Még mindig nem volt gondunk a
korán keléssel. Volt pár dolog amit el szerettünk volna intézni Wellingtonban,
de Zsuzsi nem jött lázba az itteni látnivalókért (botanikus kert, múzeum,
sikló), így aztán nem is akartunk nagyon sok időt szánni Welliere. Amit
tudtunk, hogy kell még túracuccot vennünk, mert akkora leárazások voltak most,
hogy csak na. Wellington a fejlett világ valószínűleg egyik legkisebb fővárosa.
Ami viszont biztos, hogy nincs még egy olyan főváros, ahol a shopping utcában a
Prada Gucci és D&G boltok helyett ennyi túrabolt lenne. Őszintén bevallva,
mi itt töltöttük el a legtöbb időnket. Mondjuk ez nekünk olyan, mint másnak
lehet a cipőbolt vagy az autótunning :) Közben megpróbáltuk az Argentinában
megismert orkakutató kiwi nőci könyvét megvenni, de egyelőre nem sikerült.
Azt hiszem Zsuzsi még nem írta,
úgyhogy én ide bevetem, hogy NZ két nagy szigetből áll. Az egész ország
valamennyivel kisebb, mint Németország, de egy nagyon kemény 4 millióan laknak
itt :). Ebből is Auckland és környéke elvisz másfelet, Wellington még egy háromszázezer, szóval a déli szigetre kb marad 1 millió, ha jól emlékszem, de lehet,
hogy még annyi sem. A lényeg, hogy itt alig vannak, ellenben tele van birkával
és marhával. Ha jól emlékszem volt olyan időszaka az országnak, amikor minden
lakosra 55 bárány jutott. Ez most már kezd visszaszorulni, mert a tejipar
jobban zúz, így csomó farmot átalakítanak marhacsordáknak. Ezt most azért írom,
mert Wellingtonból ma akartunk átmenni komppal a déli szigetre. Zsuzsi magában
úgy számolt, hogy majd az esti 6-os hajóval fogunk áthajózni a déli szigetre,
de dél körül szóltam, hogy az nagyon nem lesz jó, mert egy gyönyörű fjordon
megy át a komp. Ahhoz viszont, hogy ezt a kompot elérjük kicsit össze is
kellett szedni magunkat és kisietni. Végül a recepciós csajszi segítségével
sikerült kiérnünk. A kompút valóban nagyon szép volt, ez az úgynevezett
Marlborough Sound.
Ezt azért érdemes megjegyezni,
mert ezzel megint lehet vagánykodni borválasztáskor. Ez ugyanis NZ Mendozája,
azaz a legnagyobb bortermelő vidéke. No nem a fjord, az nemzeti park, hanem az
alatta lévő lankás terület. Mire megérkeztünk Pictonba, azaz a déli szigetre
már beesteledett, de ott vártak a
különböző szállások kisbuszai, amik ingyen elvittek minket. Találomra
kiválasztottunk egyet. Zsuzsi nem nagyon tudta, hogy eddig miért lelkesedtem a
kiwi hostelekért, de most azt mondta, hogy ez volt a legjobb hostel, amiben
valaha volt. Ez főleg azért volt, mert nagyon kedves volt a recis néni, de az
sem volt utolsó, hogy volt ingyenes jakuzzi vagy adtak ingyen fagyit este
hatkor. Ez a hostelnek kb 1000 Ft-ba kerül, de a komfort érzetet nagyon emeli.
Emellett millió egy dolog van, ami egyszerűen csak aranyos. Kint van például
egy kisfüzet, amibe az utazók beírhatják a kedvenc recepjüket, hogy más utazók
is kipróbálhassák. Mi most nem főztünk, hanem vettünk egy üveg bort és egy fish
and chipset. Közben még fültanui lettünk egy érdekes beszélgetésnek. A recis
néninek kb tizenhétszer kellett elmagyaráznia telefonon valakinek, hogy a
postaszekrénybe fogja bedobni a kulcsot. Tök egyértelmű volt, hogy ázsiaiak, és
a beszélgetés után az egyik vszeg ausztrál csóka megjegyezte a recis nőnek,
hogy nagyon türelmes. Ami igaz, az igaz nagyon kedves és türelmes volt. Ugyanakkor
egyikőjük sem nézett úgy ki, mint aki 3-4 idegen nyelvet beszél. És hát igen,
nem nagyon híres egyik angolszász sem arról, hogy figyelne, hogy tisztán
beszéljen angolul. Én abszolút híve vagyok annak, hogy mindenki beszéljen
angolul, de azért az arcból kicsit vissza lehet venni, ha már az ő nyelvüket
beszéljük... például nem ártana a két dollárosra számmal is kiírni, hogy ez
mennyi is, nem csak betűvel :)
