A mai napi terv nem volt más, mint hogy el akartunk jutni Mendozába, amit a boroscímkékről lehet ismerni. Az a lényeg, hogy az argentin borok 95%-át itt készítik, így, ha ezt tudjuk, már előkelő beszélgetőtársaság lehetünk egy borvacsorán.
Számunkra ez azt jelentette, hogy megvártuk, amíg elért hozzánk a kisbusz, amivel jöttünk, felpattantunk rá, majd reméltük, hogy a végállomásán tovább tudunk menni. Út közeben nagyon aranyos volt, mert szálltak fel az isten hátamögötti emberkék, hogy egyik faluból a másikba menjenek. Közben a táj sem volt kutya.
Na persze ez közel sem így alakult. Elsőként közel sem volt világos, hogy mikor kell leszállnunk. Azon a részen ahol már betonút volt, volt egy El Bolson nevű kisváros, ami egyben egy ilyen álhippie hely is, sok magát nagyon zöldnek-bionak-alternatívnak tartó kisbevándorlója van. Végül is aranyos, ha az ember elfogadja ezt a kamu Woodstock-ot. Szóval, amikor ideértünk krédeztük a buszon, hogy akkor itt szálljunk-e le, ha tovább akarunk menni, vagy a következőn. A nem túl nagy segítségű mindegy választ kaptuk. Így aztán elmentünk a következő állomásig, ott megvettük a buszjegyünket, amivel visszamentünk El Bolsonba és onnan mentünk tovább... no comment. Azért nem volt rettenetes a helyzet, az átszálló falunk szép volt. Ugyanakkor állítólag El Bolsonban van a legjobb fagyi Argentínában, de ez viszont így kimaradt.
Felszálltunk végül a buszunkra, ami már egy városig vitt, amit meg Barilochénak hívnak, az út kb. 3 óra volt oda és miután megérkeztünk délután öt körül kiderült, hogy ma már nincs tovább buszút Mendozába, szóval a tervünknek lőttek. Ráadásul a következő napra sem volt úgy jegy, hogy legjobb osztályra (érted, osztályok vannak buszon!), ami azt jelenti, hogy nem lesz holnap ággyá alakítható székünk. Ezt azért majd feldolgozom, ne nagyon örültem volna, ha ezt ki tudom próbálni.
Tehát így aztán ma Barilochéban maradtunk. Bariloche az argentin fejekben valamiért az itteni Svájcnak felel meg, ami azt jelenti, hogy a képeslapokon bernáthegyi kutyák vannak és van egy olyan templom, ami kőből van. Szégyen nem szégyen, de mi innen nem néztünk meg semmit, mert már nagyon rá kellett ugranunk az internetre és a húsvéti a köszöntéseket is össze kellett hoznunk.Nagyon rá voltam már izgulva egy jó steakre és mivel a névnapom is közelgett, ezért névnapi ajándékként elmentünk egy itteni grilleshez. Nem is tudom, hol kezdjem. Szóval maga a kaja nagyon jó volt, ettünk véreshurkát, meg hátszínt, meg bélszínt meg hasalját meg bordát sőt borjúmirigyet is. Egy vegyes tálat kértünk, amire mi választhattuk ki, hogy milyen részeket szeretnénk. A dekor meg ilyen volt, igen mellettünk azok a húsok, és hát a kés sem volt semmi:
Ami pedig fantasztikus volt, hogy a végén megkérdezték, hogy elég volt-e. Gondoltam bepróbálkozom, és mondtam, hogy még egy kis hátszín az jó lenne. Hát persze hoztak. De nem volt vége a karácsonynak, mert nagy kíváncsiságomban bementem a grillrészre, aztán a végén már a pincér csaj is azon röhögött, hogy a szakács gyerek ott puzzlézta nekem össze a különböző darab húsokat, ahogy magyarázta, hogy melyik, hogy van egymáshoz viszonyítva.
Nagyon jó volt az este, és ráadásul hazafele megláttunk egy kis fagyizót, ami az El Bolsoni hely itteni kis üzlete. Már alig fért belénk valami, de egy egy gombócot azért legyűrtünk
