Ma ismét szörfös nap van, a tegnapi
masszázs és pihenés helyretett minket. Mikor azonban kimentünk a partra 11-12
körül, kiderült, hogy Ade, az oktatónk megbetegedett. Azért odajött és
beszéltünk vele, de nagyon szarul nézett ki, így odaadta a deszkákat, és magunk
mentünk gyakorolni. 1-2 pihenővel végignyomtuk a 2 órát, és közben próbáltuk a
korábban tanultak alapján megválasztani a hullámokat. Komolyan mondom ez a
legnehezebb része, és ebben segít a legtöbbet az oktató. Nem egyszerű
eltalálni, hogy melyik hullám lesz jó. Az a legegyszerűbb fajta, ami már
becsapódott, és fehér habként ér el. Ezzel az elején elég jól elvan az ember.
De a következő szint az lenne, hogy olyan hullámmal menni, ami még nem törött
meg. No ezzel viszont az a ciki, hogy ha rosszul választod meg, és pont akkor
törik meg amikor elér téged, akkor rád csapódik, és összecsomagol, esetleg
hozzácsap a földhöz, de van amikor megforgat 3-szor. Ez semmiképp nem jó érzés,
így igyekszik elkerülni az ember.
Miután kellőképpen elfáradtunk a
szörfözésben pihiztünk egyet, foglaltunk időpontot esti masszázsra (most egy
puccos helyet fogunk kipróbálni, ide foglalni is kell), majd elmentünk egyet
motorozni. A reptér után lévő halpiacot céloztuk meg, ahol elvileg jófajta
halas kajákat lehet kapni. A forgalom ma is hatalmas volt, de Tibi már nagyon
rutinosan vette az akadályt. Én meg csak hátulról nézelődtem, meg figyeltem a
forgalmat. Igen jól ment a dolog a reptér előtti körforgalomig, ahol sajnos
viszonylag hiányosan voltunk ellátva információval, így jobb híján a reptér
irányába fordultunk, ugyanis térkép alapján arra felé kell, hogy legyen a piac.
No ez a tipp nem jött be, ugyanis erről az útról nem lehetett lekanyarodni,
egyenesen a reptér parkolójába vezetett, ahol ráadásul rendőrök ácsorogtak.
Előkapta Tibi a jogsit, meg a nemzetközi jogsit is, de persze a rendőr csóka
elkezdett kötekedni, hogy a nemzetközi jogsi nem jó itt Indonéziában, hanem
indonéz jogsit kell csináltatni a rendőrségen. Nyilvánvaló volt, hogy ez
hatalmas baromság, de ha úgy szottyanja kedve, akkor ettől még simán
megbüntethet minket. Hallottunk olyan storyt a magyar éttermes sráctól, hogy őt
egyik nap azért büntette meg a rendőr, mert túl lassan indult el motorral a
zöld lámpánál. Azt mondja, hogy kevés most a túrista, és ilyenkor megzakkannak,
és akin tudnak leakasztanak zsét. De szerencsére a mi emberünknek ennél jobb
kedve volt és továbbengedett minket. No most ez lett volna az a pont, ahol egy
elegáns hátraarccal elkerülhettük volna a reptéri parkolót, és újra
megcélozhattuk volna a piacot, de ennyi rendőr között ezt a záróvonalas
fordulatot nem láttuk túl kifizetődőnek. Ennek eredményeképp viszont nem volt
más választás, be kellett mennünk a reptéri parkolóba egy körre. Megnéztük a
repteret, hogy minden rendben van-e, aztán már hajtottunk is kifele.
Szerencsére nem volt drága ez a rövid "parkolás".
Viszont ez után már úgy gondoltuk, hogy
nem megyünk tovább keresgélni a piacot, majd esetleg holnap, ha úgy alakul ha
meg nem, akkor ez kimarad. Visszafelé egy másik úton mentünk, de persze nem
azért mert így terveztük el, hanem mert erre vittek a táblák, és csak bíztunk
benne, hogy jó helyen fogunk kilyukadni. És ezennel sikerrel is jártunk, sőt
még néhány kisebb utcát is megnéztünk, amik kimondottan tetszettek.
Útba esett így egy bevásárló utca is, ahol
a márkás boltok sorakoznak. Itt annyi Ralph Loren bolt van, hogy az csak na
(egy utcában van ilyen 2-3 bolt), gondolom van indonéz gyára.
Nem nézelődtünk sokáig, mert vissza
kellett érnünk a masszázsra.
A masszázs nagyon jó volt, itt eddig ez
volt a legjobb. Drágább is volt mint a többi (bár ez is 2500Ft/órát jelent), de
megérte, mert nagyon jól esett mindkettőnknek.
Utána a magyar étterembe mentünk vacsizni
abban a reményben, hogy egy jó kis töltött káposztát fogunk enni
pálinka kíséretében. De nagyon nem éltük bele magunkat, hiszen tegnap este
se volt nyitva a hely.
No de most az első akadályt jól vettük,
nyitva voltak, viszont Ricsi elég hamar felvilágosított minket, hogy pálinka az
bizony nincs. Viszont ha megjön apu, akkor töltött kápi valószínűleg lesz. Apu
Ricsi meg is jött, és összedobta nekünk egyetlen vendégeknek a töltött kápit,
miközben kicsi Ricsi átszaladt a boltba sörért, mert az se volt készleten. Nem
mondom, hogy életem legjobb töltött kápiját ettem, egyébként is nekem a
nagynénéim által készített kisnánai az etalon, de azért jólesett felfedezni
némi hazai ízt, mármint amit a helyi alapanyagokból össze lehetett hozni.
Közben a két Ricsi odaült hozzánk beszélgetni, azaz inkább beszélni. Jószándékú
embereknek tűntek, de ennek ellenére elég hamar kitört belőlük a többi magyar
szidása. Kígyót békát összehordtak a Balin élő magyarokról, mennyire
ellenségesek és mennyire nem segítik egymást. De a magyar turisták se maradtak
ki a listából, ők is kaptak bőven, hogy mennyire irigyek rájuk, hogy ők kint
nyitottak éttermet, stb.
Érdekes volt a szituáció, hogy bemegyünk
Balin egy magyar étterembe, ahol a magyar tulajdonosok a magyarokat szidják
nekünk 1 órán keresztül. Mindehhez hozzájött zárásként az, hogy a számlát úgy
kaptuk meg, hogy külön kiemelték, hogy mennyi belőle az adó, hogy azt nem ők
kapják meg...
