Reggeli után, indulás előtt Tibivel felmentünk még a kilátóba elbúcsúzni az Everesttől és nagy kedvencünktől az Aba Dablamtól, mert itt látni utoljára a túránk során. Azaz máshogy is fogalmazhatnék, itt még mindig látszik :-)
Ma van a túránk utolsó napja, egészen Lukláig megyünk 2800m-re, és ha minden jól megy holnap repülünk Kathmanduba, de erről még később részletesebben. Mai utunk úgy kezdődött, hogy többszáz métert mentünk lefele, és egyre jobban dagadt a májunk, hogy ezt felfele is megtettük. Bár érdekes volt visszagondolni, hogy akkor még nem is tűnt olyan nehéznek ez a kaptató, még beszélgetve tettük meg az egész szakaszt... hiába, 3400 alatt sokkal egyszerűbb az élet.
Nem teljesen értettük mi van ma, de mintha a yakokat leváltották volna a szamarak, öszvérek és lovak. Ennyi szamarat az egész túra alatt nem láttunk. Kérdeztük is Dinesht, hogy ennek van-e valami oka, amire persze válaszolt, de lényeg a lényeg, ő se tudja.
A mai napon már visszatértek a fák, egy alpesi tájon jártunk hegyekkel, völgyekkel, folyókkal, hidakkal, erdőkkel. Gyönyörű volt, és zseniális, hogy ennyire más, mint az előző napokban. Ahogy haladtunk lefele, egyre több falu jött takaros ki kertekkel.
Összességében lefele tartottunk, de több szakaszon kellett felfele menni, és tudtuk, hogy az ebéd utáni utolsó 2 óra végig felfele lesz. Ettől nem voltunk túl lelkesek. Viszont ahogy battyogtunk az úton, egyszercsak két yak rohant szemből felénk. Hip-hopp a hegyoldalba lapultunk, és örültünk, hogy nem hátulról jöttek. Az utánuk futó csaj vigyorogva sorryzott, és próbálta visszaterelni a meglógott jószágokat. Jó próbálkozás volt, de nem jutottak azért messzire.
Ebédre ott álltunk meg, ahol első éjszaka megszálltunk, így már tudtuk, hogy jó lesz a pizza (persze a körülményekhez képest). Nem is hagytuk ki, sőt még egy sört is legurítottunk, itt már jól is esett.
Aztán nekivágtunk az emelkedőnek. Útközben megcsodáltuk, hogy az odafele úton még csak alig megkezdett építkezés mennyit haladt előre, már a második szintet húzzák fel... tiszta Szingapúr...
Aztán nekivágtunk az emelkedőnek. Útközben megcsodáltuk, hogy az odafele úton még csak alig megkezdett építkezés mennyit haladt előre, már a második szintet húzzák fel... tiszta Szingapúr...
 |
Végre elértünk a kapuhoz, ez már Lukla. Meg is ünnepeltük egy csoportképpel.
A szállásunkon volt forró víz, ráadásul zuhanyból jött, így persze egy jó kis zuhannyal kezdtünk, aztán sétáltunk a faluban, majd becsüccsentünk egy forró csokira a helyi "Starbucksba".
Időközben elfelejtettünk számot adni libanoni barátunkról. Nem kell
aggódni, ő is életben van, csak nem fért a bőrébe, és ő kihagyta az
alaptábort, helyette Kala Patarra ment fel (aznap délután amikor mi az
alaptáborba), és egyből lejjebb is ment 4400-ra, aztán onnan Namcheba,
tegnap Luklába, és ma meg már repül is Kathmanduba, így a 12 napos túrát
11 nap alatt csinálta meg. Hogy a rohanás mire jó, azt nem értem,
hiszen azért érdemes itt túrázni, mert szép, nem azért mert hatalmas
mászási teljesítmény lenne. Nekünk pont az volt a problémánk a
túracéggel, hogy 13 napos túráról volt szó az elején, aztán közben
kiderült, hogy a 13 az igazából 12. Ez annyira nem nagy katasztrófa,
mert szerencsére nem kellett az időjárás vagy a rosszullét miatt plussz
nap, de hát az átverést nem szeressük. Fel is hoztuk ezt Dineshnek, hogy
szeretnénk beszélni az irodával, mert nem volt túl korrekt az eljárás,
mire ő nagy egyeztetésekbe kezdett. Eléggé betojt az iroda, és azzal
kezdtek előjönni, hogy Luklában eltölthetünk még egy napot, vagy
Namcheban, de hát persze mi mondtuk egyből, hogy azt azért nem neveznénk
túra napnak, hogy egy hegyi faluban lebzselünk. Inkább reptessenek
vissza minket holnap, és adjanak vissza a túra árából. Kezdett azirányba
menni a történet, hogy nem biztos, hogy holnapra tudnak repülőt
szerezni, úgyhogy nyomatíkosítottuk feléjük, hogy ezzel nem lopják be
magukat a szívünkbe. A Trip Advisor zseniális találmány, annyira sokat
számít a jó hírnév, hogy attól minden magára valamit is adó cég fél,
hogy lehúzzák őket a neten, így elég csak megpendíteni ennek
lehetőségét, és már össze is kapják magukat, hogy normálisan
viselkedjenek.
Vacsikor elbúcsúztunk hordárainktól, és odaadtuk a nekik szánt borravalót, amit mi kalkulálva az itteni fizetésekkel, meg azzal, hogy mennyit fizettünk a túrára és abból mennyi lehet az ő fizetésük igen jó summának gondoltunk. Ők viszont nem, amiből arra következtettünk, hogy a cég valószínűleg nem fizeti meg őket rendesen, ami újabb rossz pont volt a cégnek. Mint így utólag kiderült a cégnek van egy tájékoztatója, amiben leírják, hogy milyen borravalót javasolnak adni a hordároknak és a vezetőnek, csak ezt nekünk elfelejtették odaadni az elején, így persze nem tudtunk ezzel kalkulálni. Elég bosszantó volt a szitu főleg ha a 13 vs 12 napos túra kérdést is hozzávesszük. Dineshnek persze hangsúlyoztuk, hogy nem vele van bajunk, hanem az irodával, de ettől függetlenül szegény elég szarul érezte magát és próbálta menteni a menthetőt.
Andris végül adott még a hordároknak, akik ezzel már boldogan távoztak, maradt a többi megoldásra váró kérdés, köztük az, hogy holnap lez-e repülőnk. De ez csak holnap reggel derül ki, mert várólistások vagyunk, reggel ki kell menni a reptérre verni az asztalt, ugyanis ezt is elszúrta a cég, mert december 1-re állította ki a jegyünket. Király :-)
