A mai napi program a kathmandui lájtos városnézés, és a könnyes búcsú. Nem mondom, nem kapkodtuk el a reggelt, jó volt, nem tojást reggelizni és még a Trek Nepálban is be kellett gyűjtenünk a pénzt. Miután mind a két programponttal megvoltunk, és megebédeltünk a Himali étteremben, el tudtunk indulni egy nagyon gyors városnézésre. Én sajnos még abszolút nem voltam abban az állapotban, hogy rendesen fel tudtam volna készülni abból, hogy mit fogunk látni, csak a reggeli közben és ott a helyszínen lapozgattam a lonelyt mint valami kaland játék kockázatot, de azért fogok tudni egy két infot írni a helyekről.
Kathmanduról még amúgy sem írtam sokat, szóval most egy kicsit pótolom ezt. Elsőként van egy központi turistahely, ami nagyon hajaz Bangkok pupáknegyedére, annyi különbséggel, hogy itt sokkal több a szuveníres, viszont kevesebb a buli, ivóhely. Ami viszont van, az nagyon menő tetőteraszokon van. Elég kaotikus az egész, de szerintem élvezhető. Mondjuk vicces, hogy mindenki full gora tex cuccban megy a sarki pékségbe, mintha bármikor jöhetne egy patakon való átkelés.
A központi turistahelyen kívül Kathmandu egy putri, jobban mondva, ez nem teljesen igaz, de erről majd a mozis résznél. A lényeg, hogy az elsőre látható része olyan, mint amilyennek a nagy putrit elképzeled, tehénnel az úton, minden csupa por, durva forgalom, rossz kocsik, stb. Kicsit sem Bangkok.
A helyi budai vár a Durbar square, ami azért is van tele templommal, mert kb. a XVIII. századig három város versenyzett a Kathmadu völgyben, hogy ki a menőbb és a sportág amiben versenyeztek az a templomépítés. Ez kicsit sem baj, mert a nepáli építészet igencsak menő, azt állítják a "todósok", hogy innen ered a pagodás építkezés egész Ázsiában, ami azért szerintem nem semmi.
Ha már itt vagyunk, nekem óriási meglepetés egyébként, hogy ez az ország, azaz Nepál egyáltalában létezik, és ha már létezik, akkor hogy lehet ennyire szegény. Nézzük először a létezést, amit azért nehéz érteni, ugyanis két egymilliárdos ország közé sikerült beékelnie magát és hát hogy lehetett, hogy nem kellett senkinek. És most lehet azt mondani, hogy nincs itt semmi, de Tibetben sincs sokkal sokkal több, aztán, hopp nem elfoglalták a kínaiak? Egyébként volt olyan időszak is, amikor elég vagyonos volt Nepál, mert nyilván Kína és India közötti kereskedési úton volt, ugyanúgy, ahogy Tibet, és Damaszkusz sem a természeti kincseiből gazdagodott ugyi meg. És ha már itt tartunk, akkor jön a kérdés, hogy egy hegyes vidéken fekvő, kereskedési úton lévő ország, hogy lehet, hogy nem lett automatikusan Svájc? Én szoktam az időjárásra fogni a szegénységet: mert hogy akkor ugye nem lehetsz túl szorgalmas, ha bele lehet rúgni a kókuszfába, és már kész is a kaja, meg a megfagyástól sem kell félni, de ez sem igaz itt Nepálban. Ja, ha egyébként ezt nem tudjátok, ez az ország szegényebb olyan országoknál, mint Kambodzsa vagy Banglades vagy Irak, csak, hogy a mihez tartás végett értsétek sipákolásomat. 165 körüli a GDP per főben, amivel kb 15 országot utasít maga mögé, olyan kemény vetélytársakkal mint Közép-Afrikai Köztársaság vagy Zimbabwe, nem éppen a kemény ellenfelek ugye. Egy szóval szegény, mint a templom egere.
Arról talán hallottatok, hogy vannak itt maoisták, akik igazából nem is maoisták, csak komcsi felkelők és azt hiszem valami olyasmi is volt, hogy 3 év alatt volt 15 miniszterelnökük, de azért ilyen szegénység mellett ne nagyon csodálkozzunk a politikai elégedetlenségen. Tudok még jó pár vicces adatot mondani innen, azaz itt van a legmagasabb hegy és a legkisebb ember a világon, vagy hogy ez az egyetlen ország, aminek nem négyszögletű a zászlaja, vagy hogy überpenge ötletnek tartották, hogy az egymilliárdos Indiához képest ők 15 perccel eltolják az időzónájukat, szóval lehet hülyeségből csemegézni bőven.
Most viszont visszatérek a helyi budai várra, mert már nagyon elkalandoztam. A lényeg, hogy a Durbar téren vannak templomok, hol Vishnunak, de legfőképp Shivának és az ő különböző megtestesülésének. Ami nagyon érdekes, hogy a templomok alján bőven vannak szexfaragások, ne féljetek tudok képeket mutogatni.
Természetesen ahol van Shiva ott van Parvati is, meg Kali meg Durgha, de ami sokkal frankóbb, hogy van Kumari nevű istenség. Ez a totemimádat 2.0, mert hogy Kumari az egy élő kislány, akit istenként tisztelnek, addig amíg meg nem jön neki az első menstruáció, mert akkor kirakják. Mehet - bocsánat az igazán rossz poénért - isten hírével, ugyanis akkor elkezdik keresni a reinkarnációját, egy baba kislányt. A csajszi a Durbar tér egyik épületében lakik, nincs rossz élete, de azért szerintem nehéz lesz ilyen előélettel a diszkóban ismerkednie az isteni szolgálat után.
