A mai éjszaka nem mondanám, hogy
jól telt. Ez egy 4 emeleteságyas dorm volt
és hát az éjszaka megérkeztek a bulizók. Ez még rendben is lett volna de
fél óra múlva rengett a szomszédos emeletes ágy, mentek a hangos nyögések. Én
felriadtam, felültem, hogy mi van, de basszusom, még egy lepedőt sem tettek
magukra. Legalább leálltak... A dolog fél óra múlva folytatódott, de most már
csak cuppogással. Én nem értem, Zsuzsi hogy aludta végig, de reggel neki annyi
volt a problémája, hogy amikor bejöttek csapkkodták az ajtót meg felkapcsolták
a villanyt. Én világosítottam fel, hogy kicst több is történt a szomszéd ágyon.
Ami az egészben tök vicces, hogy tegnap felidéztük Rodrigóval, hogy amikor ő
itt volt Budapesten pont ez történt az ő szobájában. Én már akkor is furinak
találtam a történetet (pedig a prűdségtől messze állok). Nem is találkoztunk
semmi ilyesmivel sose, máig...
Zsuzsi háromnegyed kilenckor
elment bevásárolni egy kis kaját és leírása szerint olyan volt a város, mintha
reggel hat lett volna. Senki, azaz senki nem volt a hatmilliós városban.
Szeretnek aludni, na. Rodrigóval egy körül volt randing a külvárosban, addig
meg szerettük volna kicsit nézni Santiagót. Na ebből nem lett semmi, mert egy
csómó elintézni valónk volt, főleg a neten. Azért a helyi Barrio Brasilban
sétáltunk. Megrökönyödve láttam, hogy az épületek borzasztóan hasonlóak a
polgári épületekhez Budapesten.
Nem volt sok időnk nézelődni,
mert már menni is kellett Rodrigóhoz. Csak hogy megint mutassuk mennyire „európai”
Chile, ime a metro
Én ezen az egészen teljesen le
voltam halva, a fejemben Chile egyenlő indiánok, hegyek, esetleg sivatag.
Semmi, azaz semmi fejlődő országos motívuma nincs most. A gazdaság egyébként nagyon
jól megy, köszönhetően főleg a rengeteg réznek és a Pinochet óta (1990)
megszilárduló demokráciának. Hatalmas középosztály van, akik jól láthatóan jól élnek. Kicsit sem olyan, mint
amilyennek Latin-Amerikát elképzeltem.
Ott tartottam tehát, hogy kimentünk Rodrigóhoz, aki a egy kolesz szerű dologban lakik. Hát nagyon csak szerű, mert egyrészt nyilván csak srácok vannak a jezsuita koleszban, másrészt meg nem is fiúk, mert mindenki legalább 30. Végül pedig nem kicsit jó körülmények között élnek. Ne fényűzést képzeljünk el, egyszerűen csak tiszta ház kerttel, könyvtárral, kis kápolnával.
Az egész kolesz, kb 15 ember vendégül látott minket. Itt azok vannak akik jezsuita szerzetesként teológiát tanulnak az egyetemen. Nem nősülhetnek, de nem lesznek papok sem. Ez elsőre szívásnak tűnik (az is), de nem ez a lényeg most. Számomra az volt a legnagyobb élmény, hogy egyszerűen csak normálisak voltak, nyitottak és tök jó fejek. Próbáltak angolul beszélni, pedig mindenki spanyol anyanyelvű volt (Dominikától Argentínáig mindenhonnan). Van egy bejárónőjük, aki főz rájuk, de hétvégén mindig valaki más csinál kaját. Most az egyikőjüknek szülinapja is volt. Ne képzeljetek el semmi álszentkedést vagy ilyesmit, és tök nyitottan lehetett velük beszélgetni vallásról. Tanultunk is rendesen. Én például nem tudtam, hogy a jezsuiták az egyik legnyitottabb szerzetesrend. Ez alatt azt kell érteni, hogy számukra a világi tanulás nagyon fontos és hát ez a világi tudás nem mindig áll összhangban a pápa irányával. A jezsuiták egyébként számomra nagyon szimpatikus módon saját maguk "megtalálását" nagyon fontosnak tartják. Ha jól értem arra kell rájönniük, hogy mi az ő küldetésük a világban. Tehát saját magukat kell először megtalálniuk. Egyébként itt írom le, hogy Rodrigo is meg egy másik srác is mérnök volt mielőtt szerzetesnek állt. Sokat elárul egyébként arról, hogy amikor Rodrigó mesélt arról, hogy miért lett szerzetes megemlítette, hogy először el akart menni utazni Európába és közben gondolkodni azon, hogy nem akarják-e (ő szavai:) átverni a papok. Számomra az, hogy ezt elmondta, ez is mutatja mennyivel nyitottabban mennek itt Latin-Amerikában a keresztény dolgok, mint nálunk. Nem hiszem, hogy nálunk sokan meséltek volna ilyesmit. Nagyon jól éreztük magunkat az egész ebéd alatt.
Sajnos ezek után el is kellett köszönnünk. Rodrigónak dolga volt, mi meg így körbe tudtunk nézni Santiagóban. Először felmentünk valami kisebb dombra, ahonnan szépnek kellett volna lennie a kilátásnak, de inkább szmogos volt.
A chilei halpiac fél órán belül bezárt, de én nagyon nagyon rá voltam kattanva, hogy menjünk el. Chile hatalmas óceánparttal rendelkezik, a térképe egyébként is nagyon vicces, nem fér rá tulajdonképpen semmire: Chile térkép Szóval elrohantunk a halpiacra. Tényleg klafa volt és itt lehetett is olyan királyrákot látni, amit még a Torres del Painenál szerettem volna enni. És akkor egy újabb érdekesség. Eiffel 3 piacot tervezett az egyik Montvideóban van a másik itt Santiagóban a harmadik meg ugye Fővám téren.
Ezek után még sétáltunk egy adagot a városban, többek között lámapulcsira vadásztunk, és végül lett is. A láma, kimondottan az alpakka szőre nagyon finom és kiváló pulcsi. Ezen kívül láttunk egy király országzászlót. Ha ilyen lengene nálunk is, azt mondom, ok, persze nem biztos, hogy a Zöld Pardon helyén, bár azok meg illegálisan vannak, de most nem fogok ebbe a posványba belecsúszni.
Na és akkor miután benyomtunk pár helyi empanada sütit lassan elkezdtünk készülődni, hogy elhagyjuk Latin Amerikát. Én tényleg elszomorodtam, mert nagyon jól éreztük itt magunkat, pedig én nem is voltam erre a területre rácuppanva.
Szóval kimentünk a reptérre bechekoltunk, és elindultunk Auckland felé. A repülőút nagyon király volt. Képzeljétek itt a repülés olyan, mint nálunk lehetett régen. Viszonylagosan van hely, a stwerdessek kedvesek és a kaja is jó. Ezen kívül választhat az ember filmeket. Ráadásul a bechekoláskor megkaptuk a vészkijáratos helyeket. Nagyon örültem, hogy a viszereimet nem kell nyomás alá helyeznem. Aztán persze a repülőn kiderült, hogy rossz helyre foglalták bechekoláskor. Szóltam a stwerdessnek, lesz ami lesz alapon, és képzeljétek, hogy sikerült. Átültettek minket egy jó helyre. Nagyon jó repülőutunk volt!
