Közel 4 hónapja érkeztünk
Latin-Amerikába, első állomásként Costa-Ricába. Mindenkinek vannak elképzelései
Közép- és Dél-Amerikáról az olvasottak, látottak alapján, hát nekünk is voltak.
De mikor megérkeztünk arra döbbentünk, hogy teljesen más világba csöppentünk
mint amit elképzeltünk. Costa-Rica sokkal fejletteb mint amit vártunk egy
Közép-Amerikai országtól. Kitalálták maguknak, hogy ők az ökoturizmus országa
lesznek, és eszerint is rendezkedtek be, minden e körül forog és meg kell
hagyni igen jól. Az ország fantasztikus tájai és élővilága rendkívül
változatos, főleg egy ilyen kis országhoz képest. De ettől függetlenül
csodálatra méltó, hogy ilyen tudatosan tudtak erre építkezni. Szóval szerintem
elmondhatjuk, hogy az első kultúrsokkunk az volt, hogy nem volt kultúrsokkunk.
Aztán nicaraguai kiruccanásunkkor
már kicsit megnyugodtunk, hogy annyira mégse lőttük mellé ezt a vidéket, ott
már az fogadott minket amire kb számítottunk. Szegény ország, ahol sok
területen - pl a határon is - káosz uralkodik és az emberek egy része próbál
ügyeskedni és így plusz pénzhez jutni. Itt már oda kellett figyelni, hogy nem
akarnak-e átverni, és az alkudozás is sokkal jobban működött.
Panama, közép-amerikai
kalandozásunk utolsó állomása újra nagy meglepetést okozott. Azt gondoltuk,
hogy itt az élet főként Panama city körül forog, ezzel szemben azt láttuk, hogy
ez az ország jóval több egy csatornánál és a köré épült városnál. Nemcsak hogy
gyönyörű területei vannak, hanem színes kultúrájuk is.
Az embereket tekintve Costa-Rica
szintén felülmúlta várakozásainkat. A ticoc (costa-ricaiak) rendkívül
udvariasak, mindenki jólnevelt és kedves. Pura Vida (szószerint: tiszta élet,
szabad fordításban: szép az élet) jelmondatuk, amit köszönésként és igazából
bármikor használnak sokmindent elmond róluk. Nagyon tetszett nekünk, és hamar
rá is kaptunk a Pura Vida életérzésre. Viszont valahogy mégis jobban
megkedveltük a nicaraguai embereket. Nem voltak olyan udvariasak és életvidámak
mint a ticoc, de nekem sokkal természetesebbnek tűnt a viselkedésük,
kedvességük. És még őket is beelőzték nálam a panamaiak. Valószínűleg ott az is
segített, hogy alig van túrista, így teljes érdeklődéssel fogadtak minket,
nagyon segítőkészek voltak, és örültek, hogy megmutathatnak egy szeletet az
országukból. Mindemellett számomra az volt a legcsodálatraméltóbb, ahogy a
lakosság viseltetett az egyik indián törzs küzdelmei iránt. Annak ellenére,
hogy már napok óta nem volt benzin vagy épp élelmiszer választék, és állt a
forgalom, senki sem méltatlankodott, sőt büszkék voltak arra, hogy van egy
indián törzs aki ki tud állni az érdekeiért.
Ebből a világból, ahol
olvadoztunk az emberek közt, átrepülni Sao Pauloba egy kisebb sokk volt. Míg az
előző helyeken a nem túl erős spanyolunkkal is egész jó beszélgetéseket tudtunk
folytani, addig itt már a reptéren az fogadott, hogy senki sem akar megérteni
minket... először persze csak az éjszakai megérkezésnek tudtuk be, de sajnos
utána másnap rá kellett döbbennünk, hogy nappal is ugyanaz a helyzet. Próbálunk
megszólítani valakit az utcán, hogy útbaigazítást kérjünk, és oda se bagózva
mennek tovább. Ha sikerül szóba elegyedni valakivel, akkor meg az csak a
folyékony portugál nyelvet hajlandó használni mindenféle egyéb kézmozdulat vagy
akár nemzetközi kifejezések használata nélkül. De mindennek ellenére azt kell
mondjam, nagyon jó élményeket gyűjtöttünk Brazíliából. Rio egyszerűen
zseniális, tele energiával és lendülettel. Csak ámultunk és bámultunk, arról
nem is beszélve, hogy Brazíliáról szintén nem ilyen képet képzeltünk el
korábban. Azt tudtuk, hogy iszonyatosan fejlődik a nyersanyagoknak
köszönhetően, de azért úgy gondoltuk, hogy a társadalom még ennyire nem haladt
előre. Favellák persze vannak, mi nem mentünk be a durvább részekbe, de mentünk
át busszal egy-két ilyen területen és egyátalán nem tűnt durvának. A helyiek is
azt mondták, hogy van ami veszélyes, de nagyrészüket már kipucolta a rendőrség.
Azt hiszem, hogy az olimpia és a VB elég jó házigazdára talált.
