Délelött olyan volt, mint SG-s
tanítás elött, jegyzeteket készítettünk, hogy mit fogunk tanítani. Több
ötletünk is volt, de végül amellett maradtunk, hogy Zsuzsi beszél 25 percet
Magyarországról, utána egy két tesztkérdés, majd én beszélek 25 percet a
középkorról, majd a végén jön egy Mindent vagy semmit. Hogy bebiztosítsuk
népszerűségünket, elmentünk cukrot venni, ami a nyerteseké lesz. Sok témán
gondolkodtunk, de úgy döntöttünk, hogy ezek lesznek a legjobbak. Magyarország
az ő szemszögükből nagyon hasonlít Európára, és így személyesebb. A középkort
meg azért találtuk jónak, mert a földhöz való viszony, az egyenes ágú öröklés
hasonló fogalmak, mint amik nekik vannak. Plusz láttam már Robin Hood DVD-t a
szigeten (a tokját, nem a filmet, mert mi a Super Love-ot nézzük látástól
Mikulásig). Kicsivel ebéd elött egyszer csak megjött Vili egy hatalmas
papagájhallal
Marius vállalta, hogy most ő
csinál kaját tahitii recept alapján. Hát ez pofon egyszerű volt, de nagyon nagyon
finom. Kifilézte a halat, majd kókusztejet csinált. Ezek után a felkockázott
halat nyersen fél órára citromlébe tette, ezzel tulajdonképpen marinálta és
befehéredett a hal. Erre rátette a kókusztejet meg egy kis újhagymát. Fenséges
volt. Azon gondolkodom, lehet-e ilyet csinálni tavi hallal is... Majd
kipróbáljuk otthon.
Egyre már mentünk is
jegyzeteinkkel meg a cukrokkal tanítani. Tegnapi igazgató bácsink már lelkesen
várt, a suli udvarán ment a játék. Közben megtudtunk egy két dolgot.
Kapaszkodjatok meg, Vanuatun ha elvégzel 13 osztályt, tehát gimi/szakközép,
akkor lehetsz tanár általánosban. A suliban 7 tanár van, de csak ötöt fizet az
állam. A maradék kettőnek a fizetését a kis közösség dobja össze, hasonló
pénzgyűjtéssel, mint amilyen a biblia fordítás miatt volt. El lehet képzelni,
hogy örültek nekünk és igazán bánkódtak azon, hogy szünet volt eddig, mialatt
itt voltunk. A gyerekek egyénként angolul tanulnak a suliban, bislamául nem is
beszélnek velük a tanárok. Ennek megfelelően viszonylagosan jól beszéltek
angolul, de azért még lehetett volna mit csiszolni.
A hatodik és hetedik osztályokat
összevonták, és nekik tartottuk az órát miután becsengettek. Itt is van ám
jelzőcsengő, meg rendes. Szóval minden szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy
az óra jól sikerült. Zsuzsinak a legnépszerűbb storyja az volt, hogy a jégen el
lehet esni. Csak hogy értsétek a színvonalat, a buszról tudják, hogy mi, de a
villamosról még nem is hallottak. A középkor is érdekes volt nekik, nyilván a
lovagok voltak a legizgalmasabbak. A kettőnk között lévő villámkérdések is
népszerűek voltak, de a Mindent vagy semmit, az nagyon bejött mindenkinek.
Érdekes volt amúgy, hogy eddig míg bármilyen csoporttal játszottam, mindig
először az százpontosokat választják. Itt teljesen egyértelmű volt, hogy a
legnehezebb kérdéseket azaz a háromszáz pontosokat választották először. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, bár
kérdéseket nem tettek fel, egyet sem, és nagyon nagyon félénkek voltak. Azért
voltak jó röhögések, érdeklődtek, izgultak, hogy ki nyer, és persze a nyertes
csoport a cukornak is örült. Volt egy két lány meg egy fiú, akik abszolút
okosnak tűntek. A végén nekünk nagyon jól esett, hogy nem is nagyon akartak
elmenni. Már az ajtóban voltunk, mikor mondtuk nekik, hogy most aztán tényleg
tűzzenek haza, mire megindultak.
Miután kimentünk egy Rachel nevű
tanítónéni jött, aki mondta, hogy nagyon nagyon köszönik a segítséget. Mi is
rettenetesen örütünk, hogy itt lehettünk. Az önkénteskedéssel az volt a célunk,
hogy kicsit sikerüljön a mindennapibb életbe is bepillantást nyernünk. Ez
egyébként a Vili Melani családnál lakásnál már teljeseült, így közel sem
bántuk, hogy nem sikerült többet tanítanunk, vagy mondjuk kicsit mélyebbet a
gimiben. Nem, közel sem gondoltuk, hogy megváltjuk a világot, és közel sem
gondoljuk, hogy egy nap, vagy akár három hét tanítással jelentős segítséget
nyujthatnánk. De nekik is jó volt és nekünk is jó volt és azt hiszem ez a
lényeg.
Ha már a mindennapi életnél
tartunk, ennyi nap után is bőven volt lepetés. Zsuzsi rákérdezett, hogy ugyan
már ki Alfred, az egyik szótlan kissrác. Kiderült, hogy ő Jocelin kisfia. És
akkor nem Joetól? Ja, nem nem, valakitől. Egyébként Jocelin és Joe nem is
tudták, hogy ők el fogják jegyezni egymást. Mialatt Joe kint volt a hajón Tasso
(a bungalows, aki melleslek gyámapja Vilinek meg Joenak) meg Jocelin egyik
rokona egy kavázás közben kitalálták, hogy milyen jó lesz ez. Mikor megjött
Joe, mondták neki, ecce Jocelin, ma van az eljegyzés. Zsuzsi kérdezte: és jól
megvannak? Válasz: jaja, abszolút. Mondjuk nekünk is úgy tűnt. A lényeg, hogy
derülnek itt ki meredek storyk folyamatosan.
Este úgy döntöttünk, hogy
elmegyünk a bungalowba egy hideg sörért, mert ilyet csak itt lehet kapni.
Elötte viszont szerettünk volna még egy kicsit úszni, mert már nem sokat
leszünk itt. Sikerült is kiúsznunk, láttam egy teknőst és korallok meg a halak
is szépek voltak. Miután lezuhanyoztunk elmentünk a bungiba, de kiderült, hogy
nincs hideg sör, mert Tasso hűtője elromlott. Ehelyett akkor maradt a kava.
Volt az egyetemen anno kocsmatúra, amikor az ember egyik kocsmáról a másikra
megy, mindenhol iszik valamennyit. Ezt valami ősi gén hajthatja, mert Vanuatun
pont ilyen van, kavával. Két kavabárt is végigjártunk. Mondjuk egy kava”bárt”
úgy kell elképzelni, hogy egy asztal és rajta egy vödör.
