Éjjel valamiért nem aludtunk jól, ráadásul hajnal 5:30-ra kértük az indulást a tóra, mert mára befizettünk egy csónakos körútra az Inle-tóra. Jött is értünk Shitri a csónakos, és a napfelkeltét már a vízről néztük... volna, ha nem lett volna előtte egy adag felhő. Sebaj, azért így se bántuk, hogy korán indultunk, mert jó hangulata van reggel a tónak: a tavon lakó emberek sorra viszik csónakon a portékájukat a piacra, vagy épp horgásznak. Ez a horgászás egyébként a legnagyobb attrakció itt, mert nem úgy eveznek, ahogy úgy általában szokás: ülve kézzel, hanem állva lábbal. De olyat is tudnak, hogy miközben a lábukkal eveznek, a kezükkel szedik össze a hálót. Elég jól tolják. Kérdeztük is csónakosunkat, hogy hány évesen tanult ő meg evezni lábbal - ő is az egyik tavon lévő faluból származik - és azt válaszolta, hogy kicsi volt, talán 5 éves lehetett amikor az apja kivitte okítani.
Ez az Inle-tó tour elég kötött, van egy jól bevált program, és mindenki nagyjából ugyanarra visszi a kuncsaftjait. Nem is nagyon hadakoztunk ez ellen, megmondtuk az elején azt a pár helyet amit szeretnénk érinteni, de a többit Shitrire bíztuk. Első állomásunk ennek megfelelően egy ezüstműves műhely volt, ahol azzal a címszóval, hogy megmutatják hogy készülnek az ezüst ékszerek nyilván az elsődleges cél, hogy minél többet eladjanak. Egyébként nem is voltak rossz cuccok. Az ezüstműves egy a tavon lévő faluban volt. A házak cölöpökre épültek, és köztük töltéseket csináltak, amik utcaként funkcionálnak. A házak kis kertjei vagy kis tavak, vagy feltöltött kis területek. Meglepő módon nem találtuk egyátalán szemetesnek. Hogy mit csinálnak vele, az nem derült ki, de mindenesetre ügyesen menedzselik a problémát. Elgondolkodtunk még a wc kérdésén is, ugyanis egy folyóban - mint ahogy Kalimantanban a Mahakamon - elviszi az ügyes-bajos dolgokat a víz, de egy tóban? De sajnos nem tudjuk a választ erre se.
A faluban tett séta után a piacot vettük célba. A tavon 5 napos forgóban megy a piac, minden nap más helyszínen van, és ma ippen itt lesz. Azt mondták, hogy ez úszó piac lesz, amire rá is voltunk pörögve, mert a Mekongon sajnos kimaradt. Viszont Shitri valami olyasmit mondott, hogy eleinte sima piac van, és 9-10 között van úszó piac. Elég érdekes koncepciónak hangzott, de hát gondoltuk úgyis el tudjuk ütni addig az időt, meglátjuk mi sül ki ebből. A piac maga nem volt nagy szám, főleg turistákra gyúró szuvenírárusok domináltak, de azért volt egy-két érdekesség is. Mint például a gyógyszerárus a kitelepült patikájával, vagy a mindenes, akinek árukészletében büszkén fedeztük fel a rubik kockát.
Egyre több turista gyűlt ide, és idővel rá is jöttünk, hogy itt mit értenek úszó piacon, az újonnan befutó turista csónakokat csónakkal rohamozták meg a szuvenírárusok, és még kikötés előtt próbálták meggyőzni őket, hogy náluk vegyenek ezt meg azt. Elég kiábrándító volt, nem erre számítottunk.
A turisták között mindig találni vicces arcokat, ez most sem volt másképp, ezennel Jack Sparow tette tiszteletét a faluban.
A piaci teázóban megittunk egy teát, aztán reggelire ettünk valami olyat amit a helyiek is. Hogy mi volt az, azt nem tudjuk, de egész jó volt. A szakács néni meg az ott reggeliző csajok nagyon aranyosak voltak, jól elröhögcséltek velünk/rajtunk. Főleg, hogy próbáltuk megtudni, hogy hogy mondják azt, hogy finom. Azt mondták "monti", de végül nem derült ki, hogy ez a kaja neve volt-e, vagy az hogy finom, vagy valami teljesen más...
A túra következő megállója a longyigyáros volt - longyi az a szoknya, amit a férfiak és nők is hordanak -, ahol a szövőszékek között vezettek körbe, hogy hogy is szövik kézzel selyemből, pamutból és lótuszból a longyiknak valót. Az egyik legérdekesebb számomra az volt, ahogy a néni a lótusz szárát eltörve, és abból a belsejét kihúzva, majd összesodorva fonalat készített.
Nekem tetszenek ezek a longyik, azaz vannak akik nagyon jól tudják viselni, úgyhogy Tibinek is elültettem a fülébe, hogy jól állna neki egy ilyen darab. Fel is próbált néhányat, de annyira nem nyerték el tetszésünket, úgyhogy vásárlás nélkül távoztunk.
A lábbal evezős mókáról már meséltem, amit a turisták nagy ámulattal fényképeznek. No most Tibinek ez olyannyira megtetszett, hogy ki is akarta próbálni. Shitri először nagyon nem akart ráállni, de aztán Tibi addig rágta a fülét, hogy végül elvitt az egyik faluban egy haverjához, aki odaadta a kiscsónakját bérbe nekünk. Ez ugyanolyan volt, mint amivel horgászni járnak, kis kenu, ami nagyon fordulékony és billenékeny, nem olyan nagy hodály, mint amilyen a motoros csónakunk. Első körben elmentünk kettesben evezni a falu utcáin. Nem volt egyszerű feladat, mert folyton jöttek motorcsónakok, amik elég nagy hullámot csaptak, másrészt meg kicsit máshogy fordult ez a jószág mint általában a kenuk, kajakok. Lett is kis feszültség pár perc alatt, amikor nem teljesen ugyanúgy láttuk a becsapódási szöget a csónak orrából és a végéből, de végül borulás és nagyobb tarolás nélkül, néhány plussz fordulattal visszacsalinkáztunk a kiindulási ponthoz.
