Ma elhagyjuk a "várost", és még egy falunak sem nevezhető Tengboche nevű hely lesz a célunk. A reggel gyönyörű szép tiszta volt, és még a kis barátnőm is integetett az ablakból, így a Dineshre való várakozás is gyorsan eltelt.
Azt már tegnap is láttuk, hogy az eleje egy viszonylagosan egyenes út lesz, és már az Everest meghódításának 50. évfordulós stupájára is vetettünk egy pillantást, de most közelről is megnézhettük.
Amellett, hogy a táj gyönyörű volt, és időnként jakkokat és hordárokat kellett kerülgetni, különösebb esemény nem történt amíg a függőhídig nem értünk, aminek a túloldalán megkajáltunk.
Ezután egy viszonylagosan keményebb kaptató következett, ami azért nem volt rettenetesen vészes. Megemlítendő esemény, hogy perzsia herncegnőjének öltözött britt csaj, Emilben Dimitrit (valószínűleg a cár örökösét) vélte felfedezni, de Emil tagadta az ismertséget.
Tengochéba egy kapun lehetett bejutni, amin érdekesebbnél érdekesebb festmények voltak, nem kevés indiai behatással
Tengboche amúgy nagyon elgondolkodtató hely volt. Azért leszek ilyen okos, mert a helyi kis múzeumban szinte mindent elolvastam. Szóval Tengboche eredetileg egy kolostor volt, nem is akármilyen, hanem a legfontosabb tibeti buddhista (varjayana, ami a mahayana, vagy negy szekér egyik ága) kolostor, ami még az 500 rupiáson is szerepel. A kolostor nyilván azért került ide, hogy a szerzetesek elvolnulva meditálhassanak. Szerencsétlenségükre az útvonal az Everesthez Tengbochén át vezetett, aminek olyan következménye van, hogy kolostor körül kb 6 szállás és 3 étterem pattant ki, ahol hemzsegnek a turisták. Jó, a hemzsegnek relatív, de elmélyülni azért nehéz lesz.
Azért persze szerencséje is volt a kolostornak, mert (legyen bármennyire is szent hely) egyszer már egy földrengés összedöntötte, egyszer meg porig égett, ami ahhoz képest, hogy nincs száz éves elég szép teljesítmény. Az utolsó leégés óta Sir Edmund Hillary vezetésével nemzetközi összefogás segített újjáépíteni a kolostort.
A kolostor vezetőke guru ripoche, akinek több idézete volt a múzeumban, nekem nagyon szimpi csókának tűnt. Egyrészt jól összefoglalata, hogy milyen előnyökkel jár a turisták ittléte, de csomó esetben fel is hívta a figyelmet arra, hogy mit tesznek tönkre. Pl a megnövekedett emberállomány miatt teljesen kiírtották a környező erdőket, aminek meg egyértelmű, hogy milyen hatásai vannak. Igen, erozió. Guru Ripochének amúgy vannak király tervei. Számomra legérdekesebb, hogy a tibeti gyógynövényekkel való gyógyítást szeretné kutattatni. Illetve egy gyógyító központot is létrehozott Namchében. A tibeti gyógyászat fejlett, olyan szempontból, hogy bonyolult. Van olyan gyógykészítmény, amiben több, mint 100 alapanyag van. Hogy erre van kereslet, azt jól mutatja, hogy a nagy gyógyszergyártók helyieket bíznak meg a gyógynövények beszerzésével, hogy kutathassák; aminek az a következménye, hogy jó pár gyógynövény a kipusztulás szélére került.
Miután megérkeztünk, a többiek pihizni szerettek volna, én meg elmentem a kolostorba, ahol fiatal szerzetesek épp egy táncot gyakorolotak.
Ezek után mentem a kis múzeumba, amikor már vagy egy fél órája ott voltam megjelent Zsuzsi is. Volt még valamennyi időnk négyig, addig olvasgattunk bent, majd megjelent Dinesh hogy megyünk a kolostorba közös imádkozásra. Háát, már alig fértünk be a sok turistától. Valahogy én jobbra, a többiek meg balra keveredtek. Míg a hegyekben lévő buddhisták sem tudnak arról a szokásukról lemondani, hogy csak mezitláb lehet bemenni. Én növeltem a jó karmámat, mert levettem a pulcsimat, leraktam a földre és a megböktem a mellettem álló nénit, hogy álljon rá. Ő azt mondta, "you are my hero" :)
A szertartás maga, hogy is mondjam, rituálékkal teli volt, égettek jakk vajat, volt füstölő (azt hiszem mirha), volt zene bona (amiben szerepelt egy közel 3 méteres kürt), voltak szent kézjelek, meg persze mantrázás.
Én nem voltam lenyűgözve, de az biztos, hogy a dharmát (tanítást) olvsták, nem banánokat meg pénzt dugdostak meg műanyag szobrokat, mint Mianmarban. Guru Ripoche vezette a szertartást, róla még nem is mondtam, hogy ugyanolyan módszerrel "választják", mint a Dalai Lámát. A kiszemelt gyereknek egy halom tárgyból kell kiválasztania az előde cuccait, ezzel bizonyítva, hogy ő a reinkarnáció. A kolostorból kifele még volt egy gyönyörű naplementénk.
Végül megtanultuk a duma nevű nepáli kártyajáték szabályait, nem volt túl bonyi, de jól elszórakoztunk. Amikor mentünk vissza a szállásunkra (el is felejtettem írni, a neve Gomba Lodge) gyönyörű éjszakai kép tárult elénk.