Hülyeségből nincs hiány, mint látható, emellett az már csak mérsékelten kemény, hogy van itt egy Hanumán szobor (ő a fehér csodamajom a Ramayanából), akit már annyira bevontak mindenféle áldozati kenetekkel, hogy gyakorlatilag egy narancssárga gömbvillámnak néz ki, amit sajnáltam, mert Hanumán nagy kedvenc. Mondjuk egy filozófus biztos érdekes dolgot tud kielemezni abból, hogy nálunk általában hozzáérnek a kegyeleti tárgyakhoz, amik kopnak, itt meg hozzátesznek a kegyeleti tárgyakhoz, amik nőnek, de nekem ehhez kéne egy kis bor, hogy ezen a vonalon továbbmenjek.
Hanumán az elnevezője a királyi palotának is, aminek a történelmére nem akarok részletesen kitérni, de azt megjegyzem, hogy még 2001-ben is látott egy s mást, nevezetesen a koronaherceg részegen lelőtt 10 főt a saját királyi családjából included király és királynő, ezúton is grat. Innen már nem is csoda, hogy a királyi palota kiállítása új A osztályt nyitott a legunalmasabb múzeumok versenyében, volt királyi thürülköző (c Hofi), meg fénykép festményről, de mondjuk pont ezt az említett pifi pufit nem említették meg. Mi négyen nagyon jól elszórakoztunk, amíg Andrisnak nem kellett kicsit belehúznia az okosodásba, mert mondjuk úgy, hogy toalettet sem raktak minden sarokba lieáris kiállításon.
Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy van itt egy Baihrab szobor, ami Shivának a mifi mufi reinkarnációja halálfejjel meg fegyverekkel, és a szobor előtt a földön volt egy döglött galamb. Nem, nem áldozatnak, hanem az ott megdöglött, aztán még nem vette fel senki kitudja mióta. Ilyen putrit még tényleg nem láttam.
Még egy dologra volt időnk Kathmanduban és ez a Swayambhunath templom, amit a leleményes nyugatiak Monkey Temple-ként, azaz majomtemplomnak kereszteltek el, el sem fogjátok hinni, mert majmok vannak benne. Ez egyébként egy tibeti buddhista templom, de elég nehéz észrevenni a különbséget, ugyanis az itteni hit szerint Buddhának voltak reinkarnációi is, amiből hogy hogy nem, pont olyan formájúak meg alakúak, mint egy két hindu isten. (A hinduk szerint meg Buddha Vishnu egyik reinkarnációja, szóval a kompatibilitás mind a két oldalról biztosított). Amúgy lehet ezeken röhögni, meg viccesnek tényleg vicces, de azért megjegyzem, hogy nincs is Nepálban semmilyen vallási ellentét, és borzasztó jól megvannak a buddhisták meg a hinduk (ez kb 85%) egymás mellett, szóval lehet hogy többre mennénk, ha lenne egy-két Koránt lapozó Dávid szobor a világban.
Én kezdtem úgy érezni, hogy talán kicsit le kéne állnom a hindu cuccok olvasásával, mert egyedül én húztam fel magam azon, hogy a meredek lépcső két oldalára szobrokként az istenek hátasait tették, mint egy jelezve, hogy nekik nem kell úgy lihegve mászni, mint nekünk, kis pondró embereknek. Jobb lett volna nem felismerni, hogy a páva és a háromfejű elefánt hátasok (édesanyám ilyenkor meg szokta kérdezni ironikusan, hogy ilyenkor panaszkodsz vagy dicsekszel, ez most az utóbbi :) )A templom maga tényleg szép, nekünk nagyon tetszett Buddha szeme festmény a tornyon, megkerültük, lefényképeztük, elcsodálkoztunk, hogy vannak lingamok is meg szerzetesbácsik is, aztán mentünk tovább. Andrist sakkban tartott egy árus egy nirvána köpülővel (nem, ezt nem hívják így, csak én mondtam rá, ez az áhítatos hangot adó edény, ha így megvan, ha nincs akkor a "rin" sem fog segíteni), én meg megleptem három gyereket amikor ketten kitartottak egy búj búj zöld ágat a harmadiknak, én meg gyorsan átmásztam alatta, nagyon tetszett nekik.
Innen zúztunk vissza a pupáknegyedbe, és egy kis taxis csörte után visszaevickéltünk a szállásra. Tusi kívülről, vodka belülről és már mentünk is búcsúvacsira az olasz étterembe, ahol urak voltunk, mert bort ittunk. Nagyon jó volt az búcsú vacsora, tök jót beszélgettünk, és később, mint gondoltunk, de még időben kimentünk a reptérre egy nem éppen a négyünkre méretezett kocsiban.
El akartuk a srácokat integetni, meg izgultunk, hogy beveszik-e a csomagokat, de itt akkora a biztonság, hogy nem tudtunk bemenni integetni, mert jegy nélkül nem mehettünk be. Elbúcsúztunk hát, és nagyon örültünk, hogy itt volt Emilio meg Andris.
A múltkori elbúcsúzásnál azt írtam, hogy nagyon kevés emberrel tudnék hosszan együtt utazni. Ezt tartom, de most már azt is hozzágondolom, hogy nagyon kevés ember tudna velünk (velem mindenképp) hosszan együtt utazni :)
