Mai napi cél, hogy eljussunk Namche Bazzarig, ami egy kis város a völgyben. Hogy ez mit jelent, az csak a nap végére derült ki. Egyerlőre a forró zuhany igérete hajtott minket. A terv szerint dél előtt elbohockodunk nagyjából egy szinten, délután pedig kb 500 métert fogunk felmászni, nagyjából 3400-ig. Reggel kis csúszással negyed kilenckor elindultunk, várakozás közben benéztem a helyi konyhára; hogy a húsokat szárítják, vagy hűtik, nem teljesen egyértelmű.
Az út dél előtt nagyon szép idővel indult, és még mindig nagyon király kis zsákkal menni. Azt hiszem Zsuzsi már részben említette a sherpákat, de gondoltam kitérek rájuk. A sherpa az nem egy foglalkozás, hanem egy népcsoport, akik itt élnek Nepálban, ráadásul még azt is tudjuk, hogy kb. 500 éve jöttek Tibetből. Ennek megfelelően a kultúrájuk egy az egyben tibeti, ami egy mélyen vallásos nagy szekeres buddhizmus jelent, illetve a nagy szekeresnek a lámaizmus ágát. Zsuzsi már írta a jó szerencse pörgettyűket, de meg lehet említeni a különböző elemeket színbolizáló színes zászlókat, a patakok vagy akár hidak tiszteletét, és már látszik is, hogy hát igen, a nagy szekeres buddhizmusban nem csak Buddhát tisztelik. A rituáléknak nagyon erős szerepe van. Erre azt hiszem kiváló példa az om szó, aminek nem a jelentése a fontos, hanem maga a kimondásának van pozitív hatása.
Ott tartottam, hogy sherpák által lakott vidékeken megyünk fel, és igen, nem véletlenül nálunk sherpáknak nálunk a hordárokat, amit itt ezek a kis emberek cipelésben művelnek, az überdurva.
A túra, ahogy Zsuzsi is írta igen csak népszerű, ezért iszonyat meglepő volt nekünk, hogy a gyerekek őszintén örültek nekünk, többször pacsiztak, és még csak nem is kunyráltak, ami szintén hatalamas dolog.
Utunk során először átmentünk pár lakott területen, voltak vízesések és függőhidak is, az lesz a legjobb, ha mutatok pár képek
Két és fél óra gyaloglás után. Elértünk a nemzeti park kapujához ahol regisztrálni kellet. Én iszonyatosan élvezem, hogy Dinesh mindent elintéz, semmivel nem kell foglalkoznom. Mondta, hogy ő intézi a belépőt, menjünk tovább, megyünk, erre beszól, egy csaj, hogy álljunk a sor végére. Felhívtam a figyelmét, hogy a vezetőnk azt mondta nekünk, hogy mehetünk tovább... Kiváló volt 10 hónap után prémium turistának lenni :).
Az ebédet egy függőhíd után fogyasztottuk el. Mind az öten dhal bhatot ettünk, ami lencseleves, curry, rizs. Vicces, hogy annyit kérhetsz belőle, amennyit csak akarsz, mini trófea.
A délutáni túra sokkal keményebb volt, bár nem mondanám, hogy a világ legkeményebb menete volt, de azért megszenvedtünk vele. A szerpentín egy erdőn keresztül kanyargott végig. A helyi flóra és fauna elviekben igen gazdag, persze a gyakorlatban az állatoknak is van eszük, és nem a turistaúton napoznak. Van pézsmaőz, barnamedve, vöröspanda és hópárduc. Mind a négyet nagyon nagyon szeretnénk látni, de csak az elsőre van esély (a medve és a párduc esetében ez nem is biztos, hogy baj). Növényekből van kékfenyő a dalból (ó kékfenyő, ó kékfenyő), rododendron, de még havasi gyopár is akad, persze nem ősszel virágzik.
Állatok híján egymással beszélgettünk, nekem kiváló volt Emil és Andris társasága, de szerintem Zsuzsi is örült, hogy nem csak én boldogítom.
A célunkat kb 3 óra körül érhettük el, ami a 3400 méteren lévő Namche Bazar, ahol teljesen lepetéztünk, kávézók, pékségek, netkávézók, és persze árusok mindenütt.
A városka a rengeteg túrázó ellenére még mindig rendkívül impresszív, ahogy egy meredek völgyben elterül. Nekünk még kb. 100 métert kellett felfele caflatnunk, mire megérkeztünk a tiszta, nem totál hideg, és tadam, forró zuhanyzós szállásunkra. Ez utóbbi zseniális volt, de a bolognaira sem lehet panasz. Az este fénypontjai a szerintünk abszoplút jó fej guide Dinesh Nepál történelme előadása, illetve a helyi kislány, aki tündér. Az előbbi "kicsit" ugrált az időben, de érdekes volt, az utóbbiról meg itt van pár kép.
A bőröndös játkék egyelőre megunhatatlan.