A brazil embereket illetően azért
azt meg kell hagynunk, hogy azok, akik képesek voltak a kommunikációra akár
angolul, spanyolul, portugál+kéz és láb kombóval, vagy épp google translate
segítségével, azok nagyon kedvesek és jófejek voltak. Pl ebben az országban
volt egyedül olyan, hogy a recepciós csajszi meghívott minket a barátaival
közös főzőcskézésre.
Brazíliából Paraguayon át
vezetett utunk Argentinába. Itt újra bebizonyosodott, hogy azokban az
országokban, ahol nincs sok turista, sokkal jobb élményeket lehet szerezni. Itt
is mint Panamában az emberek lelkesedéssel fogadtak minket, és örültek annak,
hogy pl kipróbáljuk egyik kedvenc italukat, a tererét (hideg mate). Bár nem
volt sok látnivaló valóban, de öröm volt beszélgetni a helyi emberekkel és
élvezni vendégszeretetüket.
És mindez után jött Argentina,
egy buenos airesi kezdéssel. Erről a városról azt lehet olvasni és hallani,
hogy a legeurópaibb latin-amerikai város. Ezt tudtuk mi is... no de hogy
ennyire? És tényleg, annyira megdöbbentően európai, hogy ha egy utcáról
mutatnának fényképet, nem mondaná meg senki, hogy Latin-Amerikában járunk.
Nekem kimondottan tetszett a város, a maga hülyeségeivel, hogy pl csak
aprópénzzel tudsz buszjegyet venni és azt is csak a buszon bedobálgatva egy
automatába. Az emberek rendkívül kedvesek voltak, többször előfordult (bár ha
jól emlékszem mindegyik eset San Telmo városrészben volt), hogy utánunk
szóltak, hogy segíthetnek-e, vagy hogy megmutatták merre is van a kijárat a
metróból. És volt, hogy egy parillában (grill étterem) szólítottak meg minket
egy kis beszélgetésre, vagy hogy egy bor boltban beszélgettünk egy jót a
tulajjal, aki jól ismerte a magyar borokat. Itt egyébként azt meg kell
jegyeznem, hogy Magyarországról ebben az országban mindenkinek a Tokaji jut
eszébe, és nagyon dicsérik. Ki is húztuk magunkat.
De Argentina nem csak Buenos
Airesből áll. Bár 6 hetet töltöttünk itt, mégse tudtuk bejárni. Hatalmas ez az
ország, és rengeteg látnivalót rejt magában. Mi Patagóniát vettük célba, úgy
gondoltuk, hogy ezzel eléggé leszűkítettük a területet, de be kellett látnunk,
hogy még itt se sikerült mindent megnéznünk. Hatalmas élmény volt délen a
hegyekben (Fitz Roy) túrázni, látni Perito Moreno lezúduló jégtömbjeit, és
Chilébe átruccanva Torres del Paine szikláiban gyönyörködni egy három napos
túra közepette. Ezek elég túristás helyek voltak, de amikor a helyiekkel
tudtunk kicsit beszélgetni, mindig örültünk neki. Erre főként akkor volt
lehetőségünk mikor 4 napot egy erdei kempingben töltöttünk a Los Allerces
nemzeti parkban.
Argentinához kapcsolódik egyik
legnagyobb élményünk is utunk során, hogy láttuk az orkákat amint kivetve
magukat a partra fókákra támadnak. Nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy
ezt sikerült megfigyelnünk.
Már csak két ország maradt ki
összefoglalómból, az egyik Latin-Amerika Svájca, Uruguay. Itt sajnos csak 3
napot töltöttünk, de így is nagyon megtetszett nekünk. Először egy turistás
kisvárosban voltunk, ahonnan aztán szerencsére továbbálltunk egy farmra
(estancia). Sajnos már megvolt a repülőjegyünk, ami miatt vissza kellett
mennnünk Buenos Airesbe, de szívesen maradtunk volna még a farmon pár napot.
Nagyon jó élmény volt a két tulajdonossal beszélgetni az országról és róluk, no
meg persze a lovaglás se volt semmi :-) Nem gondoltuk, hogy ez az ország ilyen rohamtempóban fejlődik, és már most is
ennyire fejlett. Keveset láttunkbelőle, de amit láttunk, az csillagos 5-ös.
És végül jöjjön Chile, amire nem
maradt idő, de azt azért felmértük, hogy nagyon könnyű lesz itt később is
utazni, így ide mindenképp vissza fogunk jönni. Az emberek jófejek, és rengeteg
látnivaló van ebben az országban. És itt is mint Dél-Amerikában úgy általában
későn kezdődik a nap, és sokáig tart.
Összességében azt tudom mondani,
hogy nagyon élveztük utunkat Latin-Amerikában, sok-sok élménnyel lettünk
gazdagabbak. Gyönyörű tájak, fantasztikus városok, érdekes és jó fej emberek,
hasonló, de mégis merőben eltérő történelmek. Tanultunk a világról és magunkról.
Adios Latin-America!
