe mentünk, megmutogatták mi hogy van, és még családi
gyűlésen is részt vehettünk. Arról nem is beszélve, hogy bármit kérdezhettünk,
mindenre választ kaptunk a szokásoktól kezdve a törzs ügyein keresztül a
családi pletykákig mindenről volt szó. Mindeközben kiváncsiak voltak ránk,
Magyarországra, a történelemre, szokásainkra és ételeinkre is.
Felejthetetlen élmény volt
belepillantani egy olyan életmódba, ahol a 3 éves gyerekek fél méteres
machetével rohangálnak, ahol az áram hétvégi prvilégium, esővizet használnak
mindenre és tüzet kell rakni minden főzéshez, ahol gyerek nem marad soha árván,
mert mindig van valaki, aki befogadja és felneveli becsülettel, ahol nem
panaszkodnak az emberek, mert értékelik, hogy megvan minden napra a betevő
falat, ahol a rohanás fogalma nem ismert, (úgy ahogy a 8 óra munka 8 óra
pihenés sem), ahol kavat isznak alkohol helyett, hogy ne legyenek agresszívak,
hanem csak ellazuljanak, ahol minden faluban más nyelven beszélnek, ahol semmit
nem tukmálnak az emberre, ahol az emberek ki szeretnének jutni Ausztráliába és
Új-Zélandra, de nem azért, hogy ott éljenek, hanem hogy pénzt keressenek,
amiből gimnáziumba járathatják gyerekeiket odahaza, ahol nyugodtan kint
hagyhatod a tengerparton a holmijaidat, mert senki nem fog hozzányúlni és ahol
a tradíciókat megtartják, de mindemellett végtelenül kiváncsiak és nyitottak a nyugati világra.
Amikor ezeket az embereket látod,
nehéz elképzelni, hogy nem is olyan rég még embert ettek :)
A következő 2,5 hét eseményei az
itt szerzett felejthetetlen élményeinket, tapasztalatainkat írják le. Nem lesz
egyszerű mindenről beszámolni, mert bár kevés dolgot csináltunk, mégis annyi
minden történt velünk. :)
Fantasztikus volt.
