TIBI!!!, TIBI!!! Itt van valami állat!
Ezzel a felkiáltással plussz a karomba csimpaszkodással ébresztett Zsuzsi vagy
7 éve Jordánaiában a sivatagban, amikor egy sivatagi róka megközelítette a táborunkat,
ahol Eszterrel, Zitával és feltételezem egy Ali nevű beduinnal aludtunk a csillagok alatt.
Nem volt valami nyugodt éjszaka, a mostanit ehhez tudnám hasonlítani, de most
én voltam terror alatt. Nekem egy mentőkörülményem volt, ahhoz hogy aludni
tudjak a vérszomjas fenevadak ellenére, hogy iszonyat fáradt voltam, így a történet hajnali
részében csak Zsuzsi mesélésére támaszkodhatok.
A tetthely:
A tettesek: macskák és a szállásadó!
Kezdjük azzal, hogy a „szállás” azt
jelentette, hogy a második emeleten egy szobában volt leterítve négy matrac és
ezen a négy matracon voltunk egymás mellett a svájciakkal, ami eleve fura, mert
ezért fejenként 1500Ft-t fizetünk, ami nem egy magas összeg, pláne, hogy
kajával, no de mégis, ez Burma. Mind a négyen eléggé furcsáltuk azt is, hogy
ebben a hodályban a szállásadó bácsikánk időnként megjelent tenni venni ezt
azt. Ez még mind okaj lett volna. Az
viszont nem kicsit vont le a hely varázsából, hogy egy rakás bestia, azaz egy alom macska járkált
körülöttünk éjszaka. Tudom, hogy egy macskát közel engedtem magamhoz Urugayban,
de nem gondoltam volna, hogy ezek ilyen gyorsan terjesztik a hírt, és már itt
sem félnek tőlem. A sivatagi róka legalább nem ér az emberhez, de ezek a cukorfalatok
időnként hozzá dörgölőznek álmában az emberhez. Ennek a terrornak majdnem
Zsuzsi is áldozata lett, aki nem elítélhető módon át akart karolni éjjel, én
meg ezt majdnem hogy egy könyökössel honoráltam, szerencsére csak majdnem.
Azt hálisten láttuk éjszaka is, hogy a
svájciakra jobban mennek, de az csak reggel derült ki, hogy miért: a csekély
képességű szállásadóink a macsakaalom dobozt pont Mark fejéhez tették, vagy
Mark fejét a macskaalomhoz, ha így jobban tetszik. Pokoli éjszaka volt, már így
magában is, de még nem volt vége.
Nem csak a dögök kuckója volt a fejünknél, hanem egy oltár is, amit meg reggel
hatkor nyilván használni kell. Én az egészet átaludtam mind a bunda (thanks a
macskáknak és túrának), de Zsuzsi úgy meséli hogy a szállásadó csóka, meggyújtott
a fejünknél egy gyertyát és utána 10 percen keresztül hangosan imádkozott, ami gyakorlatilag
térden hajlongást és kántálást jelentett, tőlünk kb 10 centire. Nagyon nagyon nagyon
nagyon remélem, hogy nem engem ajánlott fel a kis arany Buddhának! Inkább a macskákat
kellett volna (jó, elismerem, nem a macska tehet róla, hogy az almát négy fehér
mellé teszik). Én már csak arra ébredtem
fel, hogy a gyertyák csonkig égtek, a svájciak már elmentek, Zsuzsi meg az
erkélyen.
Zsuzsi ott figyelte, hogy az emberek
valami falugyűlésre mehettek, én már csak arra kászálódtam ki, amikor jöttek
vissza.
