Azt hiszem kicsit elmaradtam ezzel az összefoglalóval, de volt mit bepótolni, amikor elhagytuk Délkelet-Ázsiát. Mianmarban már eleve elmaradtunk, mert hogy nem volt net, utána meg jött az Everest túra. Sajnálom is rendesen, hogy nem friss fejjel írom ezt, hanem már Londonban, de mikor már többedszerre jutott eszembe Kambodzsa Goán, tudtam, hogy meg kell ezt írni.
Hogy milyen is volt Délkelet-Ázsia? Sokkal sokkal jobb, mint amire számítottunk. A Thaiföld-Vietnám-Kambodzsa-Laosz részt mind a ketten azért véstük fel az útvonalunkra, mert tudtuk, hogy olcsó. Egyikünk sem akart igazából odamenni. Persze, tudtuk, hogy jó a thai kaja, és azt is, hogy Angkort látni akarjuk, de valahogy nekem az egész régióval kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a "kínai" piacot is utálom már a Józsefvárosban a vigyázz kocsival, a sok csing-csung pedig iszonyat bunkó és erőszakos. Ehhez jött hozzá, hogy tudtuk, hogy tele van tursitával, többek között britt fiatalokkal és mindeféle öreg, kiélt csókával, aki kurvázni mennek Thaiföldre. Nem túl fényes képünk volt a régióról előre, mi?
Ehhez képest nagyon durván pozitívan csalódtunk.... teljesen a szívembe zártam a hajnal kettőkor nagyon illedelmes maláj határőrt, a thai szakácstanárunk (Angsana) édesanyját, Ketet, a kambodzsai riksásunkat... és ők egy kicsit sem a kilogó példák voltak. A kambodzsai emberek kedvességére szavak sincsenek, nem tudom elég erősen aláhúzni, hogy a fejemben elképzelt idegesítő kis ázsiaiaktól mennyire messze állt a valóság.
Sajnálatos módon az Acer és a kukacom a lábamban majdnem két hetet elvett a thai-kambodzsai-vietnámi részből, így kevesebb időt töltöttünk ott, mint szerettünk, volna, de nem csak ez az oka annak, hogy úgy éreztük, mindenképp vissza kell még menni ide. Se gyönyörű szép thai tengerpartot, se vietnámi kiteszörfözést, se magát Laoszt, se egy szép nemzeti parkot nem sikerült abszolválni. Hát ez van, majd valamikor. Ha már sikongattam a kambodzsai emberek kedvességén, nem tudok elmenni Vietnam gyönyörűségén. A barlangok, az épületek, a hegyek, persze Halong-öböl és a KAJA... hát valami fantasztikus.
És ha már azt mondom, hogy vissza, akkor azt is el tudom mondani, hogy: motorral! Ezek az országok nagyon jól bejárhatók kis nagy közepes motorral, és valami olyan fantasztikus érzés volt már a játékmotor robogóval is suhanni a rízsföldek között a strand felé, ami mindkettőnknek örök élmény marad. Túllátogatott, túllátogatott a terület, de egy kis robogóval már simán kikerül az ember a turistadzsumbujból.
Nem is tudom ide kéne-e írnom Mianmart, vagy nem, mert elég különböző. Nem is mertem volna Mianmarba menni, mert szégyen és gyalázat de a Rambóból merítettem az általános műveltségemet az országról, de szerencsére több emberrel találkoztunk (ebbe vállalati karácsonyi bulin lévő kismama, és argetnínában összeszedett amerikai utazók is voltak), akik mondták, hogy menjünk nyugodtan. Én is ezt tudom nektek mondani: menjtek! Bagannak két versenytársa van számomra a világon, Angkor és a gízai piramisok. Mesés, szavakon felüli. A mianmari emberek sorsa pedig annnyira szívbemarkoló, hogy máig elkámpicsorodok, ha a rangoni könyvesboltokra gondolok, ahonnan az információt próbálják szegények beszerezni. Az angolul kiválóan beszélő öregurakkal való beszélgetések szívbemarkolóak és örök emlékek, míg a mélyen vallásos budhizmusuk, simán versenyre kel a sokkal népszerűbb tibetivel. Mianmar azt az autentikusságot hozza könnyedén, amit az ember egy egzotikus utazásban keres.
Egy szó, mint száz, menjetek Délkelet-Ázsiába. sokkal sokkal jobb, mint a kanapéból gondolnátok. Mi nagyon pozitívan csalódtunk!
