Ma nagy nap van, megyünk az
alaptáborba. Illetve, ha az olyan egyszerű lenne. Most 4900-on vagyunk, és
innen megyünk az 5100-on lévő Gorak Shipbe, ott lepakoljuk a csomagokat (nem
mintha sokat cipelnénk a hordárok miatt, kívéve talán Andrist, aki hol egy
3100-on vásárolt mangólét, hol egy újabb obiektívet talált a táskájában a
kaptatók után) és megyünk tovább az alaptáborba, majd Gorak Shipre vissza
csicsizni. A reggel elég hideg volt, még a síkesztyűn át is fázott a kezünk.
Egy kis nepali egyenes után jött egy emelkedő, mutatom:
Nem mondom, itt már
kapkodtuk a levegőt. Egyébként az egésznek egy trükkje van, hogy nagyon lassan
menjen az ember, mert minden erőlködéstől egyre nehezebb lesz lélegezni. Az
erőlködést mondjuk relatíve nehéz elkerülni egy emelkedőn. Viszonylagosan
gyorsan értünk oda Gorak Shipre és be is huppantunk a menedékházba kicsit
pihegni.
Mellettünk ült egy kanadai
nő, és mint ahogy egy idő után kiderült, a vízpart mellett van egy kecójuk,
ahonnan lehet orkákat nézni. Meg is hívott minket, és szerencsétlen nagyon meg
fog lepődni, amikor elmegyünk, de most már bánhajta.
Emil eddig jött, és azt
mondta, hogy ő inkább itt marad, Andris viszont a sírból jött vissza (nemsokára
Halloween ugye), és ő meg ha nem is majd kicsattant az egészségtől, de azt
mondta, hogy ő jön tovább az alaptáborba. El is indultunk. Már egy ideje a
Kumbu gleccser mellett mentünk, ami nem egy varázslatosan szép gleccser, mert
törmelék borítja a tetejét, ennek viszont azért örülünk, mert így sokkal
nehezebben olvad meg. Azért így is volt benne nem egy kisebb tó, ami már az olvadás
nyoma.
Nézzétek egy darabig, mert
Zsuzsinak is kellett egy kis idő, amig kinyögte, hogy jaaaa, hogy az az. Ja
kérem szépen, aki Patagónia mélykékgleccsereihez szokott, annak ez már smafu :)
A következő képet is sasoljátok, mert ott meg egy lavinát lehet kivenni, de
erről van video is. A lavina egyébként gyönyörű volt.
Azt hiszem kb két órát
caflattunk, és a végén rámentünk a gleccserre, amin magán van az alaptábor.
Most egy hosszabb fikázásba
fogok kezdeni, szóval aki nem akarja végigolvasni, hogy miért rossz az
alaptábor, az görgessen pont egy bekezdést. Szóval azt már tudtuk előre, hogy az alaptáborból nem lehet látni
magát az Everestet, szóval ez még rendben is lett volna. De a legdurvább, hogy
még csak nem is az alaptáborban voltunk, hanem attól kb 20 percnyire. Jó, én
megértem, hogyha épp a világ legmagasabb csúcsát akarod megmászni, te sem
örülnél, hogy japán, kazah és magyar turisták fényképezik, hogy hova pisilsz,
ez okaj, én sem engedném oda a sok turistát. De, azt már nagyon nem tudom
megérteni, hogy miért nem lehetett egy nyomoronc táblát kitenni, hogy ez itt az
alaptábor, oda ahova a turistákat parkoltatod. Nincs ott semmi, nem lehet ott
látni semmit és még hideg is van :)
Na jó, ez a vége vicc volt,
és a nem lehet látni semmit sem igaz, mert innen lehet látni a Kumbu Icefallt, ami a Kumbu
gleccsernek egy meredek folyása, ami az Everest mászás legveszélyesebb része.
Ja, egyébként, még 3 alaptábor van innen, ez csak az első- És azt hiszem azt
sem mondtam még, hogy 5300-on van.
 |
| A háttérben az igazi alaptábor |
Zsuzsi lepisilte az
alaptábort is, mint a Mt Blanc tetejét, borzasztó büszke vagyok a feleségemre
:) Más tevékenységünk is volt még fent, amellett, hogy megpróbáltunk nem
elcsúszni a jégen: Zsuzsi egy Boldog Szülinapot akart kirakni Petinek, a bátyjának, amit 3.26 másodperc alatt változtattunk BSZ-re.
Mivel már kezdtünk fázni
elindultunk visszafele. Andrist is meg kellett volna pisiltetni, mert szerintem
teledoppingolta magát, olyan energiával ment vissza. Zsuzsi jól bírta, én viszont
megtapasztaltam a magashegyi részegséget, és most a costa ricai szendvics, a
vanuati kava és a myanmari bétel után erről is beszámolok. Erre viszont senkit
nem buzdítanék, hogy egyszer ki kell próbálni. Az érzés olyan, mint amikor az
ember fél fokkal túl van a becsípett, de egy fokkal beljebb a részeg
kategórián. Az a szédülés, amikor ha akarsz, tudsz egyenesen menni, csak ha nem
figyelsz oda, akkor meg nem. Szóval tudok én egyenesen menni, csak lesz*rom.
Mindehhez a legérdekebb az eufória volt, ami abszolút elfogott, hogy hát milyen
szép is a világ. Ezt nehéz volt felismerni, mert valóban szép a világ, szóval
ez az utóbbi hatás nem biztos. Özzsességében egy az egyben olyan, mint amikor 16 évesen a
LeBarom nevű mérsékelten elegáns mulatóból (az úri közönség táncolt) ballagtam
hazafelé a Zichy ligetben. Leszámítva, hogy itt nem bokrok voltak, hanem
szakadékok. Ott sem, itt sem történt semmi, mert összeszorítottam a
neuronjaimat.
Ki nem fogjátok találni
mit csináltunk este: aludtunk, mert hogy
igazán korán ágyba bújtunk, mert holnap hajnal négykor indulunk. Dinesh még el
akarta magyarázni, hogy itt máshogy kel fel a nap, mint Tengbochén de röviden
meggyőztem, hogy nem 5100-on kéne ütköztetni két héliocentrikus világképet, így
négykor kelünk.
