Nem fogjátok kitalálni, de ma is merülünk. A mai nap oda megyünk, ahol mi már voltunk, ez egyrészt a Batu Blong, másrészt pedig a Miniwall. No nem mintha ezzel a legkisebb bajunk is lenne, ugyanis a Batu Blong annyira durva volt multkor, hogy simán mennék oda még ötször is. Ami azt illeti most sem volt semmi probléma a merüléssel, sőt. Jobban mondva a látványvilággal, mert most kicsit kalandosra sikerült a merülés olyan szempontól, hogy volt egy nagyobb áramlat a felszínen és azzal szemben kellett úszni. Édesanyám kicsit lemaradt, és amikor visszaúsztam hozzá, akkor azt mondta, hogy jaj. Késöbb kiderült, hogy mivel egy csómó súllyal merült a súly húzta a hasát és alig kapott levegőt. Mivel ezt nem mondta én egy kicsit izgultam, hogy mizu. Ok, hogy néma hős, és nem mondja ha valami baja van, de néma anyának gyereke sem érti a szavát. Szerencsésen lejutottunk viszont és a látnivaló gyönyörű volt. Mivel nem fényképezkedünk lent, ezért csak a zinternetről letöltött képpel tudom megmutatni mit láttunk, nekem a kedvencem lett, ő pedig nem más, mint a napóleon hal.
Ez egy hatalams bamba hal, és mivel most nagyobb volt az áramlat szépen elcsövezett ott az egyik sziklán. Meg sem mozdult, csak nézelődött a külön mozgatható szemével. Egy az egyben olyan volt, mintha valaki csak madzagon befüggesztette volna oda. Nem véletlenül Zitának is ugyanaz volt a véleménye. No de ezzel nem volt vége a látnivalóknak, volt tengeri kígyó is, ami azért volt vicces, mert édesanyám undorodik a kígyóktól, így nagyon néztem, hogy most mi lesz, de kíváncsian nézte ő is, ahogy tekergett el a fekete fehér csíkos kígyó.
Ez már mind nagyon vicces lett volna, de persze láttunk még tekibákat is, plusz az úgynevezett skorpióhalat, amit úgy kell elképzelni, mintha egy kő alakú hal lenne, nagyon nehéz kiszúrni, de persze Marienak sikerült. A hajóra való visszamászás sem volt kalandok nélküli. Most nem minket vitt az áramlat, legalábbis nem nagyon, hanem a hajót ráadásul a szikla felé. Mivel egyikőnk sem tervezte, hogy a Batu Blongból egy roncsmerülő helyet csinálunk, még egyikőnk sem volt fent, mikor bedobtak egy kötelet, hogy akkor most mindenki ebbe kapaszkodjon, és a hajó megindult. Én gyakorlatilag akciófilmeket megszégyenítő jelenetként kaptam el Zita kezét és egyik kezemben a kötéllel, másik kezemben Zitával robogtunk odébb, ahol meg nagyobb hullámok között kellett kiszállni. Addig ment a tökölés, amíg én még mindig bent voltam a vízben, amikor is a lábam a hajó alá keveredett, ahol a propeller volt. Marie szólt, de fölöslegesen, mert én is éreztem, hogy ez nagyon nem lesz így vicces, ha újra megindulunk. Marie ordított, hogy Tibor, Tibor get on the boat, erre elindultam, mire ordított tovább, hogy Tibor Tibor take off your west, mert a nagy kavarcban a palackkal akartam kiszállni, ami gyakorlatilag lehetetlen. Aztán megnyugodtak a kedélyek, és mindenki a parton volt. És jött az úúúúhhhh de jó volt! Kétségtelen, ez a merülés nagyon durván jó volt. Ezek után el akartunk menni egy másik merülőhelyre, de mivel túl nagyok voltak az áramlatok, ezért inkább elmentünk újra Rincára, ahol Zita elment kirándulni, hogy ő is megnézze a sárkányt. Addig mi a hajón maradtunk és egy nagy beszélgetésbe bonyolódtunk édesanyám jövőbeni terveiről. Azt hiszem, túl nyersen mondtam meg, hogy nem kéne tovább gyűjteni és hogy költsön magára.
A lényeg, hogy Zita visszajött, és bár sajnos nem látott ő sem vad sárkányt, de legalább megnézhette az állatokat. Ezek után elmentünk a miniwallhoz. Nagyon mókás volt, hogy most olyan merülésen voltunk, ahol nem volt áramlat, így szinte profiként merültünk. Az eligazítást is nagyon élveztük, mert már ismertünk mindent.
Kicsit olyan ez, minr mikor jeges pálya után átmegy az ember egy szépen raktrakozott sípályára. Az itteni látnivalók közt nem tudunk nagyon sok mindent megjegyezni, talán egy szép kék tengeri rózsát, amilyet még egyikőnk sem látott.
A mai nap vicces eseménye volt még, amikor Marie megtudta, hogy édesanyám orvos. Látszott rajta a ledöbbenés, kiderült, hogy orvos szeretett volna lenni, de nem jött össze a felvételi. Vices ugye, hogy ki milyen helyzetben van, aszerint viselkedik. Ideáig Marie volt a főnök, és ő volt, aki tökre segített édesanyámnak merülni, már vagy x napja. Amikor kiderült, hogy orvos, látszott, hogy teljesen elismerően néz rá, ami ideáig meg ugye nem volt jellemző.
Este búcsúnaplementénk volt, azaz Zsuzsival ketten kisétátltunk megnézni a naplementét a mangrove erdő között. Nagyon jót beszélgettünk, és hát ezt ugye nehéz megunni:
