Napló, 2012. június 21.

Újra megyünk merülni, juhé! Első állomásunk a Manta Point. Nem hiába a neve, errefelé gyakran látni mantaráját, ami a legnagyobb rájafaj. Viszont ez egy drift dive, azaz áramlatban kell merülni. Tegnapelőtt már volt egy ilyenünk, de ott elég enyhe volt az áramlat. Itt viszont már igazi drift dive-ban volt részünk. 

Ez már önmagában, mindenféle látnivaló nélkül is mókás, mert olyan, mintha az ember moziban lenne, semmit nem kell csinálni csak nézelődni, az áramlat visz magától. Persze van azért néhány trükkösebb rész és nehézség, pl a lemenetelkor gyorsnak kell lenni, konkrétan fejjel lefelé kell alámerülni, mert a vízfelszínhez közel mindig nagyobb az áramlat, és a tengerfenék közelében a legkisebb. Így aki feljebb van, gyorsabban megy az áramlattal, mint aki már leért, és így könnyen elsodródhat a csapattól. Áramlattal szemben úszni pedig nem lehet, azaz felesleges erőpocsékolás, mert úgyis a víz az erősebb. Ha már leérkeztünk, ott már lehet lazítani és utazni az áramlattal, ami nagyon, de nagyon jó élmény. Újabb galiba akkor jön, amikor megpillantunk egy ráját. A ráják kicsit jobb úszók nálunk, és ők az áramlattal szemben úsznak, úgy szedik össze a planktonokat. Így ha rájariadó van gyorsan kapaszkodó után kell nézni, hogy ne vigyen el minket az áramlat. Ez viszont igencsak nehéz feladat. A tengerfenék itt köves, de ez sok kis követ lejent, amikből még a nagyobb fajták is jönnek veled tovább, ha meg akarsz benne kapaszkodni. Így megy a gyors vadászat egy szikla után, és ha megvan, akkor gyorsan kell keresni rajta egy fogódzkodó részt, ahol épp nem fedi korall. Ha ezzel is megvagyunk, lehet nézelődni, miközben lobogunk a vízben.

A mantákkal nem voltunk túl szerencsések, egyet láttunk mindössze, és azt is messzebről, nem túl jó látási viszonyok között. Viszont a merülés vége felé, ahol már nincs áramlat, a tengerfenéken cápákat vettünk észre. Ezek zátonycápák, kb 2m hosszúak, és az első felső uszonyuk teteje fehér, innen jön a nevük, hogy white tip shark. Sajnos magyarul nem tudom hogy hívják.

Annak ellenére, hogy a mantákkal nem voltunk túl sikeresek nagy élmény volt a merülés egyrészt az áramlat miatt, másrészt a cápák miatt. A hajón most is átbeszéltük az élményeket kis csapatunkkal, ami rajtunk kívül a két 40 év körüli hollandból – Sandra és Paul – valamint Marieból, a svéd tulajból és Chrisből a dive master tanoncból állt. Sandra és Paul tegnap megjárta a nehéz merülős helyeket, és annak ellenére, hogy ők már 200 merülést tudhatnak maguk mögött valóban nehéznek nevezték a tegnapi napot. Ők egyébként most 1 hónapot utaznak, de kb 5 éve 1 évet utaztak Dél-Kelet Ázsiában. Meg is érdeklődtük tőlük, hogy miket javasolnak a régióban, mert szimpatikusak voltak, és ilyen emberektől mindig jól jönnek a tippek. Pl ide a Komodói Nemzeti Parkba is azért jöttünk, mert a szimpatikus lengyel pár javasolta, ugyanazok, akiktől az Epi tippet is kaptuk. És hát egyiket se bántuk meg, sőt...

Közben átértünk második helyszínünkre, a Batu Blongra, ami lyukas sziklát jelent. Így néz ki a víz felett:

A víz alatt pedig egyszerűen fantasztikus. Olyan, mintha akváriumban úszna az ember. Ilyen érzésről már írtunk Epin is, de Batu Blong után azt kell, hogy mondjam, ott csak egy kis akvárium volt. Itt bármerre néz az ember kis és nagy halak úszkálnak tömegesen, a szikla üregeiből hatalmas murénák feje lóg ki ahogy tátognak, és itt-ott egy-egy teknős bukkan fel. 

Ezt csak fűszerezi az az élmény, amikor a szikla mentén 2 cápa úszik felfelé. A nagyobb látványosságok mellett kisebb érdekességek is vannak, mint a színes meztelencsigák, amik lila, zöld, sárga színben pompáznak.

Mi nem fényképeztünk a víz alatt, így csak a többiek fényképeiből tudunk garázdálkodni. A nagyon szép színes képekért hatalmas köszönet Paulnak és Sandrának, a holland párnak. A fakóbb képekért pedig Lisát illeti köszönet, ő egy német csajszi, majd még mesélünk róla is:

Élményekkel teli értünk vissza kis szigetünkre kora délután.

A mai nap viszont nem ért még véget merülésügyileg, ugyanis este megyünk éjszakai merülésre. Az éjszakai merülés abszolút izgatta a fantáziánkat, de én azért egy kicsit tartottam tőle, nem tudtam, milyen érzés lesz tök sötétben a vízben. 7-es indulás volt megcélozva, de Marie úgy mondta, hogy 7-fél8 körül találkozzunk a hajón.

Előtte gyorsan meg akartunk még vacsizni, az  étterem 5:30-as nyitásakor már ott voltunk a pizzánkért, de valahogy ma pont nagyon lassan ment a kiszolgálás, így épp hogy be tudtuk tolni a kaját 7-ig. Tipliztünk is a hajóra, bár úgy értelmeztük, hogy nincs nagy para ha késünk Marie délutáni fogalmazása alapján. No ebben tévedtünk, ugyanis ekkorra a hollandok már teljes menetfelszerelében voltak, Marie pedig aggódva jött elénk, hogy hol vagyunk már, mert csobbanni kéne. Ekkor vált számunkra az is világossá, hogy a hajón való találkozás nem azt jelenti, hogy hajóval megyünk, hanem hogy a hajóról csobbanunk, de a sziget mellett, az úgynevezett houseriefen fogunk merülni. (Egyébként ez is jól leírja a helyet, hogy van egy házi korallzátony)

Gyors öltözés után már vízben is voltunk. Marie nagyon vicces volt, mert a parton látszott rajta, hogy idegeskedik, hogy menni kéne már, de amint vízbe ért egy lassított felvétellé változott. A búvárkodásra egyébként nagyon jellemző ez a lassúság, hiszen kevesebb levegőt használ az ember ha nyugodtan és lassan mozog. De ettől függetlenül vicces volt látni, hogy még le se kell merülni, hanem már attól is így lenyugszik és lelassul, hogy vízbe ugrik búvárszerkóban.

A vízben megkaptuk lámpáinkat, aztán alámerültünk. Érdekesnek érdekes volt, és mindenképp örülök, hogy kipróbáltuk az éjszakai merülést, de nem volt annyira különleges élmény. Amit érdekes volt megtapasztalni, hogy mennyire megváltozik az ember mozgáskoordinációja a sötétben, sokkal nehezebb felmérni a távolságokat, nehezebb az egyensúlyt megtalálni, és ebből következőleg sokkal könnyebb nekimenni egy korallnak. A merülés egyik érdekessége volt, hogy találtunk egy polipot, a szépséghibája csak az volt, hogy döglött volt szegény.

comments