Elmentünk a Delfin Encounterhez,
ahol már tegnap lefoglaltuk a reggeli delfinúszást. Először is mindenki kapott
neoprém ruhát, békatalpat, maszkot és pipát. Már itt az irodánál be kellett
öltözni, aztán egy videot vetítettek nekünk a tudnivalókról. Itt azonkívül,
hogy hogy kell kimenekülni a hajóból elmondták, hogy hogy is kell a delfinekkel
úszni. Nyilván az első szabály az, hogy nem szabad hozzájuk érni. Aztán vannak
trükkök, amikre felfigyelnek a delfinek, ilyen ha mélyre úszik az ember, vagy
az ha énekel, és ez nem vicc. Amikor sikerül odacsábítani egy kiváncsiskodó
delfint, akkor igyekezni kell szemkontaktus kialakítására, és elkezdeni
körbe-körbe úszni vele.
A hasznos infókkal felvértezve
indultunk a buszhoz, amivel elvittek minket a hajóhoz.
És itt jöjjön Tibi
élménybeszámolója mi is történt a buszraszálláskor:
Szóval nem tartozik szigorúan véve az általános műveltséghez, ezért
elmondom annak, aki nem tudja, hogy 4 iszonyat durva hippie arccal laktam
együtt, amikor itt tanultam. Ez alatt többek között azt kell érteni, hogy voltak
patkányok a lakásban, hogy egyszer feldaraboltunk a nappaliban egy ellopott
kerti asztalt, amivel sikerült befűttenünk vagy hogy az egyik srácot elkapták
fű terjesztésért, amiben munka van, mert a kis mennyiséget itt elnézik. Szóval
a lényeg, hogy volt egy Eddie nevű 18 éves srác, aki beköltözött hozzánk másfél
hónapra, de aztán jobbank látta a lakóközösség, ha őt nem fertőzzük tovább.
Hogy hogy nem Eddie magyarázta nekünk el, hogy melyik békatalpat és ruhát
válasszuk, mert most itt dolgozik a Dolphin Encounterben. Ok, ez már eleve
nagyon durva story lenne, de most figyeljetek. Eddietől tudtam meg, hogy a négy
srác közül az egyiknek, Jeremynek az apja lett pár évvel ezelött a királyi
kormányzó, ami az itteni köztársasági elnök megfelelője. Nagyon durva a
világ....
Ismét visszaveszem a szót, és
folytatom a buszút egyéb érdekességeivel. Már az elején említették, hogy
egyrészt nagyon szerencsések vagyunk az idővel, másrészt pedig hajnalban
látták, hogy vannak delfinek bőven. Már a buszból lehetett látni néhányukat,
ahogy hatalmasakat ugrándoztak.
Az itt látható delfinek a dusky delfin névre
hallgatnak, és a legakrobatikusabb delfinfajként tartják őket számon. Be is
mutatták ma tudományukat becsületesen.
A hajóra felszállva egy srác
elmondta mi hol van, és mit kell csinálni ha bármi gond lenne. Nagyon tetszett,
hogy mindezt teljesen lazán és viccesen adta elő, nem a hivatalos műmosoly
verziót kaptuk.
Mivel a delfinek ma a parttól nem
jártak messze, nem kellett sokáig hajókáznunk. Flehúztuk a teljes
menetfelszerelést és kiültünk a hajó szélére mint a verebek. Aztán mint ahogy
azt a videoból megtanultuk, megnyomták a dudát, és ekkor lehetett csobbanni.
Nem kellett sokáig várni, százával jöttek a delfinek. Szerintem ők már alig várták,
hogy kapjanak játszópajtásokat.
Rázendítettem nótámra, hátha
valamelyik delfin megkedveli csodás hangomat. Jöttek is, de olyan gyorsan, hogy
először csak kapkodtam a fejem, hol is vagyok. Aztán sikerült egyikükkel
szemkontaktust kialakítani és még körözni is egy-kettőt, aztán odébbált.
Szerencsére annyian voltak, hogy kisvártatva újabb érdeklődők akadtak, akiknek
tetszett az Elment a Lili néni a vásárba kezdetű nótám. Nagyon élveztem, de
szerintem a delfinek is. Jöttek, köröztünk, aztán elmentek. Fantasztikus volt.
Volt hogy épp szünet volt, nem jött épp egyse, akkor kinéztem a víz fölé, hogy
merre lehetnek. Aztán amikor visszamentem a víz alá, egyszercsak a semmiből
megjelent néhány delfin és elsuhantak alattam. Hogy honnan jöttek, azt nem
tudom.
