A mai nap tehát a merülés napja,
és ez nem is akármilyen merülés, hanem a világ legnagyobb roncsához/ba való
merülés. Ez pedig nem más mint a President Coolidge, amit az amcsik építettek
és a második világháborúban az amcsik el is süllyesztettek... nem tévedés :)
A
Coolidge egy óceánjáró hajó volt, abban az időben a legnagyobb, és amikor
kitört a háború (mármint az amcsiknak, nem Európában ;) akkor a Coolidget
átalakították, katonai hajóvá. Mivel a Solomon szigetek nagyon közel voltak
(nekem ez eddig nem mondott semmit, de ha azt mondom, hogy Guadalcanal, akkor
gondolom már több embernél jön az aha...), ezért az amcsik itt Santon egy
hatalmas katonai bázist hotzak létre. Na ide jött a Coolidge teljes
legénységgel és ki is akart kötni. Ugyanakkor az amcsik el is aknásították a
saját kikötőjüket a japánok ellen. Akár hiszitek, akár nem a kapitány (aki
egyébként egy civil kapitány volt) véletlenül rosszul kerülte meg egy szigetet
és rákormányozta a hajót az egyik aknára. Bumm, fel is robbant, megölve egy
matrózt, és el is kezdett süllyedni. A kapitány ezek után, hogy megmentse a
hajó rakományát rákormányozta a homokpadra a hajót, de az elsüllyedt szőrőstül
bőrőstül, hogy egy jó képzavart tegyek a mondandómba. Aki most azt gondolja,
hogy „ekkora barmot”, azoknak elárulom, hogy minden emberi számítás szerint nem
az ő hibája volt, hanem nem kapott civil kapitányként elég infot... mondjuk
arról, hogy hol van egy akna :) A matrózon kívül csak a rangidős tiszt halt még
meg, aki hősiesen kimentett egy bent rekedt csoportot. A hajó maga 200 láb
hosszú és az orra azt hiszem 26 méteren van a fara meg talán 70 körül van. Ez
azért vicces, mert mi elviekben 18 méterig merülhetünk, roncsba meg pláne nem
mehetnénk, de hogy finoman mondjam, itt ezt nem veszik túl komolyan.
Megnyugtató, hogy búvársuli főnöke Alan (nem elirás) 20 ezerszer merült már
ehhez a roncshoz 1969 óta. Szerintem ez mondjuk sok, de ő tudja :)
Én mondjuk csak két merülést
terveztem, de Zsuzsi még a másodikkal is szkeptikus volt. Elég viccces volt a
díszes társaság, mert rajtunk kívül csak angolszászok voltak: angol, ausztrál,
kanadai, kiwi, jó hogy nem volt még ír meg búr... Rex a mi kis vezetőnk kint, a
hajó térképén mutogatta, hogy hogyan fogunk merülni először a csúcshoz, aztán
az első tárolóhoz, aztán a horgonyt látjuk majd, aztán második tároló, aztán
cápaketrecek (ezt azóta sem értem), aztán meg a taton lévő promenád. Csak hogy
adjak egy kis perspektívát az második tárolóban dzsippek voltak!
A merülés számomra eddigi legjobb
merülésem volt. Nagyon durva volt, egyrészt 35 méter mélyig mentünk le,
másrészt fantasztikus dolgokat láttunk. Többek között egy hatalmas murénát, egy
akkora hajót, amitől Zsuzsi azt mondta, hogy nagyon nagyon picinek érezte
magát, gázmaszkot, korallal benőtt karomnyi töltényeket, puskát, mosdókagylót
vagy mondjuk teljesen összeomlott kocsikat egymás hegyén hátán. A merülés alatt
végig a hajó oldalánél és tatján voltunk, a hajó a bal oldalára fordult mikor
elsüllyedt.
Nem volt kérdés, megyünk délután
is. Ebédre találtunk itt egy francia pékségnek csúfolt vanuatui pékséget ahol
csak kenyér volt, de az friss még meleg. Ehhez vettünk egy egész doboz
Philadelphia sajtkrémet (ez már város ám, van itt minden!). Olvastunk
Indonéziát (most sikerül utunk során először előre olvasnunk) aztán már
indultunk is vissza. Most is 35 méterre merültünk, de hogy fokozzuk az
izgalmakat, most már zseblámpát is vittünk. Nem véletlenül, most bementünk a
hajóba! Ez most már durván izgalmas volt. Volt olyan, hogy kb méteres lyukon
kellett átúszni és teljesen a hajó gyomrában
voltunk.
Zsuzsi mindig mindenhova beveri a
fejét, a Coolidge-t sem hagyta ki :) Épp emelkedtünk mikor nekiment egy
keresztbe lévő rúdnak, de nem kell megijedni, a hajó jól van. A egészségügyi szoba
volt a célunk (nem ezért) és valóban fantasztikus volt, többek közt volt össze
nem tört üvegekben jód, meg valami fehér por, talán sebhintőpor, valamint
különböző fiolák. Ezeket mind le lehet venni a polcról és mind teljesen koszos,
kagylós, stb. A mostani merülés is hatalamas élmény volt. Most nincsenek saját
képek, hisz nem tudtam lent fényképezni, de nem gond, hisz többek között ez is
királyság a búvárkodásban, hogy nem kell a kamerával bíbelődni. Ellenben a
búvársulitól kaptunk képéeket, ezeket látjátok itt. Ja, majd el felejtettem,
láttunk egy ugyanolyan csíkos kígyót, mint Epin azzal a különbséggel, hogy ez
kb két méter volt, és vízben még nagyobbnak látszott. Kijövetel után
eldöntöttük, hogy holnap is jövünk.
A merülés után megvettük a
jegyünket vissza a fővárosba Vilába kedd reggelre. Valamint olvasgattunk meg
blogot írtunk.