Aztán mielőtt visszaadtuk volna a csónakot Tibi újra felhozta a témát, hogy akkor ő most kipróbálná ezt a lábbal evezős témát. Volt megint csodálkozás, de aztán Tibi a tettek mezejére lépett. Ekkor már a bérbeadó haver srác is partner lett, és elkezdte mutogatni Tibinek, hogy hogy is kéne beakasztania a lábát, hogy jó legyen. No hát ez nagyon jól hangzott, de annyira billenékeny volt a csónak, hogy már az egy lábon való megállás is kihívás volt. De azt kell mondjam Tibi nagyon jól állta a sarat, és hamarosan meg is tett néhány evezőcsapást, ráadásul egyszer sem borult be. Nagyon büszke voltam rá. Hamarosan nézőközönsége is támadt, mert a házból odasereglett az összes helyi némi mulatság reményében.
LESZ VIDEO IS AMINT FELTÖLTŐDIK
A nagy móka után betessékeltek minket a házba, mert hát nem ezért hoztak minket ide, hogy csak úgy magunk szórakozzunk, hanem hogy megmutassák hogy is készítik a szivart, és vásároljunk. Volt édes, meg hagyományos is. Ezek nem olyanok mint a kubai szivarok, sokkal enyhébbek és zöldek, mert nem dohánylevélbe, hanem banánlevélbe tekerik és a dohányt mindenféle fűszernövénnyel összekeverik. A néni egyből meg is gyújtott nekünk egyet, hogy tessék kipróbálni. Az édes nagyon nem jött be, de a másik egész jó volt. Mondta, hogy 3000 kyatért kapunk 20-at, bomba üzlet. Mi meg mondtuk neki, hogy valóban bombaüzlet neki, mert tudjuk, hogy a boltban 500 kyatért lehet ugyanezt kapni. Erre csak bólintott, majd 5 perc múlva megjelent egy csomaggal, és odasúgta, hogy akkor 500 kyat lesz...
A remek üzlet után ebédszünet következett egy másik faluban, ahol ismét összefutottunk Jack Speraw-val. Itt nem akartunk nagyon időzni, de nagyon erősködtek, hogy a túloldalon van egy paya, amit biztosan látni szeretnénk, mi meg mivel látszólag a sofőrünk deles álmát aludta, megnéztük a templomot. Nem volt nagy szám.
Visszatérve Shitrit felvertük, hogy ennyi volt, irány tovább. Következő állomásunk: kolostor a repülő macskákhoz. Ez egy buddhista - mi más - kolostor, aminek az a spécije, hogy a szerzetesek kitalálták, hogy néhány macskát betanítanak arra, hogy vezényszóra ugorjanak, és ettől dőlni fog a pénz a turistáktól. A produkciót nem láttuk, ellenben egy adag macska lebzselt a kolostorban az árnyékban, a turisták meg úgy fényképezték mintha sose láttak volna még macskát.
A kolostor maga jól nézett ki, legalábbis volt több érdekesebb buddha szobor, amik tetszettek nekünk. A thai stílus köszönt vissza, ami nem véletlen annyira, elég sok közös vonás van a shan és a thai kultúra között, mivel közösek a gyökerek.
Volt még egy érdekes felfedezésünk, a kolostor néhány oszlopán Louis Vuitton reklámok virítottak. A kedvencünk ez volt:
A csónakhoz visszatérve kiderült, hogy valami nem stimmel a motorral, Shitri nagy szerelésben volt egyik másik csónakossal egyetemben, de szerencsére hamarosan sikerült elhárítani az üzemzavart. A visszaúton úszó kertek mellett mentünk el. Nagyon jól néztek ki, ahogy a tó közepén sorokban nőttek a paradicsom bokrok, és itt-ott a barázdákban csónakból dolgoztak.
Innen már egyenesen mentünk haza, amit nem is bántunk, mert nagyon meleg lett eddigre. A kikötőből hazasétáltunk, de én még beugrottam a piacra hátha találok valami jó kis fülbevalót (én ezt gyűjtöm az országokból), Tibi meg ment vissza a szállásra.
Tudom, közhelyesen hangzik, de tényleg kicsi a világ. Mostanában írtátok, hogy van egy magyar pár, akik azt tűzték ki célnak, hogy körbebringázzák a Földet fekvőbiciklivel, és a 360 fok bringa című blogot vezetik útjukról. No hát innen nem lesz nehéz kitalálnotok kivel is találkoztam össze a piacon, hát velük. Ők kb másfél éve vannak úton, és kb 18e km-nél tartanak a kitűzött 40e-ből. Nem is igazán értették, hogy mi hogy tudunk hazamenni egy év után, pedig nekünk tényleg nincs semmi rossz érzésünk ezzel kapcsolatban.
Este elmentünk egy jó kis étterembe vacsizni, de se nem volt varázslatos a kaja, se nem volt elégséges, így még Tibi tegnap jól bevált shan tésztás helyén pótoltuk a vacsiadagot.
Az utóbbi hetekben nagyon belejöttünk a filmnézésbe, lefekvés előtt ma is megnéztünk egyet.