Megpróbálkoztam azzal a
módszerrel is, hogy lejjebb merüljek a vízben, de amint megláttam a delfineket
olyan izgatott lettem, hogy összekevertem a sorrendet, előbb merültem, aztán
vettem levegőt. Nem volt jó... úgyhogy maradtam az éneklésnél, elvégre az már
jól bevált.
Azzal is próbálkoztam a delfinmentes
időszakokban, hogy kikukucskáltam a vízből merre lehetnek, és elindultam az
irányukba. Nyilván ez bődületes nagy hülyeség volt, mert fél másodperc múlva
már teljesen máshol voltak. Úgyhogy konstatálnom kellett, hogy valóban ez a
delfinek játszótere, és mi vagyunk a játékok, nem fordítva.
Egy idő után, kb 40 perc
visszahívtak minket a hajóba, és arrébb álltunk, ahol újra csobbantunk kis pihi
után. 3 ilyen kör volt. És csak akkor éreztem milyen hideg van, amikor a 3. kör
után kimentünk a hajóra. Viszont akkor úgy remegtem, hogy a pulcsimat is alig
tudtam felvenni. Aztán kaptunk forrócsokit, ami sokat segített.
A hajóval még mentünk pár kört,
kintről is megcsodáltuk a delfinek akrobatikus tudományát. Nagyon jópofák
voltak. Követték a hajót, ugrándoztak, szaltóztak. Mintha csak azt kiabálnák,
hogy itt vagyok, engem figyeljetek.
Nagyon szerencsések voltunk ezzel
az idővel, meg a delfinek játékos kedvével is. Tibi mikor volt anno
Új-Zélandon, szintén úszott delfinekkel, de azt mondta, hogy akkor közel sem
voltak ennyien, és nem voltak ennyire játékosak se. Szóval igencsak örültünk
most a szerencsénknek.
Viszont így, hogy ilyen
csodálatos nap volt, felmerült a kérdés, hogy menjünk-e bálnát nézni. Bennem
két aggály merült fel, az egyik az ár, a másik meg hogy egy ilyen élmény után kicsit
nehéz váltanom, és új élményt befogadni. De mikor megérdeklődtük, hogy mi a
szitu bálna fronton, kiderült, hogy nagyon jók az esélyek, 98%-ra teszik, hogy
látunk bálnát. Ez elég meggyőzően hangzott, úgyhogy mégis beneveztünk.
Mikor kihajóztunk újra
megjelentek delfin barátaink. Követték végig a hajót és csinálták a műsort. A
hajót maorik üzemeltették. Az elején elmondtak néhány érdekességet arról mit is
fogunk látni, ha minden jól megy. Az ámbrás cetet kerestük a tengerben, ami a
legnagyobb fogascet faj. A hímek kb 15m-esek, a nőstények 11m-re nőnek meg. A
kapitány időnként ledugott a víz alá egy radart, hogy kifigyelje merre is lehet
a keresett bálna, addig mi meg delfineztünk. Egyszercsak jött a riadó, hogy
feljött egy bálna. Ezek a bálnák kb 45 percet tudnak a vízalatt tölteni, és
ezalatt vadásznak. Amikor elfogy a levegőjük feljönnek a víz tetejére és 5-10
percig gyűjtik a levegőt, majd egy elegáns hullámmozgással és hatalmas
farokcsapással újra remerülnek. A feljövetelt sajnos nem sikerült elcsípnünk,
de amikor fent volt látszott mekkora hatalmas állatról van szó.
A delfinek persze benne is játszótársat találtak, így folyamatosan körbeugrálták. A bálna nagyon nyugisan tűrte a nyüzsgést. Mikor végzett, jött a hullámmozgás és az alábukás. Hát ezt meg kell hagyni nagyon szépen csinálja. Lassan, komótosan és rendkívül elegánsan. A farkát addig nem is lehet látni, mert az a víz alá süllyed amikor levegőt gyűjt, de lemenetelkor gyönyörűen látszik.
Miután eltűnt, újra indult a
vadászat, és sikerült mégegyet elcsípnünk levegőzés közben. Itt is ugyanez volt
a szitu mint előbbi társánál.
Visszatérve a szárazföldre nagyon
meg voltunk elégedve a napunkkal, nagyon boldogok voltunk élményeinkkel. A
szálláson befizettünk mégegy éjszakára, aztán elmentünk egy antikváriumba
könyvet csereberélni, és még egy borkóstolót is beiktattunk. Ez egy automatával
ment, kaptunk egy kártyát, amit bedugtunk a gépbe, megnyomtuk melyik borból
kérnénk a kóstolót, és már csurgott is a poharunkba, a kártyára meg terhelődött
az ára. A módszer tetszett nagyon, de a borok közül sajnos csak kevés nyerte el
tetszésünket.