Legalább pár hagyományos ruhás embert
sikerült megfigyelnünk. Mi azt hittük, hogy már nem sok látnivaló van a
faluban, de azért egy kört még mentünk, hátha. Nagyon szerencse, mert
összetalálkoztunk, egy nagyon kedves helyi nőcivel, aki tanár a kis faluban. A
férjét a Lonely megénekelte már, hogy ő O Maung egy nagyon kedves helyi ember,
aki jól beszél angolul, és bárkit körbe visz a falun. Legalább is Lonely
szerint, Mr Kid szerint, vele nem szabadott volna érintkeznünk, mert ő már Mr
Charles embere. Mi erre persze fütyültünk, elvégre ne tegyenek már rám
billogot, hogy kinek a szállásán vagyunk. O Maungné nagyon aranyosan elmesélte,
hogy ők most is szívesen adnak szállást bárkinek, de Mr Charles már kitett a
nappalijukba egy papírt, amin angolul az áll, hogy egyedüli turisták ne
szálljanak ott meg, így döntött a „Hsipaw tourist committee”. Mindig is imádtam,
amikor a hülyeség egyletbe tömörül. Nem tudhatjuk persze mi a pontos igazság,
de az biztos, hogy a pénz, amit a turisták idehoznak szépen mohóvá teszi az
embereket és a legaljasabb trükköktől sem riadnak vissza, rendes helyi emberek, meg csak pislognak, hogy mi van. Mi adtunk két kis
szuvenírt O Maungné gyerekeinek, akik nagyon örültek neki.
Mielött elindultunk volna vissza Tiboba
összetalálkoztunk Pankam (ez a falu neve) három gráciájával, még pózoltak is nekünk.
Úgy tűnik, mintha nagyon cserfesek
lennének, de amikor kaptak egy füzetet, meg pár színes filcet annyira
megrettentek. Az egyik kislány nagypapájának kellett közbe avatkozni, hogy el
merjék venni az ajándékokat. A nagypapa meg büszkén mutatta, hogy melyik az ő
porontya. Nagyon édesek voltak (nem úgy, mint az éjszakai macska!)
Visszafele nagyon figyeltünk, hátha látunk
teaültetvényt, mondjuk azt, hogy egy cserjésre ráfogtuk, hogy az az, ezzel
mindenki boldog. Amire viszont több energiát szántunk az egy thermálfürdő
megkeresése volt. Ez kicsit sem volt egyszerű, még egy gáton is át kellett
kelni, meg folyón átgázolni.
Ezt sem sikerült megtalálni, nem a mi
napunk, de szerencsére nem mi voltunk ezzel egyedül. Megjelent egy francia
turista srác, aki tök szimpinek tűnt. Vagy az összes jó fej francia Myanmarba
jött, vagy eddig csak rossz fejjel találkoztam, de revidiálni kell a francia
turistákról való előítéleteimet. A lényeg, hogy hárman sem találtuk, ellenben
Zsuzsival nagyon jót hűsöltünk a hideg patakban, lehet hogy jobb is volt így,
mint ha egy meleg termálforrást találtunk volna. A végén a francia srác talált
egy igen csak meleg patakot, arra ráfogtuk, hogy biztos az az, így ezzel is
megvoltunk :)
Az út maradék része esemény nélkül telt, de a táj azért szép volt.
Innen már csak a Tiboba való megérkezésünk érdemleges, amikor is pár árpalét legurítottunk, vagy legalábbis sörnek gondoltuk. Nem lehetünk benne biztosak, mert bár Dali sörnek hívták, de valami kínai import lehetett, és az íze a 1,62%-os alkoholtartalmú Lidl Lagerbrau Extra aromájára hajazott. Az, hogy az ára kevesebb, mint fele volt, a Myanmar sörnek, az sem adott okott a reménykedésre.
Az korcsmából ellenben nagyon sok érdekességet láttunk, nem lehet Myanmarban öt percet sem inger nélkül az utcán ülni.
Innen már csak a Tiboba való megérkezésünk érdemleges, amikor is pár árpalét legurítottunk, vagy legalábbis sörnek gondoltuk. Nem lehetünk benne biztosak, mert bár Dali sörnek hívták, de valami kínai import lehetett, és az íze a 1,62%-os alkoholtartalmú Lidl Lagerbrau Extra aromájára hajazott. Az, hogy az ára kevesebb, mint fele volt, a Myanmar sörnek, az sem adott okott a reménykedésre.
Az korcsmából ellenben nagyon sok érdekességet láttunk, nem lehet Myanmarban öt percet sem inger nélkül az utcán ülni.
Visszatérve a szállásunkra vettünk egy
fürdőt és nem is volt más dolgunk, mint
hogy elmenjünk enni egy shan tésztát, ha már shan földön vagyunk, sőt még a
helyi internet kávézóba is elmentünk. Nem gondoltuk volna, de hogy itt van net,
de végül egy kb 10 gépes netkávézóban, ha csigalassúsággal is, de szörföztünk.
