A mai nap kicsit stresszesen
indult, mert el kellett érni a repülőt vissza, legalább is a srácok nagyon
akartak vissza menni, és mi is rajta voltunk az ügyön, mert így bízhatunk abban, hogy visszakapjuk a mai pénzt, plusz még is csak jobb
Kathmanduban regenerálódni, mint Lukla cityben. Be kell, hogy valljam, most
viszont kicsit hátradöltem, és nem én intézkedtem ezerrel, hanem főleg Emil, de
Andris is verte az asztalt a reptéren, hogy foglalják át nekünk a Treck Nepal
által pompásan december 1-re szóló jegyünket mostra. El is tartott az egész művelet egy jó darabig, de az lett a vége, hogy rajta voltunk a repülőn vissza. Közben lerendeztük Dinesh borravalóját, és írtam neki egy két oldalas feedbacket, hogy mit csinált jól és mit csinált rosszul. Nagyon meg volt hatódva, meg megköszönte, bár nehéz volt az arcáról izolálni a dolgokat, mert full stresszes volt a repülő miatt, plusz a libanoni fogorvos reggel nagyon lebaszta, pedig nem is ő tehetett a dolgokról.
Zsuzsi meg én is kimentünk megnézni a fel és leszálló gépeket, és most le is videóztuk őket.
Hát nekem nagyon keményen bennem volt a zabszem, hogy mi lesz... de legalább az idő szép volt. Végül betereltek minket egy gépbe, ami jól láthatóan több, mint 20 éves volt. Izgultunk mindannyian, de végül sima repülésünk volt.
Kathmanduban szerencsére nagyon jó idő fogadott, nekünk már nagyon hiányzott, hogy kicsit kiolvadjunk, nem csak képletesen. Ismét egy kisebb tombola fogadott minket a reptéren, Emil ismét abszolválta, és utána pedig bepaszíroztak minket egy nagyon kicsi kocsiba és elvittek minket a Prince Guest Houseba, amit Dinesh ajánlott. Check first, majd kisebb alkudozás és el is foglaltuk a szállást.
Hogy is mondjam, nem terveztünk sokat mára. Vissza volt, még hogy bemegyünk a Treck Nepálba asztaltverni, hogy hogyan lett 12 napos a 13 napos túránk, kajálni akartunk, a srácok el akartak menni a Quatar airwayshez, hogy átettessék a repjegyüket. és még a masszás is a mai programpontok között volt. Először jött egy jó civilizált kajálás egy olasz étteremben pizza proscuittoval és társaival.
Andris és Emil ezután elmentek áttetetni a repjegyet, mert hogy elviekben 5-ig lettek volna, de most, mint az amcsik 75-ben Vietnamba, olyan gyorsan el akarták hagyni az országot, ahogy megy. Zsuzsival nem nagyon örültünk neki, de meg tudtuk érteni, hogy akartak még otthon pihegni egyet, mielőtt újra nekiállnak dolgozni. Ők taxival gyorsan megfordultak, míg mi interneteztünk. El is ment ezzel egy adag idő, és már lassan be is sötétedett, amikor elmentünk reklamálni. Itt elég erősen nekikestünk és az lett a vége, hogy fejenként 30 dodót visszaadnak, de csak holnap. Elégedetten távoztunk, bár abszolút igazunk volt, de akkor is jó érzés volt, hogy ezért megharcoltunk. Most már csak a masszást kellett kikeresni, ami nem is volt olyan egyszerű, már mint, hogy egyszere négyünket tudjanak fogadni. Végül sikerült, bár Emil kicsit megpermutálta a rendszert, amikor a férfi masszőrt elhalóan/erélyesen (ez mesélőtől függ) lecseréltette nőire.
Este még elmentünk a Himali helyi kajáldába, amit úgyszintén Dinesh ajánlott. Nagyon jó volt itt a kaja és Andris is megörült, hogy így figyelnek a fogak épségére a közösségi fogkefékkel... no comment. Ezek már következő nap készültek, de mindegy, lássátok most hol voltunk.
