Hajnalban értünk Esquelbe. Még
éppen próbáltuk a csipát kiszedni a szemünkből, amikor egy nagyon érdekes
megfigyelést tettünk. Az itteni tourist info konkrétam reggel 6:30-tól van
nyitva 8-ig és 19:30-tól 21-ig. Nem nagyon értem én ezt, valószínűleg egy
csajszi/csóka csinálja mellékállásban. A lényeg, hogy nekünk ez most nagyon
kapóra jött. Be is mentünk érdeklődni, és valóban egy angolul alig beszélő
hölgy próbált nekünk tourist infot átadni több kevesebb sikerrel. Ami azért
elég gyorsan kiderült, hogy van egy kisbusz, ami el tud minket vinni a nemzeti
parkba. A nemzeti parkban végig fog menni északra és ki is jön a nemzeti
parkból. A mi végső célunk Argentínában Mendoza, ami északra van, szóval nagyon
frankónak tűnt az egész. Megtudtuk, hogy már nagyon szezon vége van, és hogy a
szállások kezdenek bezárni, és a többsége amúgy is vagy kemping vagy aranyárban
van. Végül sikerült találni, egy olyan kempinget, ahol van domo (ezt mi dormnak
gondoltuk) elfogadható áron. Az is kiderült, hogy azt is meg tudjuk csinálni,
hogy veszünk most egy jegyet, leszállunk a nemzeti parkban, és holnap
továbbmegyünk. Ez nagy királyságnak hangzott, az már kevésbé, hogy a busz 25 percen belül indul, Argentínában
meg ilyenkor konkrétan még semmi nincs nyitva, hogy kaját tudjunk magunknak
venni. Végül a buszmegállóban lévő trafikostól sikerült négy szendot vennünk,
ezzel kellett a mai napot megúszni, plusz pénzt is vettem fel. A busz maga egy
kisbusz volt és valami folytán ezen is két ember dolgozott, egy csóka, aki
vezetett, meg egy aki a jegyet szedte. A második az tulajdonképpen
stewardesként is funkcionált, számunkra ez azért volt érdekes, mert őt kértük
meg, hogy tegyen le minket, annál a kempingnél, ahol volt a domo. Ez egész
konkrétan egy erdő közepe volt, ahol rámutatott egy ösvényre, hogy akkor arra
tessék menni, majd ott lesz a szállás
Ahogy lesétáltunk a kempinghez,
rögtön beleszerettünk. No nem amiatt, mert tele volt tehénnel, hanem azért,
mert alig volt ott valaki. Bementünk a házikóba, hogy megérdeklődjük, hogy
akkor mennyi is valójában a domo. A recepciós gyerek (meg fogtok lepődni, egy
Juan J )
A kommunikáció mestere volt, anélkül, hogy egy szót is beszélt volna angolul
kézzel lábbal magyarázott. Az kiderült, hogy domo nincs. Ahhoz már egy német
csaj kellett, hogy az is kiderüljön, hogy sátrat viszont lehet bérelni
hálózsákostul meg polifomostul, ráadásul elég olcsón. Bingo, gonodltuk mi, és
már mondtuk volna, hogy akkor ide a sátrat, de mondta, hogy azt majd ő
felállítja. Mégjobb. A hely maga egyszerűen tökéletes volt. A két németen kívül
(anya és lánya, 2 argentín család volt a kempingben) össz vissz. Volt meleg
zuhany, a táborhelyen szabadon legeltek a steaknekvalók, a helyi almafán
papagájok zabálták az almát és egy olyan tiszta patak partján volt a
sátorhelyünk, amilyet az Alpokban sem lehet látni.
Ott azonnal eldöntöttük, hogy ha
nem fagyunk meg a sátorban, akkor maradunk még itt több éjszakát. Sajnos az
kiderült, hogy vagy holnap husvét vasárnap van busz, vagy a legközelebb
szerdán, és mivel nem volt térerőnk, ez azt jelentette, hogy nem fogunk tudni
hazatelefonálni L .
Még mindig reggel volt, és mi meg
eléggé fáradtak voltunk a hajnali orkakelések, majd az éjszakai buszozás miatt.
Gondoltuk, hogy nem is túrázunk hatalmasat, csak szépen komótosan. Volt egy
négy órás séta, gondoltuk, hogy arra benevezünk. A nemzeti park neve egyébként
Los Alerces, ami egy fenyőfajta, ami akár több ezer évet is élhet. A nagyon
öreg fák egy tó túloldalán vannak, ahova egy méregdrága komp visz át, ráadásul
már túl rossz az idő, így nem is megy. Vannak viszont fiatalabb fák is, amik „csak”
olyan 400 évesek. A mi utunk viszont egy Lago Verde, azaz zöld tó (nagyon profi
vagyok már spanyolból) felé vezetett. Elsőként az übertiszta folyócska mellett
sétáltunk, majd elértünk a tóhoz. Inkább mutatok pár képet
A tó annyira gyönyörű volt, hogy
Zsuzsi minden ellenkezése ellenére én ruhástól beugrottam a vízbe
Na jó, nem is, volt a stég elülső
részén egy kis párkány, és hát ugye ez nem az első kép, ami iyen jóra sikerült
:)
Ezek után elmentünk a Lago Verde
tó mögötti másik tóhoz. Nem tudom, hogy ezt hogy hívták, de szerintem nyugodtam
lehetett volna kék tó, mert ez meg nagyon kék tó volt. Leheveredtünk a tó
partján lévő kidölt fához. Arra lettünk figyelmesek, hogy kb 30-40 perc után
még vagy négy pár volt úgyszintén a parton. Nagy divatot teremtettünk.
Otthagytuk a jó kis tavunkat és
akkor nekivágtunk a kiskörútnak. Mint késöbb kiderült a két tavat összekötő
patak partján haladtunk. Ami biztos, hogy nagyon szép volt és gyönyörű volt,
most nem fárasztalak titeket tovább képekkel, holnap úgyis ennek a pataknak a
partján mentünk, na ott majd mutogatok képeket.
Visszatértünk a kempingünkhöz,
közben sikerült látni két bácsit, aki flyfishinget csinálnak. Nem tudom, hogy
ez mi magyarul (nem, nem légyre horgásznak). A lényeg, hogy ehető csali
helyett, egy műanyag villantót dobálnak a víz felszínére. Valamiért ezt a
csalit egyre messzebre kell dobni, és ráadásul valamilyen különleges ok miatt,
a víz közepén kell állni.. Tiszta Luis De Finnes:
Juan este készített vacsorát, ráadásul nem is
akármilyet... Az biztos, hogy nem most kezdte a vendéglátást. Bebújtunk az
összes ruhánkba, és reméltük, hogy nem fagyunk meg éjjel.
