Reggel kelni kellett, 7:30-kor
indult a buszunk Santiagoba. Nem ment túl könnyen, és egyre csak azon
hüledeztünk, hogy hogy lehettünk ilyen idióták, hogy tegnap éjjel a borkóstolót
még megtoldottuk néhány igen rossz minőségű borral... No de visszaforgatni az
időt nem lehetett, ezen már csak az algopirin segített.
A nehéz kelés ellenére teljesen
jól odaértünk a buszhoz, ami viszont ¾ órát késett. A buszút nagyon szép tájon
megy át, gyönyörű hegyek szegélyezik az utat. Igyekeztünk is ébren maradni,
nekem ez nem mindig sikerült, de azért sok szép részt láttam. Átkeltünk az
Andokon, így egy idő után havas hegyek jelentek meg körülöttünk sífelvonókkal.
A határ a hegy tetején volt, és
már jó előre észre lehetett venni a kígyózó kamion sorból.
Már nem először jártunk az
Argentina-Chile határon, így sejtettük, hogy nem 2 perc lesz az átlépés, de
azért nem gondoltuk, hogy 1 órát fog igénybe venni. A pecsételés gyorsan ment,
viszont utána kipakolták az egész buszt. Ilyen múltkor is volt, akkor mindenki
magához vette a csomagját, berakta az átvilágítóba, válaszolt a
keresztkérdésekre, hogy van-e nála hús vagy gyümölcs, aztán ha volt attól
elbúcsúzott, ha nem, akkor meg szállhatott is vissza a buszra. Most itt ezt egy
kicsit felturbózták. Nem kellett nekünk pakolni, kipakoltak mindent,
átvilágították, és kiválasztották a gyanús táskákat, a többit meg
visszapakolták. Ekkor gondoltuk, hogy mennyivel gyorsabb ez... kár volt, mert
ekkor jött a fő műsorszám: felállították a busz összes utasát 3 sorban, és
kezdődött a feleltetés. Először is megkeresték a gyanús táskák tulajdonosait,
majd kipakolás után nagy dilemmába estek, hogy a lekvárt el kell-e venni a
nénitől, vagy beviheti az országba. Ha jól láttam végül senkitől nem koboztak
el semmit. Közben begyűjtötték a kitöltött nyilatkozatokat is arról, hogy
milyen élelmiszer van nálunk, és ebből is kikérdezték a gyanús egyedeket. Míg
sorakozó volt, kutyával kutatták végig a buszt és a talált tárgyakért szintén
lehetett jelentkezni. Aztán már csak a kézipoggyász átvilágítása volt hátra, és
már mehettünk is.
Mint említettem, a határ az Andok
tetején van, így onnan le is kellett jönni. Egy jó kis szerpentin vezetett le
22 fordulóval. Egy-egy kanyar elég ilyesztő volt, főleg amikor kamion jött
szembe.
Miután leértünk mindenki
megnyugodott, még szendót is kaptunk, aztán betettek egy rendkívül idióta
filmet. Annyira idióta volt, hogy annak ellenére, hogy igencsak ki vagyunk
éhezve a filmekre, egyikünk se tudta végignézni. No de sebaj, legalább aludtunk
egy jót.
Santiagoba érkezve megérdeklődtük
a tourist infoban, hogy hol érdemes megszállni, és nagyon kedvesen
útbaigazítottak minket.
Amikor megérkeztünk a szállásra,
még egész szimpi volt. Amikor a recepciós sráccal beszéltünk, már vesztett az
értékéből. Egy 8 ágyas dormban kaptunk ágyat, be is vetettük magunkat. Ahogy
szétnéztünk a helyen kezdett gyanús lenni, majd, lecsekkoltuk és gyanúnk
beigazolódott, ez a Lonelyban van benne, de úgy mint egy buli hostel... Hogy
hogy sikerül ennyi idő után még mindig elkövetnünk azt a hibát, hogy nem nézzük
meg a Lonelyt, hogy tudjuk hova ne menjünk, azt magunk se tudjuk.
Gyorsan még neteztünk egyet,
telefonáltunk haza, meg felhívtuk Rodrigót, akivel este találkánk volt.
No de ki is Rodrigo? Többen már
találkoztatok is vele. Tibi mikor Warwickban tanult, elment utazgatni
Angliában, és egyik helyen összetalálkozott Rodrigóval, egy uruguayi sráccal.
Rodrigo épp utazgatott Európában, ugyanis nagy döntés előtt állt, be akart
állni a jezsuita szerzetesrendbe. De mielőtt meghozta volna végső döntését,
elment utazni Európába, hogy átgondolja, valóban ez az út-e amit követnie kell.
Tibivel találkozva hosszabban
elbeszélgettek, és megtetszett neki Magyarország, így útja végén,
szilveszterkor útba is ejtette. A szilvesztert velünk töltötte, ami meg kell
hagyni elég érdekesen alakult...
Akkoriban a Ráday koliban laktam,
így először oda mentünk lepakolni, ugyanis úgy terveztük ott alszunk mindannyian
a buli után. Viszont a party előtt Zolinál gyűltünk össze, aki a Blaha
környékén lakik, és némi mulatozás után onnan mentünk át éjjel a Ráday utcában
lévő buliba. No itt történt az, hogy elvesztettük Rodrigot. Mivel nem találtuk,
nem tudtunk mit tenni, elmentünk a koliba... és reggel mikor felébredtünk
Rodrigo ott feküdt a szobában... Azóta se tudja egyikünk se, hogy hogy sikerült
ezt a műveletett véghez vinnie, hiszen a koliból nem egyenesen a buli helyre
mentünk, így nem tudhatta a vissza vezető utat, valamint a szobába is simán
betalált...
No de Rodrigo azóta jezsuita
szerzetes, és most épp teológiát tanul Santiagoban. Ezért le is beszéltük már
vele előre, hogy itt találkozzunk. Most pontosítottuk a részleteket, és az esti
találka előtt még gyorsan aludtunk egyet.
7-re jött értünk Rodrigo a
hostelbe, és elmentünk vele és még két barátjával vacsizni egyet. Nagyon jó
volt találkozni Rodrigoval. Bár csak rövid időt töltöttünk együtt anno, nagyon
szimpatikus lett már akkor is mindkettőnknek: nagyon egyensúlyban van önmagával
és nagyon nyitott a világra. Két barátja, egy lány és egy fiú szintén jó fejek
voltak. Ők még egyetemisták, egy önkéntes táborban voltak együtt, onnan ismerik
egymást. Nagyon jó volt az este, jót beszélgettünk, sokmindent megtudtunk Chiléről
és Santiagorol egy uruguayi és két chilei szemszögéből. Jó volt látni, hogy a
csaj, aki közgazdász, milyen lelkesedéssel beszél arról, hogy ő a politikában
szeretne majd részt vállalni közgazdászként, mert segíteni szeretne az ország
ügyeiben. Hogy ez Chilében valóban lehetséges-e, vagy csak egy naiv ábránd, ezt
nem tudjuk megítélni, mindenesetre elég pozitívan álltak mindannyian a
kérdéshez.
Egy jó kis hambi és egy jó pofa sör után elbúcsúztunk.
Viszont Rodrigó meghívott minket másnapra ebédre magukhoz, a jezsuita
szerzetesek házába/kolijába. Nagyon örültünk ennek a meghívásnak, így el is
fogadtuk.
