A mai napi program, hogy eljutunk Hsipawba, ami azért fog beégni a RAMunkba, mert a burmai neve az hogy Tibo. Ez egy adag poénra ad okot és igenis vicces volt, amikor hajnal kettőkor úgy ébresztett fel a buszos, hogy a nevemet mondja, pedig csak a falu nevét mondta. A falu vagy város, ahogy tetszik, azért érdekes, mert innen lehet kirándulni shan és palaung falukba, de erről majd késöbb. Most elég annyi, hogy a szállásos mammerünk tök aranyos volt, mert bár délután kettőkor indul a buszunk bent maradhattunk a szobában. Ezt csak mérsékelten sikerült teljesítenünk, én kétszer is bemásztam a városba. Az első alkalommal a gyengém után mentem. Nem, ez nem a bétel, hanem itt sikerült a világon először sikeresen kombinálni a chipset a chilivel, aminek egy elég erős chips a következménye. Ha már bent voltam a faluban megnéztem a patikát is, hogy vegyek egy kis vitamint. Igazán jó kedvvel hagytam el, mert a patikussal közösen beintettünk a gyógyszergyárak igazán szánalmas kisded játékának, azaz az árukapcsolásának. Ugye ti is vettetek már két levél lázcsillapítót, amikor egy darab pont elég lett volna. Hát itt gyerekek a patikus nőci azt kérdezi, hogy hány darabot szeretnél a Centrum tabiból, aztán szépen kiborigál annyit, amennyi kell, és a végén egy kiszacsiba átadja.
Ha már a patikáig elmentem, akkor benéztem a piacra is, és megláttam azt, ami mindenképp kelleni fog a kirándulásunkra a kukacos kalndjaim után, ez pedig a gumicsizma. Mivel Zsuzsi nem volt velem visszamentem, aztán amikor jött az ebéd ideje elmentünk együtt gumicsizmát venni. Nem hittem volna Indonézia után, de volt csizma a méretemben.
Kettőkor jöttek is értünk kis platós kocsival, hogy kivigyenek a buszállomáshoz. Én éppen másoltam fel az Economistot a pendrivera, így nem tudtam lecsukni a gépet, így mint a legnagyobb kretén, úgy szálltam fel a platóskocsira, hogy egy nyitott laptopot egyensúlyoztam, nem akarom elképzelni mint gondoltak a többiek. A többiek között volt egy spanyol pár, a csóka aki nagyon jó fej volt, vadőr volt. A csaj, ha jó fej akarok lenni nem tudott angolul, ha rossz fej, akkor bunkó volt. A platós kocsi kidobott minket a főút mellett. Ott csövezünk öten fehérek, amikor a semmiből megjelenik Jack Sparrow, hogy hol van a buszállomás. Én csak annyit mondtam, hogy ez az, pedig igazán mondhattam volna valami élesebbet is, de Zsuzsi szerint így sem volt túl kedves, ahogy odavakkantottam. Mégis mit gondolt, mit csinálunk öten a porban, várjuk a végítéletet?
A buszútról még el sem regéltem, hogy a lehető legelőnytelenebb időtartamban harapja az utat délután kettőtől hajnal kettőig, nem vagyok tisztában azzal, hogy ez milyen előnnyel járhat. Mivel én elfoglaltam a hátsó sort fekve, egész kellemes volt az út. Ráadásul most a kötelező burmai karaoke epizódok után egy olyan shakespeari magasságokban emelkedő burmai filmet is láthattunk, ahol mindenki meghal, kívéve az őrült lányt. Hab a tortán, hogy túlnyomó többségben erőszakos halállal hullanak a szereplők. Majd ezek után az Expendables 2-t vetítették le. Szerintem ez a két válogatás a buszon lévő 6 apácának lehetett összerakva, ugyanis idáig még hangos szót sem hallottunk buszon vetített filmben.
Az, hogy hátsó üléseken jót aludtam az túlzás, időnként nem viccelek vagy fél métert huppantam. Ez valószínűleg nem csak engem viselt meg, hanem a buszt is, mert -ilyet se láttam még- beálltunk egy éjszakai megállóba, ahol négy csapból folyatták a vizet a négy kerékre, vagy lengéscsillapítókra, ezt nem sikerült kiderítenem.
A mai nap eddig is elég Monty Pythonos volt, de aztán találkoztunk a pincércsajjal, aki a négyszázas számot ismerte egyedül. A spanyolok kajája 400 kyat volt, egy tál rizseshús volt 1400, és két rizseshús egy víz pedig 3400 volt.
Szenvedéseinknek nem lett vége hajnal kettőkor, amikor Tibo felkiáltással felébresztettek, mert kutya se jött ki a buszállomásra (mit buszállomásra, az út mellett a gazra), hogy kell-e szállás. A helyi teázóban pedig egy kézmozdulattal küldtek minket az egyik irányba, hogy arra lesz a tuti. Persze a másik irányba lett, de ezt végül egy kedves csóka mutatta meg. Végül Mr. Kidnél tértünk nyugovóra. Holnap Mr. Kidről, illetve Mr. Kid néniről többet.
