A lényeg, hogy megvolt a jegyünk, helyünk. A busz király volt,
lábtartó, légkondi, majdnem teljesen vízszintes ülés. El is értünk Comodoro de
Riviadaba, ahol majd át kellett szállnunk. Ma ugye hétfő van, és a következő
kis story sokat elmond arról, hogy milyen az amikor az ember hosszabban utazik
és elveszti a napi/heti ritmusát.
Az utcák teljesen üresek voltak, majd amikor beértünk a városba jól
láthatóan minden zárva volt, sőt még ünnepséget is láttunk. Komolyan felmerült
bennünk, hogy ma húsvét van, csak elnéztük. Zsuzsi először mondta, hogy nem,
nem, ő tudja, de aztán ő is elbizonytalanodott. Aztán végül kiderült, hogy
Malvinas van. Ez a Falklkand szigeteket jelenti argentinul, persze szerintük a
Falkland a Malvinas angol neve. A nap az tulajdonképpen egy veterán nap,
illetve a hősi halottakért van. Akinek nincs a
kisujjában a történet (és valószínüleg ezzel vannak így páran: Adrian
Mole a naplójában azt írja, hogy amikor az argentinok megtámadták a szigetet az
apja teljesen besz*rt, mert azt hitte, hogy Írország mellett van) leírom, amit
megtudtam. 1982-ben (most volt 30. évforduló, ezért vagyok ilyen okos) az
argentinok megtámadták a Falkland szigeteket, ami britt terület. A brittek a
területet a spanyoloktól szerezték a XIX. század elején. Hogy akkor mire
kellett nekik, nagyon nem értem, de ez van. Ami számít, hogy az argentinok meg
vannak róla győződve, hogy a Falkland hozzájuk tartokzik. Az érvelésük arra
alapul, mert hogy közel van. A másik probléma, hogy amikor az argentimok
megtámadták a szigeteket Argentínában katonai diktatúra volt, szóval nem nagyon
lehet azt mondani, hogy a nép felhatalmazta volna őket. Elég az hozzá, hogy
Nagy Britannia vérkomolyan vette a katonai agressziót és relatíve rövid időn
belül vissza is szerezte a szigeteket. Na ezt az argentinok nem birjak
feldolgozni (el sem akarom képzelni, hogy mit szólnának egy Trianonhoz, ha pár
pingvines szigetért így odavannak). A mostani helyzet elég elszomorító.Kb. 3000
ember él a szigeten, persze jó részt angol bevándorló. Ők nem meglepő módon az
UK-hoz akarnak tartozni (Ki érti, mi?). A mostani elnökasszony Christina
Kirschner meg egyre több olyan kijelentést, lépést tesz az elmúlt egy évben,
ami khm finoman szólva is agresszió. Nem kell még nagy dologra gondolni, de
mondjuk a falklandi hajók nem köthetnek ki az egész kontinensen. Király,
nyilván ennek a külpolitikai manővernek persze semmi köze nincs ahhoz, hogy
most nem megy túl fényesen a gazdaság!
A politkia felhangoktól függetlenül az jól érzékelhető, hogy a
problémák gyökere abból adódik, hogy az angolokra úgy néznek az argentinok,
mint az öreg kontinens gyarmatosítóira, akiket meg ki kell dobni innen. Ezt
értem is, ha nem lett volna ez a szemlélet, még most is gyarmatok lennének.
Másrészt, én komolyan nem értem, hogy miért kellenek ezek a szigetek annyira.
Megpendítettem, hogy ott vannak a Dél-Georgia-szigetek vagy a
Sandwich-szigetek, azok is közel vannak, de úgy néz ki azokra nem haraptak rá.
Azt hiszem ott tartottam, hogy megérkeztünk egy
Comodoro nevű városkába. Itt ha 7 percet töltöttünk sokat mondok. Ahogy
leszálltunk jöttek oda hozzánk, hogy átszállunk-e. Mi mondtuk, hogy eddig nem,
de megy-e Puerto Madrynba. Mondták igen, mondtuk bingo. A buszsofőr már tett is
fel minket, egy másik csóka meg a csomagunkat. Közben kiderült, hogy az
effectivo készpénzt jelent. Én meg voltam győződve, hogy ezt a pénzt le fogja
nyulni a sofőr, de fenét, be voltunk jelentve, kaptunk számlát, minden. Volt
reggeli a buszon, szóval királyság volt minden. Délután négy körül érkeztünk
Puerto Madrynba. Ez a Valdes-félsziget bejárata, a Valdes-félsziget pedig egy
vadrezervátum, ahol tengeri élőlények vannak. Ide jönnek a déli bálnák (nem
vagyok benne biztos, hogy a Southern Right Whalet így mondják magyarul), de
sajnos csak júniustól decemberig.
VISZONT, most vannak itt orkák, azaz gyiklos bálnák, azaz kardszárnyú delfinek.
Annyira most, hogy február március áprilisban vannak, és a leginkább márc
20-tól április 10-ig lehet őket látni. Mit látni, ennél sokkal többet, fókákat
elkapni. Na ezt akartuk mi is látni, mégpedig nagyon. Ehhez pedig korán kint
kell lenni a parton, így úgy gondoltuk, hogy bérelünk egy kocsit. Nem volt
olcsó, nem mondom, ráadásul sok verseny sem volt, mert az ünnepnap miatt csomó
kölcsönző zárva volt. Végül egy szimpatikus házaspár családi vállalkozásától
vettük ki a kocsit. A Routa 40, hajnali kelés és 12 óra autóút után még egy jó
150 kilomisit le kellett vezetnem. Előtte a városban nem sikerült találni
valami gyorskajáldát, az itteni éttermek kilenckor nyitnak (nem vicc), szóval
még éhes is voltam. Szállást találni nem volt nagy művészet a félszigeten, még
alkudni is sikerült. Ráadásul a házinéni nagyon aranyos volt és pár mosolyért
kölcsönadta a saját távcsövét, hogy használhatjuk! Elmentünk egy jó kis
kajáldába, ahol isteni kagylót ettem, Zsuzsi pedig grillezett halat evett.
