A mai nap tehát újra nekivágtunk
az utnak, és kb 20 kilomisit kellett megtennünk. Kora délután kettőkor várt
minket a hajó, amivel kivisznek az útról, szóval most kicsit iparkodni kellett,
hogy odaérjünk. Na azért nem volt vészes, de a tegnapi naphoz képest tempot
kellett mennünk. Ma már nem volt semmilyen szintkülönbség, amit meg kellett
másznunk, hanem csak egy folyó völgyében mentünk végig. Ugyanazt tudom mondani,
mit Zsuzsi eddig, nagyon durván szép volt az út. A Milford Treck egy Great
walk, azaz nagy túra, amiből 8 van Új-Zélandon és ezek tipikusan olyan
területeken visznek végig több napon keresztül, ahol több fajta tájjal
ismerkedhetsz meg. Ennek megfelelően ezen a túrán is már több területen mentünk
át, havas, mohás, lápos, stb. de most is újabb dolgokat tudott mutatni.
Egyrészt ami nagyon nagy élmény volt az
egy olyan folyón való átkelés, amiben angolnák voltak, és a kristálytiszta víz
miatt láthattuk is, ahogy úsznak az angolnák. Mindezek mellett épp akkor ment
fel a köd egy távoli erdőről, és ez iszonyat gyögyörű látványt nyújtott.
Csináltunk még magunkról egy árnyékos képet a függőhídról.
A függőhíd után egy pallós úton
mentünk végig, itt nagyon izgultunk, mert tegnap egy fotós látott itt három
kiwit, de sajnos nekünk nem volt velük szerencsénk. Ezek után még mindig nem
volt vége a meglepetéseknek, mert két fantasztikus vízesés mellett mentünk el.
Sőt, meg is mászattak minket.
Volt egy olyan kiírás, hogy Harangszikla, és egy kis muksó egy ábrán mutatta,
hogy másszunk be egy szűk lukon egy kb négy méter magas szikla aljában. Miután
bemásztál akkor vetted észre, a kő belülről üreges, pont mint egy harang. Nem
is igazán értettük, hogy ez hogy lett, de valószínűleg a közeli vízesésnek köze
lehetett hozzá.
Utána egy fantasztikus tó mellett
mentünk el, és lassan már ki is értünk a Milford Treck végéhez
Az út végét a tizenkilencedik század végén rabok
építették, ennek megfelelően elég széles volt, hogy egymás mellett sétálva
tegyük meg az utolsó kilcsit.
Bár a túrának vége volt, de a
látványoknak közel sem, mert innen indul a Milford fjord, ami talán mondhatni,
hogy Új-Zéland egyik logója a Mitre csúccsal együtt. Ez utóbbi egy 1600 méter
magas hegy, ami nagyon szép szimetrikus, bár Zsuzsi nem teljesen értette, hogy
miért pont az különleges... valóban a többi is eléggé adja. Szóval végül hajón
vittek ki minket az útról és közben nézelődtünk is jókat
A buszút vissza is nagyon szép
volt. A mai nap megnézegettük, hogy mik
vannak nálunk otthon a falon. Egyrészt édesanyáméknál pont a Mitre csúcs van
felfestve a konyhába, másrészt nálunk is van egy kép, amikor szó szerint a
semmi közepén stoppolok, és az is itt van, pont ezen az úton, ahol a buszúton
mentünk. Ha már itt járunk, akkor megjegyzem, hogy nagyon sok olyan utazóval
lehet találkozni, aki borzasztó vagányan adja elő, hogy mennyi helyen járt.
Igazából ez a hátizsákos turizmus már közel sem annyira alternatív, mint
mondjuk a hetvenes években volt. Szóval sok az olyan turista most, aki
borzasztó alternatívnak gondolja magát, pedig igazából nem is az. Azért mesélem
ezt most, mert anno az a csóka, aki ledobott ott, ahol az a kép készült, amiről
a nappali falunkon festmény van (követi ezt még valaki?), a 80-as években két
év alatt elstoppolt Fokvárosból Kairóba. Na, az durva...
Hogy egyik szavamat a másikba ne
öltsem miután megérkeztünk visszavittük a bérelt cuccokat, és igen, most sem
sikerült elsőre, pár dolgot a hostelben
hagytunk. Király volt a négy napos túra után még egyszer extrában kicaflatni a
falu határába... Mindegy, a lényeg hogy ma este gourmet perceket tartottunk,
mert egyrészt vettem pár kagylót, másrészt őzbélszint vettünk az ABC-ben, és
kumara (édesburgonya) pürével együtt fenségeset kajáltunk.
